Ezek a napok, a niszán 27-re eső jom hásoá és az egy héttel később, ijár 4-én megtartott jom házikáron az emlékezés, a veszteségek megélésének napjai. Szinte nincs is olyan család Izraelben, amelyik egyikben, vagy másikban ne lenne érintett. Ezeken a napokon, amikor a holokauszt áldozataira, illetve az Izrael védelmében elesettekre és a terrorista merényletekben meggyilkoltakra emlékezünk, szokás az ő lelkük emelkedésére – leiluj nismátám – különféle micvákat az embereknek magukra vállalni.

A hagyomány szerint a legtöbb, amit egy eltávozott lelkéért megtehetünk, az az, hogy az ő lelkének érdemében vállalunk magunkra valamit, legyen az jócselekedet, adakozás, tanulás, vagy egyszerűen csak egy áldás elmondása. Gyakran azt vállalja magára valaki, hogy egy meghatározott micvát, amiben, úgy érzi, még fejlődnie kell, még nagyobb odafigyeléssel tart majd be, mint korábban. Ha tanulásról van szó, a lélek emelkedésének érdekében elsősorban misnát szokás tanulni: egy-egy meghatározott szakaszt, illetve, ha sokan összeállnak, akkor együtt, közösen, egy-egy részt vállalva, nagyobb egységeket is áttanulmányozhatnak meghatározott idő alatt. Különlegesen nagy érdemet jelent az eltávozott lelke számára, ha adományalapot, vagy segítő céllal létrejövő szervezetet hoznak létre különféle nélkülöző, vagy szükséget szenvedő társadalmi csoportok számára a lélek emelkedésére. Emellett szokás zsoltárokat mondani, illetve felosztani az egész Zsoltárok könyvét, és az adott emléknapon elmondani, ahányszor csak lehetséges.

Ezekben a tevékenységekben a digitális technika is a segítségünkre van. Erre idén, köztudomású, jóval nagyobb igény és szükség van, mint eddig bármikor. A Zsoltárok könyvének együttes elmondásához a tehilimyahad (közös[en elmondott] zsoltárok) nyújt könnyen áttekinthető és használható platformot több nyelven, a hősök emlékére való misnatanuláshoz pedig a Rácim leMisná – Futunk a Misnához című program ad ebben az évben is segítséget. Az oldalon lehetőség nyílik arra, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt áttanulmányozzanak egy-egy misnai szakaszt, és közösen átvegyék a Misna mind a hat rendjét egy hét alatt az Izrael védelmében életüket vesztett, illetve merényletekben meggyilkolt emberek lelkének emelkedésére. Ezt a programot itt mutattuk be részletesen. Az érdeklődők ezen a linken keresztül csatlakozhatnak a jom hásoá és jom házikáron között folyó misnatanuláshoz. A kiválasztott Misna mellé egy hős neve is jár, akinek a lelke emelkedése érdekében tanulják a résztvevők az adott szakaszokat.

A tavaly megismert ikerpár, Joel és Saul idén a Szuká szakaszt választotta a Misnából. Ez egy viszonylag könnyű és közismert rész, mely többek között olyan kérdésekkel foglalkozik, hogy hol szabad és hol nem megengedett kóser szukát, szukoti sátrat építeni. Ők idén Cvi Sztrolovic és Elijahu Kohen Biedermann emlékére tanulnak. Megemlékezésként és az életét a hazájáért áldozott hős emlékére álljon itt egy rövid összefoglaló az életükről:

Cvi Sztrolovic 1928 decemberében született a romániai Bákóban (Bacău). A náci megszállást viszonylagos nyugalomban vészelte át, a felszabadulás után pedig csatlakozott a Gordonia cionista ifjúsági szervezethez. 1947-ben érkezett, küzdelmes és embert próbáló út után Izrael Földjére, és Kfár Szábán kezdett dolgozni. 1948-ban, a függetlenségi háború kirobbanásával őt is besorozták. Július legelején (támuz hó elsején) egy ellenséges támadás során Dzsenin mellett egy repesz sebesítette meg. A haifai kórházba szállították, és megoperálták, ám a műtét közben életét vesztette. A haifai katonai temetőben helyezték végső nyugalomra. 19 éves volt.

Elijahu Kohen Biedermann 1907-ben született Berlinben. 1934-ben, orvosi tanulmányai befejezése után alijázott szüleivel, Jehudával és Eszterrel. Haifán csatlakozott a Hágánához, az államalapítás előtti palesztinai zsidó letelepedés legfontosabb paramilitáris egységéhez. 1939 májusának egy reggelén, amikor éppen befejezte éjjeli őrségét, három arab lőtt rá és társára, Dov Bárádra. Mindketten a helyszínen életüket vesztették. A haifai temető Hágáná szekciójában temették el.

Végül zárjuk ezt a megemlékezést a Szuká traktátus kezdő mondataival, hogy közösen tanulva az olvasóink is részesei lehessenek ennek a szép kezdeményezésnek:

סֻכָּה שֶׁהִיא גְבוֹהָה לְמַעְלָה מֵעֶשְׂרִים אַמָּה, פְּסוּלָה. רַבִּי יְהוּדָה מַכְשִׁיר. וְשֶׁאֵינָהּ גְּבוֹהָה עֲשָׂרָה טְפָחִים, וְשֶׁאֵין לָהּ שְׁלֹשָׁה דְּפָנוֹת, וְשֶׁחַמָּתָהּ מְרֻבָּה מִצִּלָּתָהּ, פְּסוּלָה. סֻכָּה יְשָׁנָה, בֵּית שַׁמַּאי פּוֹסְלִין, וּבֵית הִלֵּל מַכְשִׁירִין. וְאֵיזוֹ הִיא סֻכָּה יְשָׁנָה, כָּל שֶׁעֲשָׂאָהּ קֹדֶם לֶחָג שְׁלשִׁים יוֹם. אֲבָל אִם עֲשָׂאָהּ לְשֵׁם חָג, אֲפִלּוּ מִתְּחִלַּת הַשָּׁנָה, כְּשֵׁרָה:

Az a szuká [szukoti sátor], mely magasabb húsz könyöknél, nem kóser. Rabbi Jehuda azonban megengedi. És amelyik nem éri el a tíz tenyérnyi magasságot és nincsen három oldala és több napfény látszik benne, mint árnyék [a teteje nem elég sűrű], az nem kóser. A régi szukát [a szigorúságáról híres bölcs] Sámáj iskolája nem engedi meg, Hilél iskolája [melynek döntései általában megengedőbbek és szinte minden esetben ezt követjük], megengedi. És mit jelent az, hogy régi szuká? Azt a szukoti sátrat értjük alatta, melyet több, mint harminc nappal az ünnep előtt építettek [mivel bölcseink szerint minden ünnepre harminc nappal az ünnep kezdete előtt kell elkezdenünk készülni]. Ám ha [szándékosan] az ünnepre készült, kóser, még akkor is, ha az év elejétől fogva építették.

zsido.com