Közösségünk a hétvégét 6. alkalommal töltötte Mádon

Tartalmas szép hétvégét töltöttünk ismét Mádon!

Szerencsére sok kis és nagy gyerek érkezett szüleikkel, akik azonnal birtokba vették a rabbiházat, a rabbiház kertjét, boldogan szaladgáltak, játszottak, kézműveskedtek, öröm volt nézni őket!

Pénteken érkezésünk után egymás után érdekesebbnél, érdekesebb programok közül válogathattunk. Közös rugelach készítéssel kezdtünk Ihász Álmos séfünk segítségével, amit aztán meg is ettünk. A női divatbemutató érdekes és hasznos volt, láthattuk hogyan öltözik csinosan a vallásos zsidó nő, és tanulhattunk kendőkötési technikákat Chana Rivkától.

Az esti ima Köves Slomó rabbinkkal a Mádi zsinagógában mindig felejthetetlen!

A kidus után még az este folyamán a Bassman házaspár a közösséget megmozgatta érdekes és humoros társasjátékával.

Szombaton is egymást érték az érdekesebbnél, érdekesebb előadások a párválasztásról, az izraeli-arab konfliktusról stb. Slomótól, Megyeri Jonatántól, Köves Dvorától hallhattunk előadásokat és színházi előadást is láthattunk Ámos Imre egyik művéből Pető Kata és Porogi Ádámtól.

A havdala mindig megható ahogyan a sötétben, közösségben, gyertyák fényében elválasztjuk a szombatot a hétköznapoktól. Természetesen nem maradhatott el az éjszakai Bodrogkeresztúri temető meglátogatása sem.

Minden Mádi hétvégénk igazi feltöltődés, és alig várjuk, hogy a következő évben ismét együtt legyünk ezen a szívet-lelket nyugtató csodás helyen!

ÓBUDAI ZSINAGÓGA