Életünkben számtalan olyan
helyzet adódik, amelyekben
életbevágó, hogy tárgyilagosak
maradjunk, és tudjuk, mik az
erősségeink, illetve mik a gyengéink. Mi az, amiben segíteni
tudunk másoknak és mi az,
amit még nekünk is tanulni kell.
Párkapcsolat, karrier, gyereknevelés – ezek mind-mind életünk
olyan meghatározó állomásai,
melyekben a tisztán látás az
életünket mentheti meg, az önhitegetés pedig valóságos földi
pokollá változtathatja azt.
Az iménti kihívások Bölcseink előtt sem voltak ismeretlenek, ezért is tanácsolták: „Válassz magadnak egy mentort.”
Találj magadnak valakit, aki képes irányt mutatni, aki, ha kell,
útmutatásokkal szolgál, hogy
képes légy a saját életedet élni
ahelyett, hogy másokét próbálnád. A mentor nem kell, hogy
egy terapeuta legyen. Már az is
elég, ha bölcs és szeret minket, s
kész arra, hogy élettapasztalatával felvértezve még az olyan veszélyektől is megóvjon minket,
amiket mi magunk nem is látnánk annak.
A mentorálás gondolata bibliai gyökerekre nyúlik vissza.
Mózes röviddel halála előtt
menedékvárosokat alapított. A
menedékváros egyfajta védelmi zóna volt, ahová az menekülhetett, aki saját szándékán kívül
gyilkolt, de tartania kellett a meghalt személyt gyászoló rokonok
vérbosszújától. A menekülő itt
biztonságra lelhetett, hogy „életben maradjon.” (5Mózes 4:42.)
A Tóra szavait a Bölcsek a következőképpen értelmezték: mivel az ember a Tóra által él, ezen
védelmi zónában is csak úgy voltak képesek „élni,” hogy mikor
ott megszálltak, Tóra-tanítójuk
is velük tartott!
Az igazi mentor még a száműzetésbe is velünk tart, és kész
„pokolra” szállni értünk. Az
igazi mentor még oda is elkísér, ahová azt gondolnánk, hogy
nincs is rá szükségünk. Az igazi mentor mindig kihúz a bajból,
bármi is legyen az.
Drága barátaim, egy nap talán mindnyájan találunk ilyen
őrangyalokat, vagy legalább egy
kevesek számára mi is ilyen őrangyalokká lehetünk.
Milyen szép világ lenne…
Kovács Jichak rabbinövendék cikke Levy Avzton rabbi írása
nyomán.