A bábamesterség – zsidó bábák a 20. század elején

A zsidó közösségekben a bábamesterség nagyon fontos foglalkozás volt. A tudás általában generációról generációra hagyományozódott. Ezt a speciális női tudást az elzárt zsidó közösségek falvaiban a nők családon belül adták át. Gyakran a rabbik feleségei végezték a szülés körüli teendőket és követték tovább a megszületett gyermek fejlődését. A bábák tudása összetett volt, a szülés mellett tanácsot adtak a menstruáló nőknek, figyelték és segítették a szoptatást és a csecsemőgondozást, volt tudásuk a magzatelhajtásról, bár ez szigorúan tilos volt, és sokat tudtak a nemi betegségekről is.

 

A bábaság szabályozása

Az első bábarendeletet, amely vizsgához kötötte a bábák működését, Mária Terézia vezette be 1748-ban. 1766-ban pedig megjelent Weszprémi István debreceni tiszti főorvos Bába Mesterségre Tanító Könyve, amely az első magyar nyelvű bábakönyv lett. Hrotkó Larissza a zsidó bábákról írt tanulmányában jegyzi meg, hogy a már működő városi bábaképzésbe a 19. század elején a zsidó nők még nem kapcsolódhattak be, bár az igény megvolt rá, hogy ha zsidó asszony szült, zsidó bába segédkezzen benne.1 A szülést sok helyen – elsősorban falun – zsidó bábák vezették le, a jobb módú zsidó nők már a vizsgált időszakban orvossal vagy orvosnál szültek.

 

A születés kísérői

A zsidó bábákról és a szülő nővel kapcsolatos teendőkről Hrotkó Larissza a talmudi idők családi viszonyairól írott tanulmányban számos olyan archaikus hagyományról tesz említést, aminek nyomát már a 20. század elején is csak nagyon foszlányosan lehetett fellelni.2 A szerző említi, hogy a szülést segítő asszonyt a talmudi irodalomban majalledetnek, „bölcs asszonyoknak” vagy chájának, azaz életadónak nevezték, ugyanúgy, mint a szülő nőket. A 20. század elejei zsidó közösségekben azonban ezeknek a megnevezéseknek már nem volt fellelhető a nyoma.

A bába szó szláv eredetű, melynek jelentése vénasszony, nagyanya, boszorkány („vasorrú bába”), szülésznő. Bár a bábák eleinte csak a szülő nő és a gyermek gondozására szorítkoztak, idővel nagy tekintélyre tettek szert, fontos, bensőséges viszonyt alakítottak ki a nőkkel. Tapasztalatuk révén a körülmetélés során is egészségügyi felügyeletet bizto­sít­hat­tak.

A „szülészeti szükség-keresztelés”

A zsidó bábaasszonyokat a keresztény falusi nők körében is kedvelték, vallásos zsidó nő viszont nem szült keresztény bábánál. A zsidó bábák jelenléte a zsidó gyermekek születésekor biztosította a rituális tisztaságot. A félelem attól, hogy a keresztény bába esetleg életveszélyre hivatkozik és megkereszteli a gyermeket, nyomós érv volt a szülő nő és családja számára, hogy zsidó bábát válasszon a szülés levezetéséhez. Magyarországon még az 1940-es években is otthon született a gyermekek háromnegyede – különösen vidéken volt ez jellemző.

Szülés levezetésénél a bábát csak a magzat, illetve az újszülött állapota érintette. A születés során történő csecsemőhalálozáskor a bábákra hárult az a feladat, hogy a katolikus vallás szerint megkereszteljék a magzatot, és úgy temessék el. „Ezt az eljárást szülészeti szükség-keresztelésnek hívták. A szükség-kereszteléssel kapcsolatos államigazgatási rendelkezések a zsidó lakosságot súlyosan érintették. Ezekben a hitközségekben konfliktushelyzet akkor keletkezett, ha helyben nem volt zsidó bába, vagy a szövődményes szüléshez nagy tapasztalatú katolikus bábát hívtak segítségül. Ilyen esetekben a jogszabályok a döntést a szülőkre bízták. Ha tiltakozásuk ellenére a bába mégis elvégezte a szükség-keresztelést, a század folyamán egyre súlyosbodó büntetésekkel volt kénytelen szembenézni.”3

Magyar Királyi Bábaképző intézet, Pécs.forrás: Magyar Nemzeti Digitális Arhcivum

Szülés-könnyítő néphagyományok

A magyar néphagyományban számos szülést segítő praktikát alkalmaztak a bábák. A szülés megkönnyítésére Hrotkó Larissza szerint a zsidó bábák is használtak mágikus babonákat. Például a szülő nő ágyára a bábák egy vasat kötöttek, miközben a nő elé terített asztalt tettek a szülése meggyorsítása céljából vagy tyúkot kötöttek az ágyhoz, mert a tyúk rángatása erősítette a szülési görcsöt.4 Bár ezt a gyakorlatot a bábák még a 19. század első felében is alkalmazták, a 20. század elejére a szülési praktikák között már nem volt fellelhető.

