A Tóra megtiltja a test tetoválását. Ez a tilalom mindig is erős volt a zsidóságban és a holokauszt szörnyűségei, a koncentrációs táborokba zárt rabok alkarjára tetovált számok még a szekuláris zsidók számára is kerülendővé tették a tetoválást. Emellett él egy olyan mítosz is, miszerint tetovált embert nem szabad zsidó temetőbe temetni. Bár ennek a hiedelemnek nincs alapja, mégis

érdemes egy kissé körüljárni a témát annak a ténynek a fényében, hogy az elmúlt években éppen ellentétes irányú trend figyelhető meg: a szekuláris zsidó fiatalok között egyre elterjedtebbé és megszokottabbá válik a tetoválás, sőt, vannak, akik egyenesen idős vagy eltávozott nagyszüleik lágerbeli számát tetováltatják magukra.

A Tóra harmadik könyve, a Vájikrá így fogalmaz: „Bevágást halott miatt ne csináljatok testeteken és bélyegírást ne csináljatok magatokon; én vagyok az Örökkévaló.” (3Mózes 19:28)

A bevágás (héberül ktovet kááká – כתבת קעקע) szó magyarázóink szerint a tetoválást is magában foglalja. A híres középkori tóramagyarázó, Rási szerint a kifejezés egy bizonyos fajta állandó, kitörölhetetlen, a bőrbe mélyesztett írásra vonatkozik. A legtöbb kommentátor megegyezik abban, hogy a tilalom célja az, hogy megkülönböztesse a zsidókat a bálványimádóktól, mivel számos orgiának része volt a bőr megjelölése az istenség felé való elkötelezettség jeleként. A Tórában nem ez az egyetlen olyan parancsolat, melynek egyik fontos eleme az, hogy betartásával a zsidók egyértelműen távol maradjanak a bálványimádó kultuszoktól.

Éppen az a hetiszakasz, a Kedosim, melyben a tetoválás tilalma is szerepel, vezeti be a Tórának azt a részét, mely kevés narratívát tartalmaz és inkább arra összpontosít, hogy a zsidóknak mit kell, illetve mit nem szabad tenniük. Ez a hetiszakasz a bevezető kifejezésről: „Kedosim tihju” – szentek legyetek kapta a nevét. A szentség koncepciója kulcsszerepet játszik mind a Tóra könyveiben, mind a zsidó nép egészének életében.. A kedusá, vagyis szentség tulajdonképpen azt jelenti, hogy valamit elkülönítünk egy speciális cél érdekében. Vonatkozhat ez térben a Szentélyre, időben a szombatra, vagy – személyeket érintve – Izrael népére. Isten elkülönített egy népet és megszentelte őket különleges parancsolatokkal annak érdekében, hogy az isteni szentség üzenetét elvigyék az egész világnak. Ebbe a koncepcióba illeszkedik a tetoválás tilalma is, mely egyértelműen elkülöníti a zsidókat minden más nemzettől.

Az általánosan elfogadott értelmezés szerint nemcsak a bálványimádó rítusok alkalmával készített tetoválást, hanem minden más tetoválást is megtilt a Tóra. Az egyetlen jel, amelyet az ember a testén ejthet, a körülmetélés jele és ennek is megvannak a maga pontos szabályai.

Fontos még hangsúlyozni, hogy egy már meglévő tetoválás természetesen senkit nem zár ki a zsidóságból, a zsinagógai életből, az ünnepekből, stb. és az eltávolítási folyamat adott esetben további háláchikus (zsidó jogi) tilalmakba ütközhet, vagyis a legjobb, ha ami már megvan, megmarad, de a gyűjtemény nem bővül tovább.

A tilalomba természetesen nem tartoznak bele azok a tetoválások, melyeket egy-egy életmentő műtéthez készítenek a beteg testén, hiszen az élet védelme, a pikuách nefes szinte minden parancsolatot felülír, kivéve a bálványimádást, a tiltott szexuális kapcsolatokat és a gyilkosságot, mely esetekben az ember köteles inkább feláldozni saját életét, mint hogy ezeket a bűnöket elkövesse.

Egy téves elképzelés szerint egy tetovált ember holttestét nem szabad zsidó temetőben végső nyugalomra helyezni. Ez természetesen nem, vagyis csak részben igaz. Kétségkívül vannak ugyanis olyan temetkezési egyletek, melyek – saját döntésük alapján és arra hivatkozva, hogy a tetoválás a zsidó törvények megszegésének nyilvános és állandó, eltörölhetetlen megnyilvánulása –, nem temetnek el olyan holttestet, melyen szándékosan készített tetoválás látható. Ki kell emelni azonban, hogy nincs ilyen tórai parancsolat.

Címlapkép: Kristian Angelo on Unsplash