Egy nagyszerű hétvégével lettünk gazdagabbak
Egy nagyszerű hétvégével lettünk gazdagabbak,
ismét a csodarabbik útján jártunk.
Az élmény még friss, idő kell, hogy feldolgozzuk azt a sok újat, azt a sok csodát, amit a Tokaj-Hegyaljai hétvégénken tanultunk, átéltünk! A környezet, a táj lenyűgöző, nyugalmat, biztonságot áraszt, egy ilyen sábeszt itt eltölteni örök élmény! A 80 fős kis társaság válogatni tudott a programok között.
Gyerekek, felnőttek részt tudtak venni szinte az összes programon. A kézműveskedésen színes bőrből, dísztárgyakat, használati tárgyakat készítettünk, Fűszeres Eszter megmutatta, hogyan tudunk otthon is humusz remekeket készíteni. Nagyon érdekes volt a Sadchentől a hüpéig, a zsidó esküvői hagyományokról szóló előadása rabbinknak Slomónak és a rebbecenünknek Dvorának. ‘’A hab a tortán” a saját esküvőjükről vetített film és a hozzá fűzött beszámoló volt.
A szombatfogadás, esti ima a lenyűgöző Mádi Zsinagógában szintén élmény volt. A kiddus után Slomó és Jonatán előadásait hallgattuk.
Szombaton is egymást követték az előadások, közös játékok, kirándulások. Szombat búcsúztatás után a Nigun zenekar koncertjét hallgattuk, de ami utána történt, az is csoda számba megy!
Éjszakai buszos túrára mentünk Bodrogkeresztúrra, ahol az újjáéledt keresztúri hitközségen láttak minket vendégül és a közelgő böjt előtt finom ételekkel kínáltak bennünket, majd a keresztúri csodarabbi Reb Steiner Saje sírjához zarándokoltunk el.
Köszönjük mindenkinek a részvételt és várjuk a következő találkozást!