Zájin Ádár, ádár hónap hetedike Mózes születésének és halálának évfordulója. Ezt onnan tudjuk, hogy a „nagy tanítómester” halálának pontos napját kiszámíthatjuk a Biblia (Mózes IV. és V. könyve) alapján, márpedig ő azt mondja közvetlenül halála előtt: „százhúsz éves vagyok ma” — ha ezt szószerint vesszük, úgy kell értenünk, hogy ugyanezen a napon született is.

A legenda szerint Hámán, a gonosz perzsa miniszter azért sorsolta ki a zsidók elpusztítására szánt napot éppen ádár hónapjára, mert úgy tudta, ebben a hónapban halt meg Mózes. Csak éppen arról feledkezett meg, hogy ugyanebben a hónapban született is a zsidóság nagy tanítója. S valóban, mi ezt a napot nem gyásznapként üljük meg, hanem örömünnepként, s éppen ezért így (a logikával ellentétes módon) szokás mondani: „ez Mózes halálának és születésének évfordulója”…

Ezen a napon a zsinagógákban közösségi halvacsorát tartanak, melyen gyakori fogás a halkocsonya, illetve a diós hal.

Érdekes szokás alakult ki a felvidéki Galántán zájin ádárral kapcsolatban. A Chevra Kadisa (temetkezési egylet) tagjai énekelve járták végig a zsidó otthonokat, ott megvendégelték őket, ők pedig ezüst kancsóból borral kínálták a háziakat és megáldották őket, hogy szerencsések legyenek, és békében éljenek. Este pedig közösségi vacsorát tartanak, mely kezdetben kalácsból és tojásból állt, később pedig kiegészült a diós hallal is. A megszokottnál nagyobb ünneplés egy igen sok zsidó áldozatot szedő járványhoz köthető. Amikor a hívek azt kérdezték a rabbitól, hogy vajon miért sújtja őket így a betegség, ő azt felelte, hogy azért, mert nem tisztelték meg zájin ádár napját. Azóta ünneplik meg minden évben különös odafigyeléssel ezt a napot.