Több száz maszk érkezett a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálathoz

Több száz maszkot adott át Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálata számára.

Izrael Állam nagykövete az átadáskor hangsúlyozta, ezekben a napokban különösen fontos, hogy segítő kezet nyújtsunk egymásnak.

„Ez egy szimbolikus cselekedet és ajándék az izraeli emberektől a magyar emberek számára, amely része a Magyarország és Izrael közötti növekvő együttműködésnek a korona vírus elleni küzdelemben, legyen szó kutatásokról vagy lélegeztetőgépek gyártásáról.”

Hangsúlyozta: az, hogy a járvány elleni védekezésben egyre közelebb a megoldás csak még egy ok arra, hogy a két ország folytassa az együttműködést.

Lapunk a 2020-as év kihívásairól, a segítségnyújtás fontosságáról és hanukáról kérdezte Izrael Állam magyarországi nagykövetét, aki elmondta: függetlenül attól, hogy mely közösségben élünk és melyik országban, kiemelten fontos az egymással való szolidaritás, hiszen a vírus nem tesz különbséget zsidó vagy nem zsidó, ortodox vagy nem ortodox között. Hanuka, a fény ünnepe közeledtével Yacov Hadas-Handelsman megjegyezte: hasonlóan a levegőhöz, fény nélkül sem tudunk élni és idén még jelentősebb a fény szerepe. Most kicsit máshogyan kell ünnepelnünk. Maradjunk otthon, vigyázzunk egymásra, tartsuk a kapcsolatot online a családtagokkal. Töltse meg az ünnepünket a remény, hogy jövőre ilyenkor újból nagykörben, a szeretteinkkel közösen lehetünk hanukakor.

A maszkokat Szilágyi Nóra, a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat vezetője és Dr. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija vette át. A rabbi elmondta: „Nagyra értékeljük a segítséget, amelynek szimbolikus üzenete is fontos. Jelzi Magyarország és Izrael fejlődő, erősödő kapcsolatát, ami az egyik garanciája annak, hogy  a magyar zsidóság továbbra is biztonságban élhessen Magyarországon.”

zsido.com

ÓBUDAI ZSINAGÓGA