A Kneszet 1951 áprilisában fogadta el a törvényt, amely niszán hó 27-ét a holokauszt és a hősiesség emléknapjává tette, de még évekbe tellett, míg végül állami ünnepnap lett belőle, és kialakultak az emléknappal kapcsolatos szokások.

A törvényalkotásban részt vevő rabbik kikötötték, hogy amennyiben a kijelölt nap péntekre vagy szombatra esik, úgy előrehozzák, illetve eltolják, és a megelőző csütörtökön (ahogyan ebben az évben is), vagy a következő vasárnap tartják meg a megemlékezéseket. A központi megemlékezések helyszíne a jeruzsálemi Jád Vásem, Izrael hatalmas holokauszt-múzeuma, mely nemcsak a borzalmak tárgyi bemutatásával, illetve a meggyilkoltaknak és az elpusztított közösségeknek való szimbolikus emlékállítással foglalkozik, de fontos történelmi kutatómunkát és oktatási tevékenységet is végez. A Jád Vásem illetékes munkatársai döntenek a világ igaza kitüntetés odaítéléséről is. Ezt olyan nem zsidó emberek kaphatják meg, akik életük kockáztatásával zsidókat mentettek a holokauszt során.

A Jád Vásem Múzeum alapötlete még a háború idejéből, 1942-ből származik, az államalapítás előtti Izrael egyik kibucában élő Mordecháj Senhávitól. Ő találta ki a Jád Vásem – emlék[mű] és név elnevezést is, Jesája (Ézsaiás) próféta könyvének egy mondata alapján:

Adok nekik házamban és falaim közt emléket és nevet, jobbat fiaknál és leányoknál, örökké tartó nevet adok neki, mely ki nem irtatik.

A jom hásoá, vagyis az izraeli holokauszt emléknap törvénybe iktatása után a Kneszet az emlékmúzeum ötletét is elfogadta, és 1953-ban törvényt hozott a Jád Vásem megalapításának szükségességéről. A múzeum számára a Herzl-hegy nyugati lejtőjét, az Emlékezés hegyét jelölték ki. Itt, a jeruzsálemi erdők szegélyén található gyönyörű környezetben a modern kori történelem egyik legborzalmasabb fejezetének méltó emléket állító múzeum, melynek különféle termei, csarnokai, kültéri emlékművei és szobrai mind az elhurcoltaknak és meggyilkoltaknak állítanak megrázó, szimbólumokban gazdag emléket. Közéjük tartozik az Emlékezés Terme, a másfél millió meggyilkolt gyermeknek emléket állító Gyermekek Emlékműve, valamint az elpusztított közösségeket szimbolikusan megjelenítő, labirintus-szerű Közösségek Völgye is.

Érdemes megemlíteni jom hásoával kapcsolatban egy viszonylag új, érdekes módon az izraeli társadalom szekuláris rétegéből eredő kezdeményezést, mely a böjt nagyon is tradicionális eszközét használja az emlékezés kifejezésére. Bár a létrehozók hangsúlyozzák e böjtnap vallásosságtól független jellegét, az üldöztetésre és pusztulásra emlékeztető böjtök a zsidó hagyományban nem ismeretlenek. Ilyen például a Jeruzsálem pusztulására emlékező négy böjt, vagy a purimi történetet felidéző Eszter böjtje.

Az izraeli holokauszt emléknapon tartott böjt (ételtől és italtól való tartózkodás) az emlékezés böjtje nevet viseli. Először 2016-ban tartotta meg fiatal izraeliek egy csoportja, és az azóta eltelt években ezrek csatlakoztak a a kezdeményezéshez. Az ötletet Izraelben élő túlélők is támogatják és hírességek is csatlakoztak hozzá. Jonatán Margie izraeli énekes például bejelentette, hogy idén ő is böjtölni fog ezen a napon, mert ez a nap „annak a nyílt sebnek az emléke, melyet mindannyian viselünk”. Az egyik alapító így beszélt az emlékezés böjtjéről: „Ez a böjt a miénk. Csatlakozzatok hozzánk, akár csak néhány órára is. Mondjuk napkeltétől naplementéig. Együtt új utat mutatunk, emlékezünk és ígéretet teszünk arra, hogy nem felejtünk”.

Egy másik kezdeményezés, melyet idén indítanak útjára, a Jád Vásemtől és a modern-ortodox rabbikat tömörítő Cohár Intézettől származik. A „Nemzedékek világítják meg az utat” elnevezésű projekt keretein belül a családok otthonaikban gyújtanak hat gyertyát a hatmillió áldozat emlékére. A gyertyagyújtás kicsiben megismétli a Jád Vásemben tartott központi ünnepség hat hatalmas fáklyájának meggyújtását. A néhány évvel ezelőtt indult sárga gyertyák projekt szintén egyre elterjedtebbé válik szerte a világon.

Legyen az odaveszettek emléke áldott!

zsido.com