Foglalkozások, programok 1-14 éves korig

Létezik egy varázslatos hely Óbudán, ahol, a szeretet és az összetartozás vágya megteremtette a családias hangulatú vidám helyet az AlefKids központot az Óbudai Zsinagógában. Gyermekcsoportunk neve a héber abc első betűjéről, az Alef-ről kapta. Ez a betű mindennek a kezdete. Számértéke egy, és ez az első, „akivel” zsidó tanulmányai során egy gyermek megismerkedik. Számunkra mindig mindenben a gyerekek az elsők. Hitelvünk, hogy gyermekeink a jövőnk, és az oktatásukba és nevelésükbe fektetett energia a legfontosabb befektetésünk.

DSC_0014

Kezdetben az AlefKids egy vasárnapi iskola volt, ahol elsősorban olyan óvodás és kisiskolás korú gyerekeket tanítottunk a zsidóság alapjaira, akik nem-zsidó intézményekben tanultak hét közben. Ezek a gyerekek azonban megnőttek, elérték a vallási felnőttkor küszöbét, de nem szerették volna abbahagyni a tanulást, ahogy mi is szerettük volna tovább tanítani őket. Ezért hoztuk létre a bár micva és bát micva előtt álló gyerekek részére a BMC, vagyis bár micva klub, az addiginál komplexebb programmal. Az idő nem állt meg, így idén még tovább léptünk, és AlefTeens néven elindítunk a téli sítábor után egy új csapatot a kiskamaszkorból kinövő fiataloknak: ez a csoport már sokkal komolyabban mélyed el a zsidóságban, miközben közös szabadidős programok szervezésével valódi, egymást és a közösséget segítő csapatot kovácsol a résztvevőkből.

12688360_1074493185928854_1706682798198277953_n

www.alefkids.hu

ÓBUDAI ZSINAGÓGA