Erő a mindennapokhoz – Beszélgetés Fritz Zsuzsával

Megindító nézni azt a folytonosságot, ahogy az egykori szarvasi gyerekből szülő lesz, és az ő gyereke megéli a zsidó identitását. Erről beszélt lapunknak Fritz Zsuzsa, aki azt mondta: bár megtört valami a holokauszttal és a kommunizmussal, most újra lehet látni, hogy van zsidó építkezés, folytonosság, van jövő. Ónody-Molnár Dóra írása

 

– Idén nyáron immáron a 30. alkalommal nyaraltak fiatalok a Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Táborban. A magyarországi zsidóság számára Szarvas fogalom: szinte mindenkinek vannak élményei a táborról. Van, akinek azért, mert az unokája, gyereke volt ott, van, aki a kilencvenes években gyerekként volt Szarvason, de ma már a sajátjait küldi. Az alakuláskor, a rendszerváltás környékén milyen zsidó szervezetek, civilek mozgolódtak? Hogyan jött létre a tábor?

– A rendszerváltás előtt az emberek nem nagyon tűzték a homlokukra a vallásukat. Volt ugyan a nyolcvanas években zsidó élet, de az nagyon csendes volt. Viszont a nyolcvanas évek második felében sokan kimentek Izraelbe, elkezdődött egyfajta mozgolódás, erősödött a zsidó identitás. Erős lelkesedést éreztem azokban, akik valamilyen szinten a zsidó élet részei voltak. És akárcsak a rendszerváltásban, abban, hogy hirtelen eljött a szabadság, úgy a zsidó identitásban, a zsidó életben is volt egy óriási, fölszabaduló energia, amely a hosszú elfojtás után robbanásszerűvé vált a nyolcvanas évek végére. Már a vasfüggöny lehullása előtt is érezhető volt, hogy egyre többen érkeznek nyugatról, és megtalálják a zsidó csoportokat: eljöttek a Rabbiképzőbe vagy Balatonfüredre, a zsidó üdülőbe. Mi, úgymond, véletlenszerűen alakultunk meg: jött valaki a Zsidó Diákszövetségtől (UJS – Union of Jewish Students – a szerk.) azzal, hogy alakítsuk meg Magyarországon is ezt a szervezetet. Páran ki is mentek a nyári egyetemre Olaszországba, és aztán megalakult idehaza is a UJS. Jött egy magyar származású izraeli a Somertől, aki azt mondta, „gyerekek, a Somer a legjobb dolog a világon”, és nem sokkal ezután Magyarországon is megalakult. Így jött létre minden. Egy- két év alatt valóban lett egy csomó zsidó szervezet, mindenféle stratégia nélkül.

 

– Ön ott volt a szarvasi tábor megszületésénél is. Miért pont Szarvas?

– A szarvasi tábor az amerikai JOINT (American Jewish Joint Distribution Committee – a szerk.) és a Lauder Alapítvány közös missziója. A JOINT egyik példaképe, Ralph Goldman és a Lauder Alapítvány egyik képviselője kezdtek el arról beszélni, hogy milyen jó lenne egy olyan nemzetközi tábort létrehozni, ahol kelet-európai zsidó fiatalok tanulhatnának a zsidóságról. Még a rendszerváltás előtt Grósz Károllyal tárgyaltak is erről. Akkoriban Fekete János volt a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, aki Szarvasról származott, ő javasolta a helyszínt. Tudta, hogy a helyi, a hetvenes évek óta működő Aranyszarvas kemping már nem megy annyira jól, így született meg a tábor helyszínének ötlete. A zsidó származású Fekete János végig segített a tárgyalások során is. Így vette meg a Lauder Alapítvány ezt a kempinget, és alakította át nagyjából egy hónap alatt zsidó táborrá. Amikor elindult, nagyrészt magyarok vettek részt benne, egy-két külföldi csoporttal, 160 fős turnusok voltak. Ez akkor hatalmas dolog volt. Emlékszem, a Szochnut Magyarország (Jewish Agency for Israel – a szerk.) küldött képviselőket, ők tanítottak is. Volt egy izraeli táborvezetőnk, de a kezdeteket eluralta a káosz. 1991-től azonban már fölállt a máig működő struktúra. Akkor vette át ugyanis a táborvezetést Jichák Roth, vagyis Jickó, aki több mint tíz évig vezette a tábort.

– Az egyik misszió az volt, hogy a kelet-európai zsidó fiatalok találkozzanak egymással. Ez miért volt fontos?

– Mert a kelet-európai zsidó közösségek a kommunista blokk országaiban elsorvadtak. Már csak azért is, mert sokan nem akarták, hogy a gyerekük zsidó rendezvényekre, helyekre, mondjuk zsinagógába járjon. Attól féltek, hogy ez a jövőjüket érintette volna hátrányosan. Ha belegondolunk, a kelet-európai országokban – Magyarországhoz hasonlóan – alig volt bármiféle zsidó ifjúsági rendezvény. Emellett a túlélők traumáját is meg kell említenem: a kommunista rezsim lefojtotta a holokauszt témáját.

– Kelet-európai sajátosságként generációk nőttek fel úgy, hogy csak felnőttként tudták meg származásukat. Szarvas megalapításánál cél volt a közös élmények felfedezése?

