A budavári negyed középkori díszlete mögött aktív hit- és kulturális élet folyik. A Várkert Bazárban nem rég nyílt szabadtéri kiállításán ezt mutatják be személyes történeteken keresztül, melyek között találjuk Faith Áser vári rabbit is. Ennek kapcsán kérdezte szerkesztőségünk, hogy milyen volt számára az elmúlt két év. Cseh Viktor interjúja.

– A nyüzsgő zsidó negyedből a várnegyedbe. Milyen volt az átköltözés?

Izgalmas, mint minden új esemény az ember életében. A leginkább talán az volt a más, hogy a Wesselényi utcában hozzászoktam a zajhoz, itt pedig az elején nem tudtam aludni a csend miatt. Idővel, a zsinagógai élet beindulásával előfordult olyan is, például Szimchát Tórakor, hogy esetleg a szomszédok csak később tudtak nyugovóra térni… De természetesen figyelünk a jószomszédi viszonyra.

-Budán a legközelebb a XII. kerületben van egy zsidó imaház, a környéken viszont évtizedek, mondhatni századok óta nem volt közösség. Hogy sikerült felépíteni az EMIH budavári hitközségét?

Egy olyan zsinagógának a rabbija lettem, melynek nem csak hogy nem volt közössége, de a funkcióját sem látta el, már több száz éve. Gyakorlatilag egy múzeumot kellett élettel megtöltenem. Már a 2018-as ünnepélyes megnyitó előtt elkezdtem toborozni a tagokat. Ismertem néhány embert a környékről, ők pedig továbbiakat ismertek, akiket megkerestem és szépen lassan kialakult egy biztos minján, méghozzá egy olyan, ahol az elejétől kezdve volt kohén és lévi is. De lett olyan tagunk is, aki engem szólított le a 16-os buszon, amivel naponta ingázom a belváros és a vár között.

-Akkor ez azt jelenti, hogy az elmúlt két évben minden szombaton és ünnepnapon van Tóra-olvasás?

Vagyis, hogy van-e mindig minján a várban? A hitéleti aktivitást mérő kérdése… Hála az Örökkévalónak azt tudom mondani, hogy ha nem is mindig, mert a két év alatt kétszer volt olyan, amikor nem jöttünk össze csak kilencen, de jellemzően jóval többen is vagyunk. Nem tagadom, hogy volt olyan is, amikor a Halászbástyán lézengő izraeli turisták mentették meg a szombati ima kezdetét, de ez így kerek. Általánosan azt kell elmondanom, hogy annyian vagyunk, hogy a kiduslakás már szűk, nagyünnepekre pedig kinőttük az imaházat is. Aki nem hiszi, várjuk szeretettel!

-Mit csinálsz, ha nem a zsinagógában vagy?

Amellett, hogy próbálok minél több időt tölteni a családommal és tanulni, nagyon sok időt töltök a kapcsolattartással. Az imádkozások utáni kidusokkor a legjobb szándékom ellenére sincs módom minden jelenlévővel beszélgetni, ezért ezt hétköznaponként pótolom. Igyekszem minden nap ráírni egy-egy közösségi tagra, – pár sor csodákra képes, főleg most, amikor sokszor izolációba kényszerülünk a koronavírus miatt. De nem csak én keresem meg a tagokat, hanem ők is, akik bizalmukba fogadtak és ennek köszönhetően a legkülönbözőbb kérdésekkel-kérésekkel fordulnak hozzám. Kapok háláchikus feladványokat is, de a legtöbbször a hétköznapi dolgok megoldásában tudok segíteni. Fogfájóst kötök össze fogorvossal, vagy a hajnali fél 1-kor kapott üzenetet próbálom megoldani, hogy valaki bérleményhez jusson. Ez egy 0–24 órás munka.

-Néhány EMIH-es zsinagóga kivételével bezártak az imahelyek a pandémia idejére. Te hogyan döntöttél?

 

Mi a járvány idejére az udvarra költöztünk, ahol a szabályozásnak megfelelően biztonságosan meg tudtuk tartani az Isten-tiszteleteket, és ilyenkor a szabad ég alatt fogyasztottuk el a kidusokat is. Az őszi nagyünnepekkor a zsinagóga átmenetileg egy közeli hotelbe költözött, ahol egy majdnem 200 négyzetméteres, több oldalról szellőztethető elegáns, árkádos díszteremben imádkoztunk, melyhez többen csatlakoztak olyanok is, akkor messzebb élnek, – ők éjszakára a hotelben tudtak megszállni. Az ablakok végig nyitva vannak, így a hideg beálltával már kissé hűvös van, de inkább felveszünk még egy pulóvert, vagy kabátot, hogy együtt tudjunk maradni és egyébként is fűt minket belülről a Tóra szeretete.

-Hogyan értékeled az elmúlt két évet?

Nagyon elégedett vagyok, és hála Istennek másoktól is pozitív visszajelzéseket kapok. Kialakult egy jó keménymag, jóbaráti viszonyokkal. Mindenképp beszédes az, hogy kinőttük a kidus-lakást, úgyhogy jelenleg is dolgozunk ennek a bővítésén.

-Mi volt a legkülönlegesebb budavári élményed?

Rengeteg változatos programot szerveztünk a várba, mely nem csak a közösség, de az egész fővárosi zsidóságot megmozgatta. A rendszeres heti tanulásokon kívül volt itt kóser bor és whisky kóstolás egy sommelier magyarázataival, szusi-est, klezmerkoncert, gyermek nyáritábor stb. Sok olyan népszerű dolgot kötök össze a zsidó vallással, melyekről elsőre nem a Tóra jutna az eszünkbe. De a legszebb élményem az a tavaly chánukai programunk volt, amikor az udvaron egy jégből készült chánukián gyújtottuk fel az ünnep lángjait és nagyjából 150 ember, négy generáció együtt énekelte a Máoz cur dalt.

Köszönjük! Kívánunk jó egészséget és sok sikert a budavári közösségnek!

zsido.com