Megjelent az Egység magazin 110. száma
Szeptemberi magazinunkban több érdekes témát is körbejárunk: képriportot láthatnak és olvashatnak a Budavári Zsinagóga újraavatásáról, bemutatjuk az ott új közösség építését megkezdő Faith Áser rabbit és a rabbiavatások történetéről is megtudhatnak mindent.
A Sorsok Háza Oktatási Központ kapcsán olvashatnak egy áttekintő riportot, amelyben Köves Slomó rabbi interjúi és a sajtóban megjelent egyéb cikkek felidézésével kaphatnak képet a projekt eddigi fejleményeiről és a további tervekről. Megyeri András Jonatán véleménycikke az Éceszgéber rovatban is ezt a témát járja körül – egy kicsit más aspektusból.
Judapest anno rovatunk vezetőjének, Cseh Viktornak nemrégiben megjelent Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsidó emlékek nyomában című praktikus útikönyvéről olvashatnak recenziót, és természetesen a budapesti zsidóság történelmébe is betekinthetnek ismét, most a Vigadóról és környékéről tudhatunk meg többet.
Az idén ősszel az EMIH által indított egyetem névadójának, Milton Friedmannak izraeli kötődéséről szerezhetünk be újabb ismereteket halálának tizedik évfordulója alkalmából.
Gasztronómiai rovatunk a sóletről szól, hogyan vált tipikusan zsidó étellé, hogyan készítették a múltban és miként segít a modern technika abban, hogy megfelelően melegen tartható legyen a sóletünk a szombat délelőtti tálalásig.
zsido.com
ÓBUDAI ZSINAGÓGA
Cím: 1036 Budapest, Lajos utca 163.
Tel.: +36 30 396 9020
info@obudaizsinagoga.hu
NYITVATARTÁS:
hétfőtől - péntekig 9-14 • szombaton zárva • vasárnap előzetes megbeszélés alapján idegenvezetőnk rendelkezése áll
Egyházi technikai szám: 1287
Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány, adószám: 19663038-1-42
Adomány: 13597539-12302010-00031397
© 2019 • EMIH által fenntartott imaház