– A cél az volt, hogy a táborozók tanuljanak és erősödjön az identitásuk. Ez az ereje a mai napig a tábornak. Óriási zsidó identitást építő erő, amikor együtt énekelsz, táncolsz 450-500 másik zsidó fiatallal. Ez ad erőt a mindennapijaidhoz is.

 

– Miben más a mostani gyerekek zsidó identitása?

– Az elején mindenki ahhoz a csoporthoz alkalmazkodott, amelyikbe bekerült. Hiszen nem voltak családi zsidó minták. Manapság ez már nem így van. Generációk nőttek fel, akár a szarvasi táborban, akár a Bálint Házban, akár más zsidó közösségekben. Ma már vannak olyan szülők, akiknek van kialakult zsidóságuk, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy vallásosak. Megünneplik a nagy ünnepeket, de nem tartanak szombatot, nem vezetnek kóser konyhát. Ez a tábor első nyolc-tíz évében nem így volt, ezért is érződött erősebben a vallás jelenléte. Ráadásul a szülőkben volt félelem attól, hogy Szarvason túl sok vallás lesz, valamint tartottak a túlzott cionizmustól is.

– Most lényegesen kevesebb zsidó szervezet van, mint annak idején. Mi ennek az oka?

– Mert hosszú éveken keresztül csak ilyen közösségekben lehetett zsidó életet élni. Manapság már lehet nélkülük is.

– Vagyis máshová csatornázódott a közösségi élet?

– Részben igen, de maga a közösségi lét is válságban van. Annyira individualista lett a világ! A XXI. század elején kezdődött a közösségek erodálódása, holott, ha belegondolunk, hogy 550 magyar gyerek van minden nyáron Szarvason, ott vannak a zsidó iskolák, óriási potenciál lenne az ifjúsági közösségekben. Nyilván ennek a folyamatnak összetett okai vannak. Budapest például kulturális metropolisz, annyi mindent lehet ebben a városban csinálni. Érzem a Bálint Ház kapcsán is, hogy igazán profinak, különlegesnek és jónak kell lenni ahhoz, hogy minket válasszanak. A paletta színes.

– Harminc év alatt több generáció nyaralt Szarvason. Vannak esetleg megindító történetei?

– Szarvas annyira az életem része, hogy egy-egy történetet ki sem tudnék emelni. Van egy lány, aki a szobatársam volt Szarvason, az ő gyerekei is már évek óta járnak, egyikük madrich. Megindító ezt a folytonosságot megélni. Épp most kaptam egy levelet valakitől, aki egykor szarvasi madrich volt, idén először küldte a gyerekét Szarvasra. A levél írója azóta nem volt Szarvason, amióta madrich volt, és most, 15 év után ment vissza először, hogy a szülői napon együtt legyen a gyerekével. Azt írta: mennyire csodás látni, hogy a táborban még mindig ugyanaz a hangulat uralkodik. Van ebben erős kötődés, mert ezek a szülők Szarvason kapták meg a zsidóságukat, és most ugyanezt az élményt akarják megadni a gyereküknek. Ez a folytonosság eddig hiányzott a közösségünkből. Megtört valami a holokauszttal és a kommunizmussal, de most újra lehet látni, hogy van építkezés, folytonosság, jövő.

 

– A Bálint Ház, amelyet vezet, a magyar zsidó közösség egyik otthona. Említette, hogy a városban elérhető nagy programkínálat miatt nem kis kihívás, hogy a Ház ide csábítsa a fiatalokat. Az elmúlt években másképp kell a gyerekeket tanítani? Van valami módszertani változás, ami elősegíti, hogy a mostani fiatalokat is meg tudják szólítani az identitás erősítő programok?

– Egyrészt van tudás, amelyre már lehet építeni. Mi minden oktatási programban, Szarvason is és a Bálint Házban is, informális oktatási módszereket használunk, ami a csoportélményre, egymás tudására épít és kritikus gondolkodásra, vitára nevel, tehát nem a frontális tanításban hiszünk A gyerekek sokféle háttérrel érkeznek. Még mindig vannak köztük sokan, akik semmiféle tudással nem rendelkeznek, mert otthonról nem kapták meg és nem zsidó iskolába járnak. Ilyenkor a szülők lényegében kiszervezik a gyerekük zsidó oktatását. Sok szülő meg azért keres minket, mert azt szeretné, hogy a zsidó gyereke zsidók között legyen, de a vallásos nevelés már nem érdekli. Nálunk a gyerekek egymástól is tanulnak, s elsajátítják, hány különféle útja van a zsidó életnek. Ehhez pedig változatosabb programokat kell kitalálnunk, mint húsz éve.

 

– Kütyüküzdelem van?

– Ó, te jó ég, de mekkora! Szarvas például arról is híres, hogy színes, szagos esti programokat hozunk létre. Videókkal, hangrögzítéssel, tűzijátékkal. De a gyerekek legnagyobb élménye a közösség. Olyan barátságok születnek, amelyek akár felnőttkorukban is kitartanak. Az unokahúgom most volt először Szarvason, hét évnyi nógatás után. Ő is olyan háttérből jön, hogy nem nagyon tudja, mit jelent a zsidóság. Van ugyan egy zsidó nagynénje, de Szarvas 12 nap alatt olyan eredményt tudott benne elérni, amit én évek alatt nem.

A cikk az Egység 122. számában jelent meg.

zsido.com

ÓBUDAI ZSINAGÓGA