Események betöltése

« All Events

  • Ez az esemény elmúlt.

Hanuka a fény ünnepe, december 12-én az ünnep előestéjétől – december 19-ig, ide kattintva olvashatsz róla

2017-12-12 • 18:00 - 2017-12-19 • 00:00

A Hanukát gyakran említik a fény ünnepeként. Az elnevezés maga a jeruzsálemi Szentély visszafoglalására és felavatására utal, amelyre akkor került sor, amikor a Makkabeusok a három évig tartó szabadságharc végén i.e. 165-ben győzelmet arattak a szír-görög megszállók felett. Ekkor történt az a csoda, hogy a legfeljebb egy napra elegendő szent olaj nyolc napig égett a templomban. Ennek emlékére gyújtanak a zsidók nyolc napon át gyertyát, minden nap eggyel többet. A fény ünnepét idén, az 5778-as évben is nagyszabású ünnepségsorozat teszi még fényesebbé.

A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is. A “chánuká” azt jelenti: “felavatás”, s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.

Programok:

December 12. kedd – 18:00
Ünnepi köszöntőt mond: Köves Slomó vezető rabbi
Az est folyamán a Sabbathsong zenekar zenél.

Velünk ünnepel többek között:
Nemes Jeles László filmrendező
Mága Zoltán hegedűművész
Gárdos Péter filmrendező

December 13. szerda – 18:00
Gyertyát gyújt: a Kelemen Kabátban zenekar

December 14. csütörtök – 18:00
Velünk ünnepelnek a Budapestre akkreditált nagykövetek és Jávori Ferenc (Fegya), a Budapest Klezmer Band alapítója

December 15. péntek – NINCS GYÚJTÁS

December 16. szombat
Velünk ünnepel többek között: Rónai Egon, az ATV műsorvezetője

December 17. vasárnap
A magyarországi zsidó szervezetek vezetői mellett velünk ünnepel: Alex Katz, Kelet-Közép-Európa Szochnut-kiküldötte

December 18. hétfő
Velünk ünnepelnek a budapesti polgármesterek.
Többek között Dr. Tóth József a XIII. kerület polgármestere

Hanukorcsolya a műjégpályán 20:30-tól

December 19. kedd
Velünk ünnepelnek: az Alefkids, az Atid, a Bét Menáchem, a CEDEK és a Maimonidész vezetői és diákjai, valamint Palkovics László oktatási államtitkár
Gyermekprogramok, tánc és zenés mulatság

Hanuka fénye erőt ad, hogy ne csak múltunk, hanem jövőnk is legyen. Szeretettel várunk, zenével, gyertyával, fánkkal és az elmaradhatatlan vidám hangulattal mindenkit a fény ünnepén, a Nyugati téren.

Ünnepi tudnivalók www.zsido.com/hanuka

További programjaink:

ÁTID Hanukai buli – szabadulószoba a város közepén
CSAK FIATALOKNAK! (16-30 év)
Az ÁTID ifjúsági szervezet mindig ütős programokkal készül, így a legismertebb zsidó ünnepre, a Hanukára is. Szágur – az ország első kóser szabaduló szobája, lesz az este fő attrakciója. A szobába 3-5 fős csapatok jelentkezését várjuk. A játék végén értékes díjakat osztunk a nyerteseknek. Ezen kívül a felhozatal egy meglepő helyszín, amerikai fánkok, töltött tészták és nagy választék az elmaradhatatlan lechaim italokból.

Jelentkezés: atidbulik@gmail.com

https://www.facebook.com/events/146177612670368/

Hanukorcsolya a Városligeti Műjégen
Hanukorcsolya Hanuka alkalmából a Városligeti Műjégpályán.
Gyere el a családdal, barátaiddal és korcsolyázzunk együtt Hanuka 7. napján a műjégpályán!
Ünnepélyes gyertyagyújtással, közös imával, családi kikapcsolódással várunk.

