Pihenjünk sokat, tartsuk távol a családot, erőltessük az ivást (víz egy kis citromlével) mert enni úgy sem nagyon fogunk, és ami a legfontosabb: semmikép se essünk kétségbe! Akkor sem, ha közvetlen – de inkább távolabbi környezetünk – többnyire egészséges tagjai- hisztérikus rohamokkal fejezik ki együttérzésüket! Röviden így foglalhatók össze koronavírussal kapcsolatos tanulságok, így a betegségen túl és mától már a karanténból is hivatalosan szabadulva.

Hála a Jóteremtőnek, én egész jól megúsztam a betegséget. Az iszonyatos levertséget, étvágytalanságot, izomfájdalmat, izzadást és fejfájást leszámítva nem gyötört meg sokkal jobban egy átlagos influenzánál. Feleségem, Dvora, szüleim, öt gyermekem, hála Istennek egyáltalán nem voltak megijedve. Ehhez persze hozzátartozik, hogy mire megkaptam a PCR teszt pozitív eredményét, addigra már majdnem felgyógyultam, és a pozitív teszteredményt egy órával később egy negatív teszteredmény követte. De erről majd később. Sajnos most már közelről is ismerek olyan eseteket, ahol jóval komolyabb tünetekkel járt a megbetegedés. Elbagatellizálni a vírust, nem tudomást venni róla, úgy tenni, mintha ez is egy világösszeesküvés által generált fakenews terméke lenne, semmiképp sem szabad. A dolog komoly.

Na de kezdjük az egész történetet talán az elején. Purim másnapján, amikor Magyarországon is bejelentették az iskolák bezárását, mindannyian megértettük, hogy a helyzet itthon is kezd komolyra fordulni. Ez a családunkban is szokatlan szituációt teremtett. Azon túl, hogy három óvodás-iskolás korú gyermekem (Mendi, Rochi, Steri) egyik pillanatról a másikra otthoni távoktatásba került, a két nagy, Muski (17), és Salomke (18) is éppen itthon voltak az ünnepek miatt („maximum egy-két hetet még otthon maradunk, amíg lefut a vírus, legalább nem kell visszamenni a suliba a peszáchi szünet előtt”). Amikor Steri megszületett, a két nagy már külföldön, Izraelben és Belgiumban tanult, így most tavasszal eddig még nem tapasztalt helyzet alakult ki: mind az öt gyerek otthon volt, egyszerre, huzamosabb ideig. Ez a talán soha vissza nem térő – azért kellemetlenségekkel is járó – időszak családi szempontból értékes korszakként fog megmaradni emlékezetünkben.

Kezdetben igencsak tanulságos kihívás volt az öt gyerek istápolása, ami azért elsősorban Dvora érdeme, és ehhez jött a hitközségi intézmények járványmódba hangolása, a közösségi tagok részben értetlenkedő, részben hisztérikus, részben pedig bagatellizáló hozzáállása között navigálva. Mindehhez adódott a gazdaság leállásával együtt járó problémák kezelése.

Szép, de nem könnyű feladat egy napi 10 óra jesiva tanuláshoz szokott 18 éves fiatal felnőtt és egy három éves óvodás napirendjének hatékony összehangolása, további három gyerekkel kiegészülve – csak hogy a végleteket említsem. De a családi viszonyoktól eltekintve a saját oktatási intézményeinkben is kihívást jelentett a közel 200 gyerek távoktatását megoldani, úgy, hogy több családnál és tanárnál még megfelelő minőségű internet kapcsolat vagy alkalmas számítógép sem volt. Hála Istennek fantasztikus intézményvezetőink, tanári karunk és diákjaink igen hamar megoldották a helyzetet. Még nagyobb kihívás volt az Olajág Otthonok 1400 lakóját és félezer dolgozóját a lehető legnagyobb biztonságban tudni, a folyamatos tesztelésüket megoldani, és a szükséges protokollokat kidolgozni. Ebben persze a biztatáson és egyeztetésen túl elsősorban orvosigazgatónknak és főigazgatónknak volt a legnagyobb érdeme, meg persze a türelmes és megértő dolgozói apparátusnak és lakóknak. Az én feladatom volt egy héten belül a 2000 gyorsteszt beszerzése. Ekkor még azt is kevesen tudták, hogy mit is jelent a tesztelés, ezért szinte krimibe illő volt, ahogyan ezt  – vagy a kesztyűk és maszkok beszerzését – sikerült megoldani.

Mindezt tetézte, hogy a csengelei vágóhíd működése és fenntarthatósága is több oldalról veszélybe került. A repülőjáratok megszűnésével felmerült, hogy hogyan fogjuk peszach ünnepére hazajuttatni Izraelbe az üzemben dolgozó közel 20 rabbit és saktert. És pláne, hogyan hozzuk őket vissza az ünnepek után, mindezt úgy, hogy a vírus az üzem dolgozói körébe ne kerüljön be. A gondokat súlyosbította a koronavírus magyarországi megjelenése után két héttel kitört, eddig soha nem látott mértékű madárinfluenza.

