HÍREK

Kósert az asztalra!

„Zsidóság-körkép” sorozatunkban Győrfi Lászlót, a Semes Kóser Pékség tulajdonosát kérdeztük.

Meghívó 2017. január 17. kedd 19:00

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség tisztelettel meghívja Önt és kísérőjét a BUDAPESTI GETTÓ FELSZABADULÁSÁNAK 72. évfordulóján tartandó megemlékezésére.

Vona Gábor továbbra is lemondana, ha zsidó lenne

A Jobbik elnöke a Hír TV műsorában újra kijelentette: ha kiderülne, hogy zsidó származású, akkor nem lenne a párt vezetője.

Zuckerberg: már nem vagyok ateista

„Zsidóként nevelkedtem, aztán egy időben megkérdőjeleztem a dolgokat, de most azt gondolom, hogy a vallás nagyon fontos” – jelentette ki a Facebook alapítója.

Rá lehet kapni a jótékonykodás ízére

„Zsidóság-körkép” sorozatunkban Szilágyi Nórával, a Cedek Szeretetszolgálat vezetőjével, közösségünk tagjával beszélgettünk.

Rekordszámú látogató utazott Auschwitzba 2016-ban

Csaknem 2 millió ember kereste fel az egykori auschwitzi koncentrációs tábor területén található emlékhelyet és múzeumot 2016-ban.
Legfrissebb hírek

Népek tánca: az izraeli néptánc története

A XVIII. századból eredő hászid mozgalom számára a tánc az istenszolgálatból fakadó öröm egyik kifejezőeszközévé vált.

Jorcájt Olaszliszkán

A második liszkai rebbének Friedlander Hájimnak ezekben a napokban (május 14.) van a jorcájtja és a világ minden tájáról érkeznek sírjához, hogy leróják kegyeletüket.

Konferencia: Az Úr építi 2019. / május 29. szerda 14:00h

Helyszín: Zsinagógánk: 1036 Budapest, Lajos utca 163. Sok érdekes épülettel és előadóval

A messiás lakomája

A széder esti lakomához képest, mely a múltat ünnepli, ezen az étkezésen megízlelhetjük a jövőt, a messiási kor békéjét és tökéletes szabadságát.

Szfirát háomer – Ómerszámlálás

Peszách és sávuot, a tóraadás ünnepe között ötven nap telik el. Ez az ómerszámlálás ideje.

Megőrizni a zsidó emlékeket-Olaszliszka, Liszka

Olaszliszka, hétköznapi nevén Liszka, a vészkorszak előtt az egyik legnépesebb zsidó hitközségnek számított. Ma zarándokhely a Zsinagóga Emlékhellyel és a csodarabbik sírjával a temetőben.

Széder esték nagy választékban, ide kattintva olvashatsz róla 2019.04.19-2019.04.27.

Peszách, a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a több mint két évszázados egyiptomi rabság után, kivonultak Egyiptomból.

ÓBUDAI ZSINAGÓGA