Jegyár: 1500 Ft/fő. Jegyek elővételben kaphatóak a Keren Or EMIH Központ recepcióján, így az esemény napján a belépéshez nem szükséges várakozni.

https://www.facebook.com/events/1747443922226895/

Újlipóciai Hanuka a Zsilip-Ben, Ünnepeljünk Közösen!
Várunk minden újlipóciai érdeklődőt, aki együtt szeretné ünnepelni a közösséggel Hanuka ünnepét!

MIKOR? 2017. DECEMBER 17. VASÁRNAP, 16:00
HOL? ZSILIP – 1137 BUDAPEST, ÚJPESTI RAKPART 1.
közös hanukai gyertyagyújtás
zsidó dalok és élőzene
kóser hanukai falatok és frissítők
beszédet mond Gárdos Péter filmrendező és Szenes Andrea újságíró, műsorvezető.
látványos interaktív bűvészműsor

SZTÁRVENDÉGÜNK KELLE BOTOND, ÖTSZÖRÖS MAGYAR BŰVÉSZ BAJNOK!!!

https://www.facebook.com/events/145845402726679/?active_tab=about

Alef Kids Hanukörling

Meghirdetjük az 5778. év ChanukaCurling bajnokságot az AlefKidsben.
Csússz velünk 2017. December 17. -én 10-13 óráig!

 

Hanukai szertartások
 
A MENÓRA FÉNYÉNEK ÁLDÁSAI A fények meggyújtása előtti áldások 1. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolatokkal, s meghagyta, hogy gyújtsunk Chánukára gyertyát. 2. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya: csodákat műveltél atyáink idején, az akkori idők ezen napjaiban. A következő áldást csak az első estén mondjuk (vagy amelyik napon először gyújtunk Chánuká-gyertyát). 3. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki életben tartott s megőrzött bennünket, s engedte megérni mostani időnket.
A FÉNYEK MEGGYÚJTÁSA UTÁN EZT MONDJUK Meggyújtjuk ezeket a gyertyákat, hogy felidézzük Általad való megmenekülésünket és a csodákat, amelyeket ősatyáinkkal cselekedtél az ő idejükben ezeken a napokon, szent fopapjaid által. Chánuká nyolc napjának szent fényei ezek, amelyekkel nem szabad világítanunk, csak néznünk szabad őket, hogy hálát adjunk Neked, és magasztaljuk nagy Nevedet csodatételeidért és Általad való megmenekülésünkért.
Hayim Halevi Donin kalauza

* Chánukákor szabad dolgozni. * A chánukái menóra nyolckarú kandeláber, amelyen külön helye van a “szolgalángnak”, amellyel napnyugta után meggyújtjuk a lángokat: ezt sámásnak hívják. A gyújtás után – égve – visszatesszük a helyére. * Az égő “szolgagyertyát” kézben tartva a két áldást mondjuk. Az első estén egy harmadik áldást is mondunk, a Sehechejánut. * Az első estén egy lángot gyújtunk, azután minden este eggyel többet, míg a nyolcadikon az összes láng nem ég. Az új gyertyát mindig balról tesszük hozzá a többihez, és balról jobbra haladunk a gyújtással. * A menóra lángját nem szabad gyakorlati célra – olvasásra, világításra, cigarettagyújtásra stb. – használni. Szükség esetén a sámás lángját használhatjuk. * A menórát az ablak közelében kell meggyújtani, hogy kívülről látni lehessen, ezáltal nyilvánosan hirdesse Chánuká csodáját. * Szép dolog, ha a család minden tagjának van saját menórája, és mindenki gyújt chánukái fényt. * Szokás a gyerekeknek pénzt – chánukágeltet – és ajándékokat adni. * Pénteken este a menóra lángját a szombati gyertyáknál előbb kell meggyújtani, akkor is, ha még nem ment le a Nap. Szombaton este a hávdálá után gyújthatunk lángot a menórában. * Az istentisztelet rendjébe Chánuká hetében beiktatjuk a Hálélt, valamint az Ál Hániszim hálaimát, amelyet a győzelmek és csodák emlékére mondunk. Ez utóbbit csatoljuk az étkezés utáni hálaimához is.

Részletek

Kezdés:
2017-12-12 • 18:00
Vége:
2017-12-19 • 00:00