A zsidó tanulás alapvetően nem magányos cselekedet. A tóratanulás szociális, sőt, gyakran közösségi esemény siúrok (tanórák), dvár Torák (tóramagyarázatok), közös tanulások vagy chávrutá – páros tanulás formájában. A chávrutá kifejezés a cháver – חבר – barát szóból származik. E tanulási módszer keretein belül a páros két tagja közösen dolgozza fel az adott szöveget, újra meg újra megbeszélik, rávilágítanak azokra a részletekre, melyek további kérdésekhez vezetnek és igyekeznek nagyobb kontextusban is alkalmazni a következtetéseiket. A chávrutá tanulás célja maga a tanulás, a micva teljesítése, a hagyományos szövegek mélyebb megértése és elsajátítása; a jesivákban a mai napig így folyik az oktatás egy része.

A chávruták helyszíne többnyire a bét midrás, a tanház, vagy a zsinagóga vagy jesiva egy tágas, padokkal, asztalokkal és könyvekkel felszerelt terme. Az ott uralkodó légkör távol áll a hasonlóképpen berendezett könyvtárak csendjétől: a chávrutá élő, zajos, hangos módszer – a bét midrást a hagyományos szövegek felolvasásának kántáló hangjai és fellelkesült vita zajai töltik be.

Ez a tanulási módszer egyébként az elmúlt században tett szert nagy népszerűségre, bár eredete a Talmud korára nyúlik vissza. A Talmud szerint (Bráchot 63a) a Tóra valódi megértése csakis csoportos tanulás (chávurá) útján érhető el, egy másik helyen pedig (Táánit 7a) arról értekezik, hogy ha ketten tanulnak együtt, akkor a vitatkozás, illetve a megvitatás módszerével élesítik egymás elméjét és segítik egymást a szöveg jobb, pontosabb, mélyebb megértésében. Ez a hozzáállás egyébként a zsidó élet más területeire is igaz: „tovim hánásjim min háechád”, vagyis jobb, ha ketten vannak, mint az, ha valaki egyedül van, mondják bölcseink.

Későbbi tóratudósok szintén nagyra tartották a páros tanulás módszerét, olvashatjuk a My Jewish Learning oldalon.

„Jobb a kettő az egynél, mert erőfeszítéseik nagyobb hasznot hoznak nekik. Mert ha az egyik elesik, a másik felemeli őt, ám ha valaki egyedül van, senki sem tudja fölemelni, ha elesik”

– írta a XVI. századi itáliai kommentátor, Ovádjá Sforno. Vagyis ha ketten tanulnak és az egyikük hibázik, akkor a másik kijavíthatja, míg egy embernek egyedül sokkal nehezebb felismernie a hibát. A XV. századi spanyol kommentátor, don Jicchák Ábárbánel a chávrutá egy másik előnyéről értekezik a Pirké Ávot egy mondata (1:6) alapján: „Válassz magadnak mestert és szerezz egy jó barátot”. Szerinte ez a mondat azt jelenti, hogy az embernek egy rabbitól és egy baráttól is kell tanulnia. Hogy miért? Mindenkiben felmerülhetnek kétségek, vagy előfordulhat, hogy nem bizonyos egy-egy szöveg értelmezésében, ám lehetséges, hogy ezeket szégyelli és nem meri megkérdezni a rabbijától. Ezekben az esetekben jó, ha az embernek van egy tanulótársa, aki előtt nem szégyenkezik. Az illető segíthet neki a megértésben.

Mindemellett a XIX. századi kelet-európai jesivákban a chávrutá csak egy volt a lehetséges tanulási módszerek közül, ráadásul úgy vélték, hogy csak a gyengébb képességű tanulóknak hasznos, az élesebb elméjű diákokat az önálló tanulásra ösztönözték. Az elmúlt évszázadban azonban ismét fordulat állt be a kérdésben és ma a chávrutá vált a leggyakrabban alkalmazott és legkedveltebb módszerek egyikévé. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy az első világháború környékén a jesivák minden zsidó férfi előtt megnyitották kapuikat. Már nemcsak az elit kiváltsága volt a tanulás, a diákoknak pedig szükségük volt arra, hogy a nehéz szövegek értelmezésében segítségükre legyen valaki. Ismét kiderült, hogy a kettő több, mint az egy és ketten jobban, mélyebben, szélesebb tudásból táplálkozva képesek megérteni a talmudi fejtegetéseket.

„Ötéves korban kezdi a gyerek tanulni a Bibliát. Tízéves korban a Misnát. Tizenhárom évesen köteles a parancsolatokat betartani (bár micvá). Tizenöt évesen a Talmudban búvárkodik.” (Ben Hé Hé, mások szerint Jehudá ben Témá, Misna, Pirké Ávot 5:22)

Vesinántám levánéchá – és tanítsd meg fiadnak, mondjuk el naponta többször a Smá imában. Ebből a gyakran idézett tórai felszólításból tudjuk, hogy az apák számára vallási kötelesség, hogy gyermekeiket Tórára tanítsák. A szülők feladata biztosítani, hogy gyermekeik megfelelő zsidó oktatásban részesüljenek már születésüktől kezdve.

Minden gyermeket a saját szintjén, értelmének és lehetőségeinek megfelelően kell tanítani.

Ez az elv a chánoch lánáár ál pi dárko – oktasd a gyermeket a saját igényeinek megfelelően.

A zsidóságot a könyv népének is nevezik, és a Talmud olyan nagy jelentőséget tulajdonít a tanuló kisgyermekeknek (tinokot sel bét rábán), hogy azt mondja, a világ az ő tóratanulásuk érdemében áll, és még ha a Szentélyt kellene is újjáépíteni, az ő tanulmányaikat akkor sem lenne szabad félbeszakítani.