A jom kipuri Istentisztelet során Jónás könyvét olvastuk fel,
melynek története a mi életünk története. Legalábbis a kabbala szerint.
Jónás könyve a lélek evilági utazásáról szól, s Jom kipurkor,
mikor belső önvizsgálatot tartunk, s létünk végső értelme felett merengünk, Jónásra emlékezünk, akinek élete híven szimbolizálja a mi földi, spirituális odüsszeiánkat.
A mi történetünk a születésünkkel kezdődik, mikor a lélek
a földi testbe száll alá. Ezt megelőzően azonban a lélek egy angyalszerű létet él, melynek során az Örökkévaló szerves kötelékében, a szakadatlan spiritualitásban sütkérezik.
A léleknek ezt követően azonban el kell hagynia otthonát, hogy alant a földön, a fizikaiságtól korlátozottan folytassa az Isten által rátestált küldetését. Jónás a lélek, a hajó pedig a test. És hogy merre viszi e hajó az utasait?
„El onnan, Isten jelenéből.” Jónás nevének eredeti héber jelentése szorosan kapcsolódik „sértett” jelentéséhez, mely
híven tükrözi a frusztrációt, melyet a lélek tapasztal meg a test
korlátozottságában. Jónás, avagy a lélek, a szerencsétlenül járt utas, aki utazása során messzire sodródott Istentől.
De vajon lehet-e olyan messzire sodródni, hogy még az
Egytől is messze legyünk? Bizonyára nem. Ahogy Isten ott volt Jónással Szentföldi próféciájának pillanataiban, úgy vele volt akkor is, mikor bágyadtan hánykolódott a tengeren.
Mégis, Jónáshoz hasonlóan, olykor mi is abban a tévhitben
vagyunk, hogy földi utunk során már „hatótávon kívülre” kerültünk, hogy Isten radarja által már bemérhetetlenek vagyunk, s hogy ezzel az eltávolodással egyszer s mindenkorra küldetésünktől is messze sodródtunk.
A valóságban azonban ennek éppen az ellenkezője igaz.
A lélek nem azért száll alá a világba, hogy ezáltal Isten kötelékéből szökjön meg, hanem hogy földi ügynökeként az akaratát képviselje, szentséggel megtöltve és tökéletesítve a mi tökéletlen világunkat.
Gut Sábesz 2019.10.11.