Köves Dvora rebecen több mint húsz éve költözött Magyarországra Izraelből, Köves Slomó feleségeként. Mostanra nagy közösséget vezet az Óbudai zsinagógában férjével együtt, öt gyermekük született, közülük legidősebb lányuk Mushky már férjnél van, jelenleg Chábád-küldöttként tevékenykedik Izraelben.

Számos közösségi projekt fűződik Köves Dvora nevéhez, mégis ritkán szerepel a nyilvánosság előtt. Többek között küldetésének tartja a női zsidó közösség építését, tanítását, illetve vallja, hogy a nők minden területen kiteljesedhetnek, a tehetséget pedig Isten adományának tartja.

Hidas Judit interjúja

HJ: Izraelben, Akkóban töltötted a gyerekkorod. Mennyire fontos számodra az otthonról hozott minta?

KD: Óriási példát jelentettek nekem a szüleim, nélkülük ma nem lennék az, aki vagyok. Apukám nagyon közel állt a Rebbéhez, és egy

Köves Dvora nemrégiben elhunyt édesanyja, Ilana Oirechman rebecen, OBM

” data-medium-file=”https://zsido.com/files/2024/08/WhatsApp-kep-2024-07-25-13.06.24_af29e7ba-225×300.jpg” data-large-file=”https://zsido.com/files/2024/08/WhatsApp-kep-2024-07-25-13.06.24_af29e7ba-768×1024.jpg” data-recalc-dims=”1″>

évet a közelében élhettünk New Yorkban még mielőtt a Rebbe megbetegedett. Ez nagy dolog volt, a barátnőim közül sokaknak nem adatott meg. Anyukám jemeni származású, nagyon erős nő volt, kilencen vagyunk testvérek, mindenre volt energiája, ránk is figyelt, és emellett nagyon sokat tett a közösségért, sajnos ő már nincs közöttünk. A szüleim példája sok erőt adott ahhoz is, hogy Magyarországra jöjjek Chábád-küldöttként Slomóval, fontos nekem, hogy továbbvigyem azt, amit tőlük kaptam, és idővel megtaláltam hogyan tudom mindezt a saját személyiségemnek és élethelyzetemnek megfelelően alakítani.

HJ: A nők kívülről kevésbé látszódnak a közösségben. Te hogyan viszonyulsz a nők szerepéhez?

KD: Nagyon fontosnak tartom, hogy használjuk, amit Isten adott nekünk nőként, emberként. Éljünk azzal, ha van valamihez

tehetségünk, különleges erőnk, mert csak így lehetünk boldogok. Vannak nők, akik jobban szeretnek otthon lenni, vannak olyanok, akiknek más feladatokra is szükségük van. Fontos minden területen kiteljesedni, amire egy embernek, nőnek, férfinak igénye van, mert ha mi elégedettek vagyunk, akkor többet tudunk adni másoknak is, például a családunknak.

HJ: Említetted, hogy fontos mintát adtak a szüleid, de meg is kellett találnod a saját utad. A vallásos világban mennyire szokás hangosan lázadni a szülők ellen?

KD: Az biztos, hogy fontos a szülői tisztelet, tehát a szülők nyílt kritizálása kevésbé elfogadott, de ezt nem is tartom szerencsésnek. Az ember másképp is el tudja rendezni a dolgokat. A szülőknek meg kell adni a tiszteletet, segíteni kell őket, ez nagyon fontos micva, parancsolat. De ez még nem jelenti azt, hogy mindenben az ő elvárásaik szerint kell cselekednünk, ha úgy érezzük, nekünk más az utunk. A kettőt finoman össze kell és lehet is hangolni. Az pedig nagyon család- és személyiségfüggő, hogy ki, mennyire küzdi ki magának a saját helyét az elvárásokkal szemben. Vannak, akik jobban meg akarnak felelni a szülőknek, vannak, akik kevésbé, ebben nincs különbség a szekuláris és a vallásos világ között, mint ahogy abban sem, hogy nagyon sok múlik azon is, hogy a család mennyire tartja szem előtt a gyerek igényeit.

HJ: A szülők tisztelete benne van a tíz parancsolatban is. Mi van akkor, ha a szülő azt mondja a gyerekének, hogy a tisztelet része az engedelmesség?

KD: Ez nehéz dolog. A Chábád-mozgalom arra tanít minket, hogy az agyunkkal tudjuk irányítani az érzéseinket, vagyis nem szerencsés minden impulzusra spontán reagálni. Például előfordul, hogy valaki elsőre nem szimpatikus nekünk, de jobban megismerve, rájövünk, mennyi érték lakik benne, és ez visszahat az érzéseinkre. Ha a szüleink kérnek tőlünk valamit, akkor is érdemes várni, és elemezni egy kicsit a saját érzéseinket, mielőtt reagálunk. Megvizsgálhatjuk, mi az, ami esetleg nem tetszik nekünk abban, amit kérnek, és mi az, amit mégis tudunk nekik nyújtani ahhoz, hogy ők is elégedettek legyenek.

