A háború óta először avattak tóratekercset Szlovákiában

Pozsonyban ünnepélyes tóraavatást tartottak. Ilyen eseményre az egykor hatalmas és messze földön híres városban nem került sor a holokauszt óta. Az esemény fényét emelte, hogy egy 13. évét éppen betöltő zsidó fiú is ekkor ünnepelte bár micváját. Tzali Myers a városi Chábád-központot vezető rabbiházaspár gyermeke.

Az új Tórát Pozsony belvárosán keresztül, az elnöki palota érintésével vitték nagy tömeg kíséretében a Chábád közelmúltban felavatott közösségi épületébe.

“Ez egy egészen hihetetlen esemény. Az egyik legmeghatóbb pillanat az egész életemben” – mondta elérzékenyülten Dr. Tomas Stern, a Pozsonyi Zsidó Hitközség elnöke, miután beírta az egyik utolsó betűt a tekercsbe.

“Emlékszem, amikor a szüleim elmesélték, hogy a kevés megmaradt és visszatért túlélő hogyan vitt vissza nagy csendben egy Tórát a zsinagógába a háború után. A menet mindössze a zsinagóga udvarából a tóraszekrényig tartott, de mindannyian sírtak és megölelték a tekercset. Soha nem hittem volna, hogy részt vehetek egy ilyen hatalmas, énekszótól hangos felvonuláson” – mondta az egyik ünneplő.

Miután a menet elérte a Chábád-központot, a résztvevők körtánccal ünnepelték az új Tóra érkezését. A tekercset a szlovákiai Chábádot 1993-ban megalapító Myers házaspár, Baruch rabbi és felesége, Chanie fogadta.

A tömeg ezután visszatért a szállodába, ahol Shimon Shimonov rabbi, egy Bécsből érkezett szófer, azaz hivatalos tóramásoló elvégezte az utolsó simításokat, majd ezt követően ünnepi lakomát tartottak, ahol a bár micva fiú – Myersék 13 gyermeke közül a 11. – beszédet mondott. Eztán folytatták a táncot és az éneklést.

Baruch Myers rabbi nemcsak a Chábád közösséget vezeti, hanem Pozsony főrabbijaként is szolgál. Több, mint negyed évszázados munkája során alapított zsidó óvodát, vasárnapi iskolát, gyermektábort, továbbá ő szervezi a város vallási életét és megannyi vendéget fogad szerte a világból.

Az új tóratekercset az Egyesült Államokban élő Maxim Myers adományozta, és a 2017-ben az ország vezetőinek jelenlétében felavatott Chábád-központ zsinagógájában veszik használatba. Az új zsinagóga mellett természetesen az holokausztot egyedüliként túlélő, Myers rabbi vezette régi zsinagóga is várja a híveket.

Az örömteli eseményekkel együtt a napjainkban 2600 főt számláló pozsonyi zsidó közösség ma már csak árnyéka egykori önmagának. A háború előtt ez a város volt az európai zsidóság egyik központja, különösen, miután a híres Chátám Szófer (Schreiber Mózes rabbi, 1762-1839) került a rabbiszékbe és alapított jesivát. A történészek szerint a háború alatt a 136 000 fős szlovákiai zsidóság 77%-át, 105 000 embert gyilkoltak meg.

“A Tóra megírásának befejezése után rendőrök által kísért, ünneplő tömeg vitte az új tekercset Pozsony belvárosán keresztül. Elhaladtunk az elnöki palota előtt is és kiemelt médafigyelem kísérte az ünnepséget. A város zsidó közösségét nagy büszkeséggel töltötte el az esemény. Megható, különleges pillanatok voltak ezek” – mondta Chanie Myers rebecen.

zsido.com

Forrás: Chabad.org

ÓBUDAI ZSINAGÓGA