Egy vándor hosszú útja során egyszer csak egy égő palotába ütközik, mire nagy megdöbbenésében azt kérdi magától:
„Előfordulhat, hogy a palotának nincs gazdája?” Ávrámot is hasonló érzések kerítették hatalmába, mikor azt kérdezte magától: „Lehetséges, hogy a világnak nincs gazdája?…”
Ávrám zavarodottsága teljesen érthető volt. Ez az érzékeny emberi lény elragadtatva bámulta az eget és a csillagokat, a gyermek születésének a csodáját, az óceán tajtékzó hullámait. Olyan volt számára a világ, mint egy nagy, gazdag, fényárban úszó palota.
De azt is látta, hogy ez a gyönyörű palota lángokban áll.
Hogy a világ tele van igazságtalansággal, hogy rablók dúlják a palotát, s döntik világunkat a szenvedés tragikus csataterévé.
Vajon mi történhetett a palota gazdájával? Isten miért engedi az embernek, hogy így feldúlja a világot? Hát csak azért teremtette Isten a világot, hogy aztán magára hagyja?
„…A palota gazdája kinézett annak ablakán, és azt mondta:
’Én vagyok a palota gazdája.’ Isten Ábrahámra tekintett, és azt mondta: ’Én vagyok a gazda, én vagyok a világ ura.’”
Vajon mi a fenti szavak mögött rejlő üzenet?
Mikor a palota égni kezdett, annak gazdája nem menekült, és még a tüzet sem próbálta eloltani. Csak annyit mondott, hogy ő az égő palotának a gazdája.
Mintha csak segítségért kiáltott volna…
A palotát, bár Isten építette, az emberek gyújtották fel, s a tüzet is csak ők tudják eloltani. Mikor Ábrahám Istent keresve azt kérdi: „Hol vagy?”, Isten azt feleli neki: „Én itt vagyok, te hol vagy?” Mikor az ember azt kérdi Istentől, hogy miért hagyta el a világot, Isten azt kérdi: „Te miért hagytál el engem?”
Így kezdődött a judaizmus jelentette forradalmi eszmének a terjedése, mely az emberiség bátor próbálkozása volt arra, hogy eloltsa az erkölcstelenségnek és a vérontásnak a tüzét, és hogy a világot ismét azzá a harmonikus és szent hellyé varázsolja, amilyennek azt Isten szánta annak megteremtésekor.

Gut Sábesz 2019.11.08.