Sávuot éjszakáján alvás helyett tanulnak a zsidó közösségekben
Ünnepi imaidők és programok
zsinagógánkban:
június 11. kedd
19:30 délutáni ima és tanulás
20:30 esti ima, kidus majd éjszakai tanulás, előadások
június 12. szerda
10:00 reggeli ima
11:00 Tízparancsolat felolvasása
12:00 tejes kidus
20:00 délutáni ima, Tízparancsolat felolvasása
20:45 esti ima majd kidus
június 13. csütörtök
10:00 reggeli ima
11:30 mázkir
20:30 mincha, fábrengen majd ünnepbúcsúztató hávdálá
Pészah második estéjétől fogva hét héten át számoljuk a napokat, míg végül elérkezünk az ötvenedik naphoz, sávuot ünnepéhez. Néhány fontost tényt gyűjtöttünk csokorba az ünneppel kapcsolatban.
Az éjszakai tanulás szokása a zsidó misztika alapművében, a Zohárban gyökeredzik, amely sávuot ünnepét Isten és a zsidó nép menyegzőjeként értelmezi. Erre egyébként a Talmud (Táánit 26b) is utal, az Énekek énekét elemezve. Sávuotkor ezt a különleges eseményt éljük át ismét, évről-évre megújítva a frigyet. A kabalisták szerint az éjszakai tanulás felkészíti az embereket a Tóra átvételére. Mire feljön a Nap, már egészen magas spirituális szinten állnak, amely képessé teszi őket az ünnep teljes megélésére, s ennek következtében hatalmas áldás ragyog rájuk. Az éjszakai tóratanulásra úgy tekintenek, mint a menyasszony (Izrael népe) felékszerezésére, hogy elnyerje a vőlegény (a Teremtő) tetszését az esküvői baldachin alatt állva.
Ha valakinek nehezére esik ébren maradni egész éjjel, akkor tanuljon valamennyit, majd térjen nyugovóra. A nagy rabbik közül is sokan ezt a gyakorlatot követték, ugyanis az alvás elmaradása járhat azzal, hogy a másnap reggeli ima során az ember képtelen lesz kellő odafigyeléssel és összpontosítással imádkozni és a tóraolvasást meghallgatni, fáradt és kedvetlen lesz napközben, s így többet veszít, mint amennyit az előző éjjel nyert.
Mások úgy gondolják, hogy még így is megéri végigtanulni az éjszakát, mert ezzel az erőfeszítéssel fejezik ki a szeretetüket Isten és a Tóra felé, továbbá az a tudat, hogy a Színáj-hegyi kinyilatkoztatás és a Tóra átvételének ünnepét intenzív tanulással töltik, olyan spirituális élménnyel tölti fel őket a szürke hétköznapokra, melyből erőt tudnak meríteni akkor, amikor lelkesedésük kissé alábbhagy az év során.
zsido.com