 

Bábamesterség: családi hagyomány és kényszerpálya

A szóbeli visszaemlékezések azt mutatják, hogy az interjúalanyok déd- és nagyszülei körében még elterjedt volt a bábamesterség. Földes Ilona családja Abonyban élt. Az ő dédanyja falusi bába volt. Dédszüleire így emlékszik vissza: „Az egyik anyai dédapám Deutsch Gábor kereskedő volt, a felesége Stern Cili. Róla annyit tudok, hogy bábaasszony volt. Följött Pestre a bábaképzőbe, és elvégezte. Egy bőszoknyás parasztasszony volt. Amikor éppen nem volt elég szülés, akkor pántlikát árult a piacon, mert a férje korán meghalt.”5

Sok nő számára, aki az orvosi pálya iránt érdeklődött volna, sokáig a bábaképző elvégzése volt az egyetlen lehetőség arra, hogy gyógyítással foglalkozhasson. Az egyetemek csak 1895-től nyitották meg kapuikat a nők előtt. A medikák közt viszonylag nagy volt a zsidó lányok aránya. Az első magyar nő, aki Budapesten – 1900-ban – szerzett orvostudományi diplomát, a zsidó származású tiszaújlaki Steinberger Sarolta volt. Ebben az időben a női orvosok legtöbbje szülések levezetésével és nőgyógyászattal foglalkozott.

Fleischner A. nagymamája, aki Győrben élt, és 1919-ben halt meg, még nem lehetett orvos: „Apai nagyanyám, Beck Katalin a lányok számára elvégezhető összes iskolát kijárta. Mindenképpen orvos akart lenni, elment Semmelweis Ignác bábaképzőintézetébe. Egészen haláláig városi bábaként – zsidó bábaként – dolgozott.”6

 

Az árvák gyámolítása

Ugyancsak a zsidó bábák feladatai közé tartozott az elárvult zsidó gyerekekről való gondoskodás. Több visszaemlékezés is említi, hogy a bábák követték a megszületett gyerekek sorsát, nyilván nem utolsósorban abból a megfontolásból, hogy ezek az árva gyerekek a zsidó közösségen belül maradjanak. Akármennyire is fontos részét képezte az árvaellátás a jótékonykodásnak, az árvaházakban az igényekhez képest országszerte elenyésző volt a férőhelyek száma.

A Rosenthal családban az apai nagymama zsidó bábaként zsidó gyerekek után kutatva rendszeresen járta az árvaházakat: „Apai nagymamám, Bauer Julianna bábaasszony volt Szombathelyen. Ő is parasztosan nézett ki, mindig sötét hosszú ruhában, a fején kendővel járt, nem is láttam másként. Mindenki imádta a nagymamámat, nagyon ügyes bábaasszony volt. Ismert mindenkit, akár volt vele dolga, akár nem. Arról volt híres, hogy állandóan bement a menhelyre, és megkérdezte, hogy hoztak-e be zsidó gyereket. S akkor kérdezték tőle az ottaniak, hogy Júlia néni, miért tetszik kérdezni. És azt mondta, hogy azért, mert zsidó gyereket nem lehet bevinni a menhelybe, azt add ide nekem, hazaviszem. A nyomortól nem láttak, de azt mondta a nagymama, ahol öt ember eszik, ott eszik a hatodik is.”7

Kohn Katalin bábaokleveleforrás Magyar Izraelita Levéltár

Bábák helyett orvosok

Csakúgy, mint a halál, a születés is az élet szerves, természetes, mindennapos velejárója. Sokáig nem számított orvosi, kórházi elszigeteltséget megkövetelő eseménynek, ám a jobb módú, neológ zsidó asszonyok az 1920-as évektől kezdve orvost hívtak, illetve, aki tehette, már kórházban szült. A hitközségek által fenntartott úgynevezett zsidó kórházak a szülő nők esetében is fontos szerepet töltöttek be. Itt nem kellett félni attól, hogy ne tartanák be maradéktalanul a vallási tisztasági előírásokat, és biztosított volt a kóser étkezés is. A legtöbb zsidó kórházban keresztényeket is elláttak, különösen közkedvelt volt a szülészet, elsősorban az ott dolgozók szakértelme miatt.

