Jom Kipur az engesztelőnap, imaidők

Idén szeptember 15-én este köszönt ránk a zsidó újév, Ros Hásáná. A kétnapos ünnepen az ember teremtésének 5784. évfordulójára emlékezünk, és mintegy megújítjuk az Örökkévalóval kötött szövetségünket a világ létezésére és újjáteremtésére.

A jom kipurt közvetlenül megelőző napon (ha erre valami miatt nincs lehetőség, akkor korábban, a tíz bűnbánó nap során) tartják a kápárot szertartását, mely által szimbolikusan megválunk bűneinktől, és az engesztelőnap kezdetén megtisztulva lépünk az Örökkévaló elé. A szertartás így zajlik: egy lehetőleg fehér csirkét (férfiak kakast, nők tyúkot, várandós asszonyok egy kakast és egy tyúkot, mások szerint egy kakast és két tyúkot), halat, vagy pénzt fogunk a jobb kezünkbe, és a fejünk fölött háromszor óvatosan körözve vele elmondjuk a megfelelő szöveget (szintén háromszor). A baromfit ezután átadják egy tanult sakternak, aki kóser módon levágja, és húsát (illetve a halat, vagy a pénzt) adományba adják a szegényeknek, vagy valamilyen intézménynek, például árvaháznak, vagy jesivának.

Ezzel a két nappal veszi kezdetét a tíz bűnbánó nap, melynek betetőzése Jom Kipur, idén szeptember 24-én este kezdődik és 25-e estig tart. Az engesztelőnapon, melyen 25 órát böjtölünk, bűneinket bánjuk, és megtérést gyakorlunk. Ilyenkor nem szabad főzni, tüzet még tűzről sem gyújthatunk, és tilos közterületen/re/ről hozni-vinni dolgokat. Ez továbbá az egyetlen böjt, amit akkor is megtartunk, ha sábeszre esik. Megéri, mert ezen a napon eltörlődnek a bűneink, „tiszta lappal” indulunk az új évben. A félelmetes napok leteltével következik az önfeledt öröm ideje. Szukkot, a sátoros ünnep (idén szeptember 29-ig este kezdődik és október 6. tart), majd még aznap este van Hosáná Rábá (okt 5-6). Másnap 6-án Smini Áceret, majd október 7-én a Tóra örömünnepe a Szimhát Torá, vigadjunk!

zsido.com

ÓBUDAI ZSINAGÓGA