A lipótvárosi zsinagógák története 2. rész

A belváros népszerű sétálóhely, különösen a Duna-part és a parlament környéke kedvelt, pedig a szűkebb, sakktáblaszerűen rendezett mellékutcák is sok építészeti remeket rejtenek és még annál is több történetet tartogatnak. Kevesen tudják, hogy a kiterjedt központi bíróság magasba törő, sárga klinklertéglás falak által keretezett tömbre egy árnyas parkot, annak közepére pedig egy gigantikus kupolával fedett zsinagógát terveztek. A grandiózus tervek mellett spontán módon alakult ki a lipótvárosi zsidó közösség, mely önerőből küzdött egy saját zsinagógáért, melynek eredménye a ma ismert Hegedűs Gyula (Csáky) utcai bérház földszintjének beépítésével született meg. Judapest anno rovatunkban a pesti megazsinagóga és a lipótvárosi zsidók történetét elevenítjük fel a három részes sorozatunkban.

A „megazsinagóga” kritikái

A legtöbben pozitívan fogadták a terveket, ám voltak a pályázatnak erős bírálói is, melyek közül a legnagyobb feltűnést a Pester Lloyd egy cikke keltette, mely az egész tendert eredménytelennek minősítette. Kifogásolták többek között a tervek tájolását; centrális elrendezését ahelyett, hogy a Salamoni templom téglalapos elrendezését valósították volna meg; a kupolák alkalmazását; a gót stílus használatát, melyben egyenesen a középkori zsidóüldözéseket vélték felfedezni… Végső soron pedig a terveket a zsidó vallás megcsúfolásának kiáltották ki.

A kritikákra Komor Marcell (1868–1944) építész válaszolt az Egyenlőségben. Megnyugtatásul közölte, hogy a tervek igenis kelet-délkelet irá­nyúak, viszont a telek méretei nem teszik szerencséssé a hosszanti el­rendezést, ugyanakkor a centrális elrendezéssel semmi gond sincs, majd Edwin Oppler (1831–1880) zsidó építész szavait idézte:

„Már az a körülmény is, hogy a zsidó templom alaprajzában kerülni kell a kereszt-alakot, rávezet a centrális alaprajz elrendezésére, de centrális legyen az alaprajz azért is, hogy a hívők valamennyien lehető legközelebb legyenek a szentélyhez és a szószékhez. Minthogy pedig a női karzatok részben homályossá teszik a belső tért, ezt felülről is meg kell világítani és a felülvilágításnak esztétikai és praktikus szempontból ideális megoldása a kupola.”1

Foerk Ernő második pályaterve

Második forduló, szünet és hosszabbítás

Még 1899 második felében egy szűkebb pályázatot hirdettek a korábbi legjobb hatnak, akik összesen nyolc tervet adtak be. Viszont a decemberi zsűrizés után a továbbiakban sem ajánlották megvalósításra egyik tervet sem,2 melynek oka minden bizonnyal az anyagi keretek átlépése volt.

A következő években a sajtó szinte teljesen néma maradt a lipótvárosi zsinagóga ügyében, és a hitközségben is csak amolyan tessék-lássék munkálatok folytak, az egyre látványosabb csak a halogatás volt. A fővárostól kapott határidőt először sikerült 1903 tavaszáról 1906-ra áttolni. Közben – ismeretlen mélységű – tárgyalások folytak Bálint és Jámbor építészpárossal és Baumhorn Lipóttal (1860–1932), aki anno szintén a második fordulóba jutott. A hitközség a tervezések végső fázisára hivatkozva másodszorra is határidő-módosítást kért és kapott 1908. március 7-ig.3

A Dohány zsinagóga még a Wesselényi utca megnyitása előtt

Felaprózódó óriásálom

A „megazsinagóga” álma Kohner Zsigmond (1840–1908) halálával végleg kezdett szertefoszlani, melynek valós miértjét a társadalmi át­ren­de­ző­désben találhatjuk. Egyrészt az öt­let óta eltelt tizenpár év alatt egyre kevesebb lipótvárosi volt érintett egy „megazsinagóga” felépítésében, amiben nem is annyira az elköltözések, mint inkább a túlzott asszimilációval járó vallástalanság játszott szerepet. Másik oldalról egyre terjedt a hitközségben az a vélekedés, hogy egy (újabb) központi zsinagóga helyett a „perifériákban” élők – értsd: nem kifejezetten a belvárosi zsidók – szorulnak imahelyekre.4 Azaz egy óriási helyett több kicsi kellene. Utóbbi álláspont eredményezte 1908-ban a Dózsa György (akkor: Aréna) úti, 1910-ben a Cserkész utcai (kőbányai), 1922-ben a Nagyfuvaros utcai, 1923-ban a Páva utcai és 1927-ben a Hegedűs Gyula (akkor: Csáky) utcai zsinagógákat.

