Idén nyáron ünnepeljük az Óbudai Zsinagóga fennállásának 200.évfordulóját. Ebből az alkalomból írta Hollós Csaba a Mose Münz lajtorjája című színdarabot, amelyet szeptember 2-án Fodor Orsolya rendezésében láthatnak az érdeklődők az Óbudai Zsinagógában. A darab egyik szereplője nem más, mint a Moszkva térből megismert Szabó Simon, akivel egy budapesti bisztró teraszán találkoztam. Én gyorsan letudtam a rendelést, Simon viszont sokat kérdezett az étlapon található pikáns fűszerezésű snack-ről, amitől a fiatal felszolgáló hölgy kissé zavarba is jött.

Láthatóan könnyen barátkozol.

Én tipikusan olyan ember vagyok, aki ha mondjuk bemegy egy boltba, akkor két perc után már mindent tud egy másik emberről és fordítva. Szerintem könnyebb így az élet. Egyébként nem vagyok mindig ilyen exhibicionista passzban, de ha látom, hogy nyitottak rá akkor igen. Nagyon jó találkozások történnek így az életben, nem? A legfurább helyen is el tudsz beszélgetni egy órát és azt érzed, hogy százezer éve ismered a másikat. Apukám volt ilyen közvetlen.

Egy alkalommal azt nyilatkoztad vele kapcsolatban, hogy “jó viszonyban voltunk, de hozzá kellett szoknom, hogy ő nincs velem minden nap”.

Igen mert külön éltünk. Apám állandóan jött-ment, ennek ellenére sokat voltunk együtt, nagyon sok emlékem van róla. Nagyon meghatározó volt az életemben, de pont akkor halt meg, amikor igazán szükségem lett volna rá. 17 éves voltam ekkor. Húzhatta volna kicsit tovább, hogy helyre tegyen.

Azért elég jól megtaláltad a helyed. Keresett színész vagy, rendezni is szoktál. Azt egyébként jobban szereted csinálni, mint a színjátszást?

Jó ideje a színészetből tartom fent a családomat, rendezni viszont akkor szoktam, ha valami mondanivalóm van. Nekem ez egy kifejezési eszköz és ilyenkor tényleg azt csinálhatok, amit akarok. Alkalmazott rendezőként nem szeretek dolgozni. A színészi munkáim közben van, hogy írok egy forgatókönyvet, csinálok egy kisfilmet. Pont jó ez a változatosság, mert megvan az egyensúly.

Társulati tag viszont még nem voltál. Mennél, ha hívnának valamelyik kőszínházba?

Nekem a szabadság a menedzserem. Szeretek szabadúszó lenni, mert nem kell elköteleződnöm, tudok több vasat a tűzbe tartani. Néha gondolkodom rajta, de nem tudom hol járnának velem jól (nevet). Nem vagyok klasszikus színész. De lehet, hogy ha majd picit idősebb leszek és megunom ezt a nagy szabadságot, felhívom a színházigazgató ismerőseimet és megmondom, hogy gyerekek, valahova szerződtessétek már le a Simi bácsit.

Zavar, hogy színészként legtöbbször ugyanazt a karaktert, a bunkó tahót kell eljátszanod?

Kényelmes. Viszont így is elég nagy utat bejártam a legkommerszebb musicaltől, a Katona Kamráján át a Táp Szinházig, és azt is elég kevés magyar színész mondhatja el magáról, hogy szerepelt a Szomszédokban, játszott Jancsó filmben és volt producere Tarr Béla. De visszatérve a kérdésre: nem mondom, hogy nem esik jól, ha valami nem megszokottal keresnek.

Meglepődtél, amikor Fodor Orsi megkeresett?

Figyelj, én meg se kérdeztem miről van szó. (nevet) Addig jutottunk, hogy egy működő zsinagógában kell játszani, mire én azt mondtam: tök jó, csináljuk! Nagyon érdekelt ez a munka mert nem mindennapi helyszínről van szó. Vannak, akik egész életükben el se jutnak zsinagógába, nemhogy még játszanak is benne. Ráadásul az Óbudai Zsinagógáról van szó, ami nekem nem volt ismeretlen, forgattam már itt (korábban az MTVA tulajdonában lévő épület stúdióként is üzemelt – a szerk.).

A darab tele van számunkra ismeretlen héber szavakkal, vallási szokásokkal. Mik voltak a benyomásaid, amikor elolvastad?

Először is az tűnt fel mennyi mindent nem ismertem. Ez a meló abból a szempontból is nagyon jó, hogy csomó dolgot megtanulok a zsidó kultúráról. Egyébként is nyitott vagyok az új és ismeretlen dolgokra: sokkal érdekesebb egy színes film, mint egy fekete-fehér. Szerintem ez a darab a kultúrák találkozásáról is szól – hiszen a zsidó mellett megjelennek szlovák, magyar szokások is – és arról is, hogy ha különbözőek vagyunk akkor is emberként viselkedjünk egymással.

A hit és a szakralitás is erősen jelen van a darabban. Ezekhez a fogalmakhoz, hogy viszonyulsz?

Klasszikus értelemben nem vagyok vallásos, de a magam módján hiszek, ahogy azt a kezemen lévő tetoválás is mutatja (ÉNI vagyis Én Istenem- a szerk.). És gyönyörű épületek születnek egy-egy vallásnak köszönhetően. Például az Óbudai Zsinagóga.

Nagyon sokoldalú vagy, ez már az eddigi beszélgetésünkből is kitűnik, és még nem beszéltünk a Boogie Knights nevű csapartól, amiben rappeltél.

Ki emlékszik már arra…

Nem is találtam róla sok mindent, egy számotok van fent a youtube-on. Az viszont jó!

Jó volt. Kiadtunk egy nagylemezt, csak amikor a kiadó elkezdett beledumálni, hogy milyen számokat kellene a következő lemezre csinálni, azt mondtuk ennek így nincs értelme. Egyébként népszerűek voltunk, mindig voltak fellépéseink. Én később még foglalkoztam zenével, az összes kisfilmemhez én írtam a zenét. A Papírrepülők meg is kapta a legjobb filmzenéért járó díjat a Diákzsűritől (40. Magyar Filmszemlén az Országos Diákzsűri díja – a szerk.). Imádok mindent, amit film, színház, muzsika.

B.Sz.F.B.

Fotók: Cseke Tamás

zsido.com