Újra Mádi Zsidó Napok: Idén a Budapest Klezmer Band alapítója, Fegya zenél a zsinagógában

Mádon, a Tokaji borvidék szívében a tavalyi sikeres indulás után idén második alkalommal kerül megrendezésre a Mádi Zsidó Napok. A tavalyi évben hagyományteremtő céllal szervezett esemény nagy sikere után idén nyáron is színes kulturális programokkal, közös szombat-fogadással, gasztroélménnyel és kalandokkal várják az érdeklődőket, közben pedig felfedezhetjük Európa legszebb barokk zsinagógáját és annak környékét is.

Idén június 30. és július 2. között egy hosszú hétvégére ismét Zsidó Napok lesznek Mádon, amelynek keretében három napon át koncertek, kiállítások és gasztronómiai események várják a látogatókat. Péntek délután a szabadidős programoké és a kreativitásé a főszerep – Barhesz sütéssel, kézműves- és gyermekprogramokkal kezd a fesztivál. Szombaton kabbala előadásokon és pincelátogatáson vehetünk részt, este pedig a különleges atmoszférájú Mádi zsinagógában mutatja be az „Odesszai történeteket” Fegya, a Budapest Klezmer Band alapítója.

Programok:

Péntek

15.00 Kapunyitás • Kézműveskedés a Maminventtel • Bárhesz Akadémia Mádon • Focibajnokság • Női beszélgetések • Open kidus a Mádi Kúria Hotel és Rendezvényközpontban.

Szombat – Sábát

Kabbala előadások • Kérdezd a rabbit! • Szombati kidus és sólet • Tokaj-hegyalját bemutató előadások • Csodarabbi társasjáték • Zsinagóga koncert Dunai Tamással és Fegyával és Dunai Tamással • Fáklyás éjszakai séta a mádi temetőbe.

Vasárnap

Buszos túra Erdőbényére, a bényei mikve megtekintése, közös piknikezés

RÉSZVÉTELI DÍJ:

  • Felnőtteknek 18 000 Ft   (2 éjszaka szállással és hatszori étkezéssel)
  • Gyermekeknek 6 – 12 éves korig: 8 000 Ft
  • 6 év alatt ingyenes
  • Buszos utazással: + 4 000 Ft/fő (A busz az Óbudai zsinagóga elől indul 12.00-kor.)

Jelentkezés: csodarabbikutja@zsido.com

ÓBUDAI ZSINAGÓGA