Szeptember 5-én, szombaton két heti szakaszt olvasunk egyszerre, melyek között talán nem is oly nehéz megtalálni, hogy ezek párjai egymásnak.

De mivel nem minden évben fordul elő, hogy ezeket egyszerre olvassuk.

Nicávim

szombatja az utolsó sábát ros hásáná, a zsidó újév előtt. Ezzel a sorban a hetedik prófétai résszel ér véget a tisá beáv után megkezdett vigasztaló háftárák sora. A szövegben megfogható a várakozás, a remény és az eljövendő megváltás fölött érzett öröm is.

Ezekkel a szavakkal kezdődik a részlet:

Örvendve örvendek az Örökkévalóban, vigadjon lelkem Istenemben, mert az üdv ruháiba öltöztetett engem, az igazság köpenyét adta rám, mint a vőlegény, ki papi fejdíszt vesz magára és mint a menyasszony, ki ékszereivel díszíti magát.

A Tóra legdrámaibb részei ezek a sorok: Mózes 120 éves, tudomásul vesz mindent. Talán mostanáig reménykedett, hogy mégis megenyhül az Örökkévaló és átkelhet a Jordánon, ha egy percig is, de ott lehet azon országban, melynek küszöbéig elvezette a népét. Már tudja, hogy a határozat végleges. Az utód nem a fia, hanem hűséges embere, Jozsua lesz, akit bátorítani kell, mert nagy feladat nehezedik a vállára. Bátorító szavakat az egész nép előtt mondta, hogy ezzel az új vezér tekintélyét növeljék. Miután Mózes befejezte a Tóra leírását, átadta a papoknak és a véneknek, lelkükre kötve, hogy olvassák fel, ismertessék a Tant Izrael gyermekeivel. Mózes és Jozsua álltak a Találkozás Sátránál, az Örökkévaló megjelent a felhőoszlopban és közölte, Mózes most megtér őseihez, a nép nem lesz hűséges, elpártol, ezért sok baj éri őket, de megértik, hogy a szenvedések oka az elfordulás a Teremtőtől. Mózes megírta az egész Izraelhez szóló éneket és elmondta az egész gyülekezet füle hallatára.