HETISZAKASZ: Vájérá (1Mózes 18-22.) פָּרָשָׁת וַיֵרָא)

A hetiszakasz tartalmából

  • Isten megnyilatkozik Ábrahám előtt három nappal azt követően, hogy 99 évesen körülmetélte magát; Ábrahám azonban elsiet, hogy ételt készítsen három vendégnek, akiket feltűnni lát a sivatagi forróságban. A három – férfinek álcázott angyal – egyike bejelenti, hogy pontosan egy éven belül, a meddő Sára fiút fog szülni. Sára ezt hallván felnevet. – 1Mózes 18:1–16.
  • Ábrahám közbenjár Istennél, hogy az könyörüljön meg Szodoma bűnös városán. A három álcázott angyal közül kettő megérkezik a pusztulásra szánt városba, ahol Ábrahám unokaöccse, Lót, vendégül látja őket, és megvédi őket a gonosz szándékú szodomai csőcseléktől. A két vendég elárulja, hogy azért jöttek, hogy pusztulást idézzenek a városra, és hogy előtte kimentsék onnét Lótot és családját. Miközben menekülnek, Lót felesége megszegi a parancsot, hogy ne nézzen hátra az égő városra, és abban a pillanatban sóoszloppá válik.– 1Mózes 18:16–19:29.
  • Miközben meghúzzák magukat egy barlang oltalmában, Lót lányai (abban a hitben, hogy atyjukon és rajtuk kívül teremtett lélek nem maradt életben az egész világon) leitatják atyjukat, vele hálnak és megfogannak. Az ebből az együttlétből született két fiúgyermektől származnak később a moábiták és az ammoniták. – 1Mózes 19:30–38.
  • Ábrahám továbbvándorol Gerárba, ahol a filiszteus király, Ávimelech magához veszi Sárát – akit Ábrahám nővéreként mutattak be neki. Álmában Isten figyelmezteti Ávimelechet, hogy meghal, hacsak nem szolgáltatja vissza az asszonyt a férjének. Ábrahám elmagyarázza, hogy azért mutatkozott be Sára fivéreként, mert félt, megölik őt a szépséges Sára miatt. – 1Mózes 20.
  • Isten megemlékezik Sárának tett ígéretéről: őt és Ábrahámot egy fiúgyermekkel ajándékozza meg, akit Izsáknak (Jichák, annyi mint „nevetni fog”) neveznek el. Izsákot nyolcnapos korában körülmetélik; gyermekük születésekor Ábrahám 100, Sára 90 éves. – Uo. 21:1–8.
  • Hágárt és Ismáélt elűzik Ábrahám hajlékából, és ők a sivatagban bolyonganak. Isten meghallja a haldokló fiú sírását, és megmenti életét azzal, hogy az anyjának egy kutat mutat. Ávimelech szövetséget köt Ábrahámmal Beér Sevában, ahol Ábrahám hét bárányt ajándékoz neki, ezzel jelezve, hogy fegyverszünetet kötöttek egymással. – 1Mózes 21:9–34.
  • Isten próbára teszi Ábrahám odaadását azzal, hogy felszólítja, áldozza fel neki Izsákot Jeruzsálemben, a Mórija hegyén (a Templom-hegyen). Miután megkötözte, és az oltárra helyezte, Ábrahám felemeli a kését, hogy levágja a fiát. Egy égi hang akadályozza meg tettében; és egy szarvával a bozótba gabalyodott kost áldoznak fel Izsák helyett. Ábrahám hírül veszi, hogy unokaöccsének, Betuélnek egy Rebeka nevű lánya született.– 1Mózes 22.
AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK:
  • Vájérá (1Mózes 18–22.) – A hetiszakasz teljes szövege
      18. fejezet   Az angyalok látogatása   1. És megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyeinél, ő pedig ült a sátor bejáratában, a nap…
  • Köves Slomó: A Tóra kommentárral olvasva
    Köves Slomó: I. Kérdések és részletek a körülmetélésről Köves Slomó: Ki volt Ábrahám három angyala? Köves Slom…
  • Rási magyarázatai a Tórához (PDF)
    [pdf_viewer]/files/2014/07/04-vajera.pdf[/pdf_viewer]
  • Szemelvények Rásinak a Tórához írt kommentárjaiból
    Vájérá (1Mózes 18-22.) פרשת וירא A hetiszakasz tartalmából l Isten megnyilatkozik Ábrahám előtt három…
  • Naftali Kraus: A hetiszakasz a chászid folklór tükrében
    Vájérá Beteglátogatás zsidó módon „És megjelent előtte (Ábrahám előtt) az Örökkévaló Mámre ligetében és ő a sátor…
  • Nógrádi Bálint: A jóindulat két formája
    Nógrádi Mendel (Bálint) írása   Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán   Vájér…
  • Köves Slomó: Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz
    Miért fáj, ha más jót cselekszik? Azon nincs semmi csodálkozni való, ha valaki azon háborog, hogy mások milyen gonoszak…
  • A Lubavicsi Rebbe gondolatai – Likuté Szichot – Hetiszakaszok
    zsido.com

ÓBUDAI ZSINAGÓGA