Slách (פָּרָשָׁת שְׁלַח-לְךָ)

Slách-Löchá (4Mózes 13:1–15:41.)

Jelentése: küldj el magadnak

A cím úgy értelmezhető: ha nektek tetszik, hát küldjetek kémeket Kánaán országába, amely Izrael otthona lesz. Derítsék fel, milyen az ország és az ott lakó nép erős-e vagy gyenge, kevés-e vagy sok? Milyenek a városok, a föld kövér vagy sovány. Az ötödik könyvben Mózes nem így mondja el a történetet, hanem a nép kezdeményezte a kémek küldését.

Bár megjegyzi, neki sem volt ellene kifogása. Pedig sejteni lehetett volna, hogy mindaz, amit az Örökkévaló kiválaszt, nem lehet rossz. Minden törzsből egy férfiúra esett a választás.

Efrájim törzséből Hoseát elnevezte Mózes Jehosuának (Józsuának, jelentése: ő (az Örökkévaló) segíteni fog). Negyven napig tartott a küldetés. Visszatérve magukkal hoztak hatalmas szőlőfürtöt, ketten vitték egy póznán. Valamint gránátalmát és fügét. Mind sokkal nagyobb volt a megszokottnál. Igaz – mondták – az ország tejjel-mézzel folyó Kánaán, gyümölcsei is bizonyítják. De az ott lakó nép erős, óriások a városok, bevehetetlenek.

Káléb csitította a népet, de nem hallgattak rá. Tíz kém szította a hangulatot, sopánkodtak, hogy nem bírnak majd a túlerővel. Mindez áv hó 9-én történt. Sírt a nép egész éjjel. A hangadók követelték, válasszanak vezetőt és menjenek vissza Egyiptomba, a szolgaság házába. Az Isten így szólt: Ti most ok nélkül zokogtatok, de lesz idő, amikor a fenti dátum a jogos sírás napja lesz. Csak Józsua és Káléb tartottak ki azon véleményük mellett, hogy az ország, melyben jártak, nagyon jó és elfoglalható.

A többség nem hallgatott rájuk, sőt megkövezéssel fenyegette őket.

Az Örökkévaló haragja felkelt a ,,kemény nyakú” nép ellen és elpusztítását helyezte kilátásba. Mózes könyörgött. Elmondta Isten tizenhárom tulajdonságát, ez a tórai rész a bocsánatkérő szlichot imák legismertebb része. A tíz kémet, akik rosszat beszéltek, halálos csapás érte. Az egész népet azon büntetés sújtotta, hogy 40 évig vándoroltak a sivatagban, pedig már ott álltak az Ígéret Földjének kapujában.

Aki 20 évesnél idősebben ette a rabság kenyerét, az nem léphetett be Kánaánba. Kivétel Józsua és Káléb. Mások a pusztában maradtak, mert gyávák és kishitűek voltak. A nép egy vakmerő csoportja a tiltás ellenére be akart törni Kánaánba, fel akartak menni a hegyre, de súlyos vereséget szenvedtek.

Két fontos micváról tájékoztat minket a hetiszakasz.

• Isten közli a mönáchot (liszt-, bor- és olajáldozat) törvényeit, valamint ismerteti a chálá micváját, vagyis, hogy kenyérsütésnél a nyers tészta egy részét Istennek kell szentelni. A Tóra továbbá rendelkezik azokról az áldozatokról, amelyet a bálványimádás bűnének kapcsán kell hozni. – 4Mózes 15:1–31.
• Az Örökkévaló utasít, hogy kössünk rojtokat (cicit) ruháink szegélyeire, hogy azok emlékeztessenek bennünket a micvák (az isteni parancsolatok) teljesítésére. – 4Mózes 15:37–41.

Minden kortól és helytől függetlenül tórai parancs a rojtok, a cicit hordása. Ezt régen a ruhák négy sarkára varrták, az öltözék változásával ma két formát ismerünk. Az egész nap hordott cidákli (tálit kátán) és az imakendő, amelybe a reggeli imánál beburkolózik minden nős férfi. Esetenként minden 13 életévét betöltött akár nőtlen bócher.

A cicit számértéke 600, hozzászámolunk 8 szálat, 5 csomót, azaz 613.

Tehát emlékeztet kötelességünkre, a parancsolatok megtartására. Égszínkék fonal (töchélet) van előírva, mégis többnyire fehér rojtot hordunk. Mert a chalizon nevű bíborcsiga, amelynek nedvéből készült a megfelelő színű festék, ma nem ismeretes. A cicit parancsa a Sömá imának a zárószakasza. Nem egy zsinagógában a rabbi hangosan recitálja.