A Peszách és Sávuot (azaz az Egyiptomból való szabadulás és a tóraadás) ünnepeit átfogó időszak legfőbb vonása az omerszámlálás. Sávuot ünnepe bizonyos értelemben nemcsak a tóraadás történelmi eseményét jelenti, de egyben a Peszáchnak, azaz az egyiptomi kivonulásnak a betetőzését, kiteljesedését is. Izrael ugyanis nem válhatott néppé csupán szabadulása által – ehhez a Tórára is szüksége volt.

A Tóra jelentéssel tölti meg az életet, világos célokat jelölve ki benne. Mintát ad, mely a létezés minden részét átszövi, ezáltal jelentéssel töltve meg a még jelentéktelennek, hétköznapinak tűnő dolgokat is. Utóbbi feladatot a micvák látják el, melyek egyfajta örök útjelzőként navigálják a zsidókat, hogy életüket a helyes irányba tudják terelni. Tekintve, hogy a parancsolatok az élet valamennyi mozzanatára kiterjednek, egy zsidó spirituális értelemben sosem érezheti magát teljesen szabadnak. Bármit tesz ugyanis, azt mindig a Tóra standardjának megfelelően kell tennie, és ettől a felelősségtől sosem szabadulhat meg. Mindegy, hogy éppen dolgozunk vagy eszünk, imádkozunk vagy kikapcsolódunk – ezeket mindig a Tóra által közölt mintának megfelelően kell tennünk.

Egy zsidó számára a szabadság az idegen elnyomás alóli felszabadulást jelenti, de semmiképpen sem az önuralomnak vagy a Tóra korlátjainak a levetését. A Peszách lehetővé teszi számunkra, hogy lelkünk a hétköznapok béklyójából kiszabadulva szárnyra kapjon, hogy zavartalanul kapcsolódhasson Teremtőjéhez. Ez a felszabadulás azonban csak akkor válik valódi szabadsággá, mikor világos, hogy a rabságból merre tartunk, amikor a Tóra által kijelölt úton folytatjuk utunkat.

Peszách és Sávuot ünnepe elválaszthatatlanok egymástól – amit a kettő közötti omer-számlálás is híven jelez –, s azt tanítják, hogy a szabadság akkor válik igazi értékké, mikor azzal a Tóra elvárásai mentén sáfárkodunk.

Kovács Jichak rabbinövendék cikke Zalman Posner rabbi írása nyomán.