Tehát, ha nem érzelemből reagálunk, hanem átgondoltan, akkor jó megoldásokat is találhatunk.

Például ha a szüleink messze élnek tőlünk, és gyakran akarnak velünk találkozni, akkor ez egy probléma lehet a gyereknek, hiszen neki van saját élete, családja, nem biztos, hogy meg tudja mindig oldani a személyes látogatást. Ilyenkor megoldás lehet, hogyha gyakran felhívjuk a szüleinket, más módon igyekszünk tartani velük a kapcsolatot, hogy érezzék, fontosak nekünk, de így mi is szem előtt tudjuk tartani a saját igényeinket. Ugyanez vonatkozik a gyerekeinkkel való kapcsolatra is, ott is fontos törekedni a kompromisszumokra.

HJ: Egy kívülállónak nagyon furcsa a zsidó házasságközvetítés intézménye. Te milyen előnyeit látod ennek?

KD: Sokan félreértik a házasságközvetítést, vagyis a siduchot. Ez nem arról szól, hogy a szülők egyoldalúan meghatározzák, kihez menjen hozzá a gyerek. Az első és legfontosabb, hogy legyen vonzalom, szimpátia a fiatalok között. Ezen felül viszont a szülők segítenek jobban megismerni a választott értékrendjét, személyiségét, és a zsidósághoz, hagyományokhoz fűződő viszonyát, hiszen ez is nagyon fontos a zsidó otthon megteremtéséhez. Ilyenkor rengeteg emberrel – rokonokkal, barátokkal – konzultálunk, hogy minél teljesebb képet kapjunk. Szóval ez egy megfontolt, racionális döntés, és persze a gyerek szava a végső.

HJ: Mesélj egy kicsit arról, hogy ismerkedtetek meg Slomóval.

Köves Slomó vezető rabbi és Köves Dvroa rebecen

” data-medium-file=”https://zsido.com/files/2024/08/WhatsApp-kep-2024-07-25-13.02.05_a74162fa-200×300.jpg” data-large-file=”https://zsido.com/files/2024/08/WhatsApp-kep-2024-07-25-13.02.05_a74162fa-681×1024.jpg” data-recalc-dims=”1″>

KD: Slomó akkoriban már jó barátságban volt Raskin rabbival, aki azóta a Chábád izraeli közösségét vezeti Magyarországon. Raskin megházasodott, és egy évig Izraelben éltek. Slomó meglátogatta őket, amikor egy másik izraeli lánnyal randevúzott. Nem tetszett neki a lány, és ekkor Raskin feleségének, Dvorinak az anyukája egy csütörtöki napon felhívta az én mamámat. Azt mondta, van itt egy cuki fiú, de gyorsan kell dönteni a találkáról, mert vasárnap megy vissza Magyarországra. Anyukám gyorsan tartott egy kis kutatást Slomóról, és mivel én is nyitott voltam, találkoztunk.

HJ: Mi fogott meg benne leginkább?

KD: A szüleim annak idején sliachként, vagyis Chábád-küldöttként kerültek Akkóba. Már kisgyerekként ezt az életformát szívtam magamba, és tudtam, hogy én is ilyen életet szeretnék élni. Találkoztam olyan fiúkkal, akik ugyan nyitottak voltak erre, de ez nekem nem volt elég. Slomón érződött a szenvedély, hogy neki ez az életcélja. Mielőtt találkoztunk, figyelmeztettek, hogy legyek tisztában azzal, ő vissza akar jönni Magyarországra. Azt hitték, ez hátrány lesz, pedig nekem épp ez volt a legfontosabb. Persze a személyes kémia is számított, ez nem kérdés.

HJ: Azért gondolom ellátogattál Magyarországra, mielőtt igent mondtál…

KD: Felajánlották nekem, de úgy éreztem, nincs erre szükség.

HJ: Nagyon bátran vágtál bele egy teljesen új életbe. Mennyi ideig tartott az ismerkedés, Slomó visszament Budapestre a vasárnapi géppel?

KD: Nem, lemondta a gépet. Két hétig találkozgattunk, mielőtt eldöntöttük, hogy összeházasodunk. Ez elég rövid időnek számít még a Chábád-családoknál is, de mi tudtuk, hogy összetartozunk. Slomó még kiment két hónapra Amerikába, és utána volt az esküvő.

HJ: Slomónak mennyire voltak akkoriban határozott elképzelései arról, hogy mit szeretne megvalósítani Magyarországon?

