Történelmi rabbiavatás és a Zsidóház megnyitója Debrecenben

A második világháború óta először avattak ortodox rabbit Debrecenben. Faigen Sámuelt – az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség és a Chábád-Lubavics mozgalom rabbiját szerdán, a Pásti utcai Zsinagógában iktatták be a helyi zsidó hitközség élére. Ezután hivatalosan is megnyitották a hitéleti és kulturális programoknak is helyet adó „Zsidó-házat” a Piac utca 5-7. szám alatt.

Faigen Sámuel 1986-ban született az izraeli Kfar Chabad-ban. A lodi, majd a migdal haemeki (Izrael) Chabad jesivában tanult. Ezután New Yorkban, a központi Chabad jesivában, majd Budapesten folytatta rabbinikus tanulmányait. Eközben kezdte szervezni a Chabad programokat a Debrecenben tanuló izraeli orvostanhallgatók számára, tóratanulást és sábátkor szombati közösségi összejöveteleket, kidust is tartottak. 2009-ben megnősült, azóta öt gyermekük született. Egy év múlva, már feleségével együtt nyitottak állandó „Zsidóházat” Debrecenben, immár több száz ott tanuló diák számára, és együttműködést kezdeményeztek a helyi zsidó hitközséggel. A közösség 2019-ben úgy döntött, hogy hivatalosan is rabbivá választják. A beiktatására szerdán került sor.

A Pásti utcai Zsinagógában rendezett rabbiavatáson Köves Slomó, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija felidézte, hogy Faigen Sámuel rabbi és felesége szinte pontosan 12 éve költöztek a városba, és kezdték szervezni a hitéleti programokat az ott tanuló izraeli diákok számára. Később a helyi magyar zsidó közösség életébe is bevonódtak, tökéletesen megtanultak magyarul és a helyi zsidó közösség összefogása vezetett oda, hogy a második világháború utáni időszakban először avathattak ortodox rabbit Debrecenben. Az EMIH vezetője köszönetet mondott Horovitz Tamásnak, a Mazsihiszhez tartozó Debreceni Zsidó Hitközség elnökének, hogy „minden más szempontot félretéve, a zsidó közösség jövőjét és az összefogást tartja szem előtt”, továbbá a debreceni városvezetésnek, hogy ennyire támogatja a helyi zsidó közösség fejlődését.

Az EMIH-re utalva Köves Slomó azt mondta:

„A zsidó közösség nemcsak Budapesten, hanem Magyarországon számos pontján él, és mi addig nem nyugszunk, amíg minden magyar zsidónak adott lesz a lehetőség, hogy visszatérjen ősei hitéhez.”

Faigen Sámuel beiktatásán részt vett David Lau, Izrael Állam askenázi főrabbija, aki a zsinagóga melletti, holokauszt-emléktáblára utalva arról beszélt, hogy fontos, hogy gondoljunk azokra, akik egyedül maradtak 80 évvel ezelőtt a gonoszsággal szemben. Ugyanakkor ma Debrecenben a zsidó közössége “nincs egyedül, van rabbija, és partnerként kezeli az egész város”.

„Az Izraeli Rabbinátus nevében is mondhatom, hogy a magyar zsidó közösség reneszánsza példa nélküli. Az elmúlt 10 évben négyszer voltam Magyarországon és minden alkalommal látom, hogy egyre több zsinagóga nyílik, és egyre többen járnak az iskolákba, imaházakba.”

Szerinte mindez, az EMIH-nek köszönhető és annak ahogyan törekvéseiket a magyar kormány támogatja.

Ezt erősítette meg beszédében Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is, aki szerint a kormány minden támogatást megad, de ahhoz, hogy ilyen élő és aktív közösség legyen, mint Debrecenben, olyan vezetőkre van szükség, mint a most beiktatott Faigen rabbi és felesége.

A rabbiavatás után nyitották meg hivatalosan a debreceni Zsidóházat a Piac utca 5-7. szám alatt, mely hitéleti, kulturális és oktatási programok mellett az első vidéki, minőségi kóser étteremnek, a Hamszának is otthont ad. Ezt – saját bevallása szerint – a szintén jelen lévő , Puskás István alpolgármester is kipróbálta már. Szerinte Debrecen városa azért működik jól, mert olyan közösségek alkotják, mint például a helyi zsidóság.

A debreceni események zárták az EMIH idei, Zsinagógák Hete rendezvénysorozatát, ami augusztus 28-án, a már hagyományosnak számító Sóletfesztivállal kezdődött és változatos zenei és kulturális programokat kínált az érdeklődőknek Budapesten és vidéki helyszíneken.

zsido.com

ÓBUDAI ZSINAGÓGA