A vírus első hullámának csillapodását követően fokozatosan újranyitottuk a zsinagógáinkat ,és hála Istennek gond nélkül újraindult a közösségi élet. Június elején a kidusokat és ünnepségeket is elkezdtük megtartani. Mivel a járványügyi előírásokat szigorúan betartottuk, bíztam benne, hogy  elkerüli közösségünket a veszély.

A járvány első hónapjaiban mindvégig az volt az érzésem, mintha Magyarországon másképp működne a vírus, mint amiről izraeli vagy New York-i barátaimtól hallottam. Vagy a BCG oltás az oka, hogy enyhébbnek tűnik itthon, vagy egy másik mutációval van dolgunk. Már csak az is erősített ebben, hogy a folyamatos tesztelés során bebizonyosodott, hogy az 1400 idős Olajág lakó között több tucat tünetmentes pozitív volt. (Hála istennek az első hullám óta egyáltalán nem volt megbetegedés az Olajágban.)

Július 17-én közösségünk egy 90 éves tagjának ünnepeltük születésnapját a péntek esti ima után. A kiduson volt egy pár külföldi vendég (belga, német). A hangulat nagyszerű, bensőséges és családi volt. Úgy tűnt, minden kezd visszatérni a régi megszokott kerékvágásba. Vasárnap még futottam és súlyzóztam egyet a megszokott menetrend szerint. Hétfő reggel megtartottam a napi talmud órámat a zsinagógában, de miután beértem az irodába, elkezdtem fájlalni a torkomat. Délután hazamentem és  csütörtökig lázasan feküdtem. A torokfájás a lázzal elmúlt, köhögni nem köhögtem, de az alváson kívül sok mindenre nem volt erőm… Három nap alatt nagyjából öt kilót fogytam. Kedden kijött az orvos, de megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, és elképzelhető, hogy ez más megbetegedés.

Úgy csütörtök környékén kezdtem arra gondolni, hogy bár csak lázam van, mégis a nagybetűs vírussal állok szemben. Ekkortájt kezdték más zsinagógai tagok és kollégák is jelezni, hogy ágynak estek. Csütörtök este átjött Smulik sógorom és teljes szkafander felszerelésben két gyorstesztet is elvégzett rajtam, negatív eredményekkel. Este, úgy éjfél körül még Sharon doktor is meglátogatott, miután végzett a János kórházi ügyeleten, de arra jutottunk, hogy ez feltehetően valami más megbetegedés lesz.

Szombaton igen ramatyul voltam, bár a lázam addigra elmúlt, majd estére kezdtem jól lenni, de ekkor hívott egy kollégám, hogy ő, bár a háziorvosa elhajtotta, magánúton csináltatott egy PCR tesztet, pozitív eredménnyel. Másnap ezt én is megtettem.

És itt vált igazán faramucivá az egész. A vasárnap levett teszt eredménye kedd délben érkezett meg. És bár időközben elmúlt a lázam és a közérzetem is javult, a biztonság kedvéért kedd reggel még egy mintát vetettem egy másik labor segítségével. Kedd 12 körül megjött az első vasárnapi teszt pozitív eredménye, majd nagyjából egy óra múlva megjött a kedd reggeli teszt negatív eredménye. Ez igencsak meglepett, de nem csak engem, hanem az orvosokat és a labort is. Aztán még jobban meglepődtek, amikor az egy nappal később megismételt, most már harmadik teszt eredménye is negatív lett. „Erős az immunrendszere” – mondták a szakemberek.

A közösség először az online talmud órák újrakezdéséből értesülhetett gyógyulásomról. Mire a nyilvánosságban is híre ment annak, hogy beteg vagyok, gyakorlatilag már meg is gyógyultam. Én pedig kötelességemnek érzem hálát adni a Jóistennek, hogy túl vagyok rajta. Megköszönni a családomnak, barátoknak, a közösségnek az aggódó támogatást, jókívánságokat, telefonokat és üzeneteket. Jól esett a sok száz üzenet, email, és telefon. És itt a helye annak, hogy megköszönjem azoknak a közösségi tagoknak és kollegáknak a higgadt és profi munkáját, akik ebben a szokatlan és kiélezett helyzetben is nap mint nap állták, állják a sarat.

Imádkozom, hogy mihamarabb mindenki felépüljön. Aki egészséges, vigyázzon magára és szeretteire, de ha ne adj’ Isten mégis elkapja – aminek a valószínűsége sajnos az idő előrehaladtával egyre nagyobb -,  akkor se essen pánikba „az Örökkévalótól vezettetnek az ember léptei” (Zsoltárok 37:23).

zsido.com