A szülésért általában fizetni kellett, ez alól csak a Pesti Izraelita Nőegylet vezetése alatt álló, 1910-ben alapított Weiss Alice Gyermekágyas Otthon képezett kivételt. Ez azért volt ingyenes, mert eleve a szegény gyermekágyas nők részére hozták létre, méghozzá felekezeti különbség nélkül. Az 1910-es népszámlálás szerint a Monarchia területén az orvosok 48,5 százaléka volt zsidó. Az I. világháború után a zsidóság társadalmi és foglalkozási struktúrája nem változott meg jelentősen, bár egyes szakmákban (így az orvosok közt) jelentősen visszaesett a számuk. A vidéken praktizáló zsidó orvosok rengeteg szülést is levezettek, különösen elzárt településeken és a tanyavilágban. A parasztság körében a zsidó orvosokról kialakított kép általában igen kedvező volt.

Egy családi visszaemlékezés a következőképp jellemezte a vidéki orvosok munkáját.  „A tanyavilág nagy volt, és ha tudtak, bejöttek a rendelőbe. Tiborszálláson, ami a tanyák központja volt, és azt hiszem, Pusztaszeren volt kinevezve egy szoba rendelőnek, tehát oda kijárt viszonylag rendszeresen. De ha valaki súlyos beteg volt, szült, vagy mit tudom én, mi történt, akkor jöttek érte, és vitték. Emlékszem olyan esetre, nem is egyre, amikor például felzörgették éjjel kettőkor, hogy ki kell menni Halmosra, mert ott vajúdik egy asszony, és a bába nem tudja világra hozni a gyereket. Halmos húsz kilométerre volt szekérrel. Ha oda kivitték egy szüléshez, akkor másnap este ért haza. Nem volt gyerekjáték a körzetet ellátni, és gyerekkoromból, amikor otthon voltam, aztán később, amikor a gimnáziumból szabadságra mentem, nem emlékszem olyan hétre, hogy háromszor legalább, de sokszor négyszer ki ne verték volna az ágyából éjszaka. Hétvégén is kiment a betegeihez, minden napra szüksége volt. Például nem tudott szabadságra menni. Hogy szabadságon lett volna, arra nem is emlékszem. Kétszer vagy háromszor elment egyhetes tanfolyamokra, arra emlékszem, de hogy akkor ki helyettesítette, arra már nem. Apámnak nem volt arra ideje, hogy nyaraljon. A nyaralások édesapa nélkül voltak.”8

Az 1950-es évektől Magyarországon egyre inkább kötelezővé vált a kórházi, szülőotthoni szülés, így erre az időszakra az önálló bábaság intézménye a zsidó közösségekben is fokozatosan megszűnt.

A cikk az Egység 146. számában jelent meg.

1 Dr. Hrotkó Larissza: A női munka formája és értéke a 19. század eleji pesti zsidó társadalomban. http://www.kaleidoscopehistory.hu/index.php?subpage=cikk&cikkid=134, Hrotko Larissza. Tisztelgés régi bábák és ápolónők előtt. http://www.remeny.org/remeny/2010-2-szam/tisztelges-regi-babak-es-apolonok-elott-hrotko-larissza/; 2 Dr. Hrotkó Larissza: Családi viszonyok a talmudi régészetben, különös tekintettel a nők és a gyerekek családi státuszára. http://www.or-zse.hu/hacofe/vol4/hrotko-csaladiviszonyok-zsidocsalad2012.htm#_ftn19; 3 Balázs Péter: Mária Terézia 1770-es egészségügyi alaprendelete 1–2. kötet. http://real.mtak.hu/30273/1/balazs_kozegeszsegugy_1-2kotet.pdf; 4 Dr. Hrotkó Larissza: Családi viszonyok a talmudi régészetben, különös tekintettel a nők és a gyerekek családi státuszára. http://www.or-zse.hu/hacofe/vol4/hrotko-csaladiviszonyok-zsidocsalad2012.htm#_ftn19; 5 Interjú Rév Lajosnéval. Forrás: Centropa Alapítvány; 6 Interjú Fanta Lászlónéval. Forrás: Centropa Alapítvány; 7 Interjú Lóránt Istvánnéval. Forrás: Centropa Alapítvány; 8 Interjú Kádár Pállal. Forrás: Centropa Alapítvány.

zsido.com

ÓBUDAI ZSINAGÓGA