Köves Slomó gratulált Mester Tamásnak, a Budapesti Zsidó Hitközség új elnökének
Mester Tamás úr
a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke
1075 Budapest
Síp utca 12.
Tisztelt Mester Tamás Úr!
Remélem, levelem jó egészségben találja!
Kérem, engedje meg, hogy ezúton is gratuláljak Önnek a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnökválasztásán kivívott győzelméért. Egyben engedje meg, hogy kifejezzem őszinte elismerésemet a magyarországi zsidó közéletben eddig kifejtett erőfeszítéseiért is, hiszen meggyőződésem, hogy munkájával korábban is a közösség javát és nem az a megosztottság további mélyítését szolgálta.
Egyszersmind szeretném közösségünk jókívánságait tolmácsolni Ön felé, arra a szilárd hitre támaszkodva, hogy a jövőbeni döntéseit továbbra is egyedül a magyarországi zsidóság szolgálatát keresve, a teljes közösség gyarapodását, zavartalan és eredményekben gazdag együttműködését célozva hozza majd meg.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az Ön előtt álló kihívásoknak való megfelelés embert próbáló feladat. Ugyanígy, afelől sincsenek kétségeim, hogy a magyar zsidóság sok tekintetben megosztott, másképpen gondolkozik számos, esetenként fontos, esetenként mesterségesen tekintélyes méretűre hizlalt kérdésben. Ám azt is látnunk kell, hogy az eltérő vélemények megléte – a zsidóságban kivált – teljesen természetes, és a világunk pontosabb, teljesebb megértéséhez segít bennünket. A bölcsek irigysége, végső soron a bölcsességet növeli – tartja a hagyományunk, ami arra indít bennünket, hogy felismerjük: az egymás felé irányuló tekintet, az építő viták jó eséllyel a kiérlelt döntések meghozatalához szükséges tudást hozzák hozzánk közelebb.
Kérem, engedje meg ezért, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség baráti üdvözletét tolmácsoljam önnek, egyúttal abbéli reményemet is kifejezzem, amely az Ön jövőbeni tevékenységét a békés párbeszéd korszakának beköszöntével kapcsolja össze, amelynek köszönhetően új fejezet kezdődhet a magyarországi zsidóság életében.
Ehhez kívánunk Önnek sok sikert, egyúttal az Örökkévaló áldását kérem munkájára!
Budapest, 2019. március 29.
Tisztelettel:
Köves Slomó
vezető rabbi