KD: Ezek később körvonalazódtak jobban, akkor csak azt tudta, hogy a magyar zsidó élet építésére szeretné feltenni az életét.

HJ: És mi fogadott, amikor végül ideköltöztél? Gondolom, az elkötelezettséged ellenére sem volt könnyű időszak.

KD: Persze, nem volt könnyű, de főként magamon kellett sokat dolgoznom. Az első időkben nem voltam elég tudatos, és nem ismertem magam eléggé. Idővel rá kellett jönnöm, mi a jó nekem, és mi az, amit kevésbé szeretek, jobb lettem a konfliktuskezelésben is. Mindez annak is köszönhető, hogy egyre jobban megértettem, hogy Isten mit vár tőlem az adott élethelyzetben. Úgy vélem, minél inkább meghalljuk ezt, annál könnyebben találjuk meg a saját utunkat.

HJ: A vallásos világban mennyire szokás pszichológus segítségét kérni?

KD: Teljesen elfogadott, én mindenkit arra bíztatok, hogyha szükséges, vegye igénybe pszichológus, coach vagy bármilyen más szakember támogatását. Annyira sok lehetőség áll ma már rendelkezésre, hogy jobbá tegyük az életünket, és ezzel élni kell. Persze meg kell találni a helyes arányokat, mert a szakemberek sem tudnak mindent. A zsidóság, a Tóra számomra mindig iránytű volt. Tudtam, hogy tisztelni kell a szüleim, gyereket kell nevelnem, jó feleségnek kell lennem, de ezen belül még nagyon tágak a lehetőségek. Aztán az én személyes fejlődésem például visszahatott a közösségi munkámra is.

HJ: Milyennek látod a magyar zsidó közösséget, az itteni embereket?

KD: Az első időkben nehéz volt megérteni a magyar kultúrát. Nagyon zárt izraeli Chábád-közösségből jöttem, de az én személyes, belső változásom segített végül kinyílni, és akkor már sokkal jobban élveztem és értékeltem mindazt, ami itt körülvett, beleértve a kultúrát, értékrendet, gondolkodásmódot. Ettől több barátnőm is lett, nagyobb lett a közösség, és ez nagyon boldoggá tett.

HJ: Mennyire érzed ma Magyarországot a hazádnak?

KD: Teljesen. Azt vettem észre, hogy most már ahhoz kell némi idő, hogy az izraeli mentalitásba visszarázódjak, ha például Izraelben vagyok.

Szeretem Budapestet, szeretem, amit csinálunk Magyarországon, itt érzem otthon magam.

HJ: Mennyire érintkezel nem zsidókkal? Nehézséget okoz-e ez neked? Találkoztál-e antiszemitizmussal?

KD: Nem okoz különösebb problémát, és nem nagyon találkozom zsidóellenességgel, szeretem a magyarokat. Volt időszak, amikor például jártam egy teljesen világi, női edzőterembe Gazdagrétre. A sportolás esetében inkább az a nehéz, hogy én nem megyek olyan helyre, ahol férfiak is vannak, és elég ritka a csak női csoport. Nem szoktam rögtön a származásomról beszélni, de ha szóba jön, nyíltan vállalom.

HJ: A magyar zsidók számára sokszor nem könnyű felvállalni mások előtt a zsidóságunkat. Nekem sem egyszerű.

KD: Ez valószínűleg azért van, mert te magad nem vagy elég biztos ebben az identitásodban. Ha ez stabilan része az ember személyiségének, akkor könnyebb felvállalni. Én is látom, hogy ez sok magyar zsidó számára okoz gondot. Nincs elég önbizalmuk ezen a téren, nem érzik eléggé azt, hogy zsidónak lenni jó. Éppen ezért tartom fontosnak a mi munkánkat. Ha ez változik, az más tartást ad az embernek.

HJ: Milyen más lényeges nehézséget látsz az itthoni közösségben?

KD: A párkapcsolat sok embernek okoz komoly problémát. Persze ez korunk egyik nagy kihívása a világon mindenütt, és van, amikor tényleg szükség van a válásra, de vannak olyanok is, akik ugyan szenvednek a magánytól, mégsem tudják felvállalni az együttléttel járó kompromisszumokat. Holott a párkapcsolat hatalmas erőt ad az embernek, sokkal magabiztosabbak tudunk lenni az élet más területén is, ha stabilitás van a magánéletünkben. De persze az elköteleződés jár bizonyos kényelmetlenségekkel, és van, akinek nehéz kilépni a komfortzónájából. Én hiszem, hogy úgy tudunk fejlődni, ha mindig feszegetjük a saját határainkat, és belevágunk olyan dolgokba, amik elsőre nehéznek tűnnek. Erre biztat minket a Tóra is.

zsido.com