A jövőnek üzentek a múltra emlékezve csütörtök este Budapesten a 200 éves Óbudai Zsinagóga régi-új órájának felavatásával, miközben egy színházi előadással a jelen eredményeit is ünnepelték.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felejthetetlen estével tette emlékezetessé saját közössége legismertebb imaházának 200. születésnapját. A rendezvény része volt a szervezet Zsinagógák Hete eseménysorozatánk, amelyet az őszi ünnepek felvezetéseként szerveztek.

Az este díszbeszédekkel indult a zsinagóga előtti téren, ahol az egybegyűlteket elsőként Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija köszöntötte.

“Ma ez a hely egy új bölcsője, fontos központja a magyar zsidóságnak”

— fogalmazott Köves, aki szerint az épület 200 éves története a modern kori magyar zsidóság történetét meséli el. A rabbi részletesen kitért az épület 1821-es felavatásától egészen az EMIH által 2009-ben visszaszerzett – és a máig tartó — újjáépítésig zajló fontosabb eseményekre.

Felidézte többek között az 1838-as árvíz idején esett Tóratekercs-mentő akciót – amely ennek az estének a témát feldolgozó színházi előadás miatt különös apropót adott –, az 1944-es munkaszolgálatos nyugvóhelyet, az épület 1950-es évekbeli kényszeraladását, vagy a textilmúzeumi- és televíziós raktár/stúdiós állapotokat is.

Kiemelte, hogy amíg 1821-re Budán már végetért, és Pesten pedig még nem kezdődhetett el a zsidó élet, addig a 18. században Óbudán már egy virágzó közösség alakulhatott ki.

Az óbudai zsidók a 19. század közepére pár ezer fős tagságukkal nemcsak a legjelentősebbek voltak Magyarországon, de zsinagógájuknál sem akadt nagyobb az egész Habsburg monarchiában.

“Budapest fővárosunk zsidóságának sorsa itt kezdődött” – mondta Köves, aki arra a történelmi tényre utalt, hogy pár évtizeddel az Óbudai Zsinagóga megnyitása után a főváros környékéről, így Óbudáról is, a zsidók Pesten kezdtek el nagyszámban letelepedni, és az első meghatározó iparos-kereskedő családok nagy részben rendelkeztek óbudai felmenőkkel.

A rabbi után Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere arról beszélt, hogy egy közösség akkor tud igazán erős lenni, ha integrálni képes azokat az embertársait is magába, akik markánsan eltérnek a többségtől, de azzal, hogy mások, különbözőségükkel nem megosztják, hanem csak erősebbé és versenyképesebbé teszik közösségüket.

“Az élet utat tör magának”. – fogalmazott a politikus, akinek beszédében volt némi aktuálpolitikai áthallás is, amivel mintha a kormány politikai világképére szeretett volna reagálni. Kiss László büszkének nevezte azt, hogy Óbuda városvezetése – párttól és érdektől függetlenül – több mint egy évtizede támogató partnerként segíti az Óbudai Zsinagóga közösségét.  Ki is emelte, hogy az este egyik programjának – Hollós Csaba Mose Munz lajtorjája című drámájának – létrehozásában is a két fél együttesen írta ki a pályázatot.

Miután rövidreszabott előadásában Simon Katalin főlevéltáros is megosztotta történelmi ismereteit a nagyérdeművel,

a rabbi és a polgármester egy díszes fehér szalag átvágásával ünnepélyesen is felavatta a legutóbb még a háború előtt működő, héber feliratokkal ellátott kültéri, homlokzati órát.

A gyönyörű szerkezet mellé a közeli jövőben egy méretes fémből készült “időkapszulát” fognak befalazni az épületbe. Ebben a közösség megjelent tagjainak papírra vetett üzeneteit fogják belehelyezni. Az utókornak megfogalmazott sorokhoz Köves rabbi egyenként szólította fel híveit, akik között nem lehetett kihagyni a Perlaki családot sem.

Az idén 80 esztendős Perlaki Katalin a dédunokája, unokája és fia társaságában egy olyan generációt képviselt, amelyik még családi történetekből emlékeztek a felmenők több mint 100 éves óbudai történetére.  Perlaki László – akinek nagyszülei itt esküdtek örök hűséget egymásnak — üzenetének utolsó mondata így hangzott:

 “Itt kaptam vissza a zsidóságom”.

Perlaki a Neokohn helyszíni munkatársának erre azt mondta, hogy az óbudai közösség újraformálása után pár évvel csatlakoztak, és olyan hatással volt rá ez találkozás, hogy rendszeresen kezdtek járni. Életük részévé vált a közösség. Édesanyja korábban más zsinagógába járt, de “azt az örömteli, büszke, pozitív szemléletű, és hagyományörző zsidó életet máshol nem tapasztalta korábban”.

Perlaki lányát idővel maga Köves rabbi kérte fel egy izraeli tanulmányútra, amelynek következménye nem csak az lett, hogy az óbudai fiatalok klubbjának, az Atidnak lett a vezetője, de ma már az EMIH szentendrei rabbijának feleségeként – még hivatalosabban is — részese a közösségnek. Ahogy a büszke papa mondta, nem is kell annál jobb bizonyíték arra, hogy “a kör bezárult, visszatértünk a gyökereinkhez”, minthogy a másfél éves unokája minden étkezés előtti imánál már maga mondja, hogy “Ámen”.

Az este kültéri eseményeinek végeztével az épületen belül folytatódott az EMIH ünnepségsorozata, amelynek szakmaiságáért a szervezet új kulturális alapja, a Firgun Alapítvány felelt.

Réczei Tamás, a Firgun művészeti vezetője merészet húzott: egy drámaíróként ismeretlen szerző — Hollós Csaba – és egy kísérletező szellemiségű fiatal rendező – Fodor Orsolya – kooprodukciójában egy valódi színházi élményt csempésztek a zsinagógába.

Előadásuk címéhez Óbuda csodarabbijának nevét választották, bár a darab Mose Munz-hoz csak érintőlegesen, történelmi forrásként viszonyul. Az egyfelvonásos színdarabot abban a térben alkották meg, ahol az eredeti 1838-as árvízi események is zajlottak, vagyis a Tóratekercsek kimenekítésének bemutatására ennél hitelesebb környezetete nem is találhattak volna.

A produkció teltházas közönsége alighanem egy egyszeri és megismételhetetlen színházi élményben vehetett részt. Nagy kudos érte a résztvevőknek!

A színművészek pergő dinamikájú, hiteles és megható munkáját vastapssal fogadta a publikum, amelyik Hollós Csaba szerzőt is kitörő lelkesedéssel köszöntötte az este végén fogadással zárult eseményen.

Az EMIH Zsinagógák Hete eseménysorozatának eddigi fontosabb eseményei a Pesti Stibel és az Újbudai Zsinagóga felavatása mellett a világsztárok koncertjeivel kísért 6. Sóletfesztivál volt. Az őszi ünepek előtt még most vasárnap a 13. kerületi Újlipótvárosban egy újabb zsinagógát adnak át hivatalosan is.

A Zsilipnek nem kisebb ambíciója van: Budapest legynagyobb zsidó kulturális központjaként kívánja kiszolgálni a közösséget. A tervek szerint a napokban interjút olvashatnak Glitzenstein Sámuel rabbival, a Zsilip spirituális vezetőjével.

Neokohn