A Rebbe minden gondolatát és minden cselekedetét áthatotta a szeretet

A pozitív gondolkodás fontosságáról a svát 10-i fárbrengeneken

Különleges vendégelőadó tette tartalmassá és emlékezetessé az idei svát hónap tizedikén tartott haszid összejöveteleket. A lubavicsi kalendárium e kiemelkedő napja idén talán még különlegesebb, hiszen 1950-ben, pont hetven éve hunyt el a mozgalom hatodik vezetője, Joszef Jichák Schneerson rabbi, akinek halála után egy évvel veje, a hetedik Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson vette át az irányítást és tette ténylegesen világméretű mozgalommá a Chábád haszid irányzatot. Idén beléptünk tehát a Rebbe vezetésének 70. évébe, mely kiváló alkalmat teremt mindannyiunk számára, hogy világlátásunkat pozitív irányba fordítsuk.

Két helyszínen, hölgyek szá­má­ra az Óbudai Zsinagógában, urak számára pedig a Zsilip Kö­zös­ségi Központban került sor ünneplésre, melyeken előadást tartott Mendel Kalmenson rab­bi, a befolyásos londoni Belgravia negyed Chábád központjának vezetője, számos sikerkönyv, többek közt az „Ideje van a gyó­gyításnak” című Amazon best­seller szerzője, aki legújabb, „Po­zitív elkötelezettség” cí­men megjelent könyvének té­máját, a pozitív életszemlélet el­sajátításának fontosságát, a Reb­be pozitív világlátásának tanítását emelte mondandójának középpontjába.

Mindkét előadás hatalmas érdeklődés mellett került megrendezésre, Kalmenson rabbi kitűnő, történetekkel és anekdotákkal fűszerezett lelkesítő beszédei minden résztvevőre mély hatást gyakoroltak. Kalmenson rabbi kiemelte, hogy a Rebbe minden gondolatát és minden cselekedetét áthatotta a szeretet és optimizmus, mellyel az emberek iránt viseltetett, az érzékenység és az empátia szinte tapintható a Rebbe minden tanításában.

A fiatal, dinamikus rabbi, aki kiváló előadó és inspiráló vezető, azzal tette beszédeit igazán személyessé, hogy gyakorlati tanácsokkal is szolgált ahhoz, miként tudjuk világlátásunkat, életszemléletünket pozitívvá tenni pusztán azáltal, hogy a negatív helyett a jóra koncentrálunk, elérve, hogy pozitív a szemlélet ne csak saját személyiségünkre, egészségünkre és hangulatunkra, de környezetünkre is komoly hatással legyen.

Az Óbudai Zsinagógában, kifejezetten hölgyek számára tartott rendezvényen Kalmenson rabbi beszéde után Köves Dvora, Feldman Mussie és Zalmanov Chaya rebecenek beszéltek a Rebbe küldetéséről és tanításainak mindennapi vonatkozásairól.

A Zsilipben férfiaknak tartott fárbrengenen Kalmenson rabbi inspiráló beszédét haszid dalok éneklésével tették még hangulatosabbá, így a különleges spirituális utazás a hajnali órákig tartott.

zsido.com

ÓBUDAI ZSINAGÓGA