A lipótvárosi „megazsinagógát” végleg dr. Weinmann Fülöp (1839–1911) udvari tanácsos, a hitközség új elnöke vetette el, és a korábbi tervek helyett 1907 őszén azt a gondolatot vetette el a vezetőség soraiban, majd aztán a főváros nagyjai között, hogy az azóta még értékesebb lipótvárosi telket cseréljék három kisebbre: egyre a Balaton utcában, egy másikra a Ferencvárosban a Ráday utca környékén, hogy egy-egy kerületi zsi­nagógát építhessenek, illetve egy har­madikra a Dohány utcai zsinagóga mellett felszabadult üres telekre, hogy azt parkká alakíthassák át:

„Így a Dohány utcai főtemplom mél­tó keretet nyer, nem lesz kitéve an­nak az eshetőségnek, hogy oda ko­médiákat lehessen engedélyezni, avagy hogy valami négyemeletes bérház szennyes világítóudvarai bámuljanak rája. A pesti hitközség ez esetben a Dohány utcai templom oldalsó részét szép faszáddal láttatná el [ne felejtsük el, hogy ekkor már tíz éve a zsinagóga bal oldali toronyrészénél az épület vakolatlan tűzfala éktelenkedett – Cs. V.] s általában megtenne mindent, hogy a templom külső képe megfelelő módon érvényesüljön.”5

A telekcsere hivatalosan 1909. no­vember 3-án zárult le, miután a fő­város megegyezett a hitközséggel, hogy megkapják a Dohány zsinagóga melletti telket, de nyilvános park he­lyett – hogy ott nehogy „éjszakai ké­tes elemek férő és búvóhelye legyen” – inkább a hitközség építse be azt.6 A valós tereprendezés csak 1931-ben fejeződött be, amikor fel­építették a Hősök Templomát, a zsi­dó múzeumot magába foglaló zsi­nagógai épületszárnyat és felújították a mögötte álló leányiskolát.7 A két másik telek igénylésétől a hitközség végül elállt.8

Kohner Zsigmond, az izraelita hitközség elnöke

A célok és nézőpontok alakulása

A lipótvárosi „megazsinagógának” legalább két fő célja lett volna. Az első a pesti imahelyek bővítése, a második pedig a tervek monumentalitásából rajzolódik ki: a fővárosi zsidóság dicsőségének hirdetése, mely az 1895-ös recepciós törvénnyel végre elnyerte teljes egyenjogúságát.

A hitközségnek volt ugyan két nagy zsinagógája, a Dohány utcai ma is a világ egyik legnagyobbjának számít, viszont egyik sem állt kiemelt helyen. A Rumbach egy szűk utcában áll, a két minaretszerű tornyán kívül – már ha valaki észreveszi azokat a magasban – szinte teljesen beolvad a környező lakóházak sorába. A Dohány eredetileg szintén bérházak közé volt ékelve – ne feledjük, hogy a Wesselényi utcát csak 1897-ben nyitották ki a Károly körútra, ezt követően pedig sokáig bazársor volt a zsinagóga mellett, melynek „hangulatát” Weinmann elnök fenti szavaiból is megismerhettünk.

A költséges lipótvárosi tervek mögül végül a hitközség kihátrált, és inkább a Dohány eleganciájának és központi szerepének vissza- vagy felállításán kezdett el dolgozni, melyet maradéktalanul csak 1931-ben tudott megvalósítani.

Komor Marcell a tervek védelmezője

Cseh Viktor írása

 A cikk az Egység 124. számában jelent meg. 

Első rész 

¹ Komor Marcell, „A lipótvárosi templom tervei”, Egyenlőség (1899) 18. évf. 12. szám, 4–6. old.; ² „Hirek – A pesti uj zsidó templom”, Egyenlőség (1899) 18. évf. 53. szám, 9. old.; ³ Gábor Eszter, „A lipótvárosi zsinagóga pályázata”, in: Gerő András (főszerk.) Budapesti Negyed – A meg nem épült Budapest (1998) V. évf. 4. szám – VI. évf. 1. szám, 39–41. old.; ⁴ „Kohner Zsigmond 1840–1907”, Egyenlőség (1907) 27. évf. 1. szám, 3. old.; ⁵ „Hirek – A templomügy”, Egyenlőség (1907) 26. évf. 38. szám, 9–10.; ⁶ „Hirek – Telekcsere”, Egyenlőség (1909) 28. évf. 41. szám, 9–10.; ⁷ A Hősök Templomáról szóló cikkünket lásd: Cseh Viktor, „A Vágó-építészek hagyatéka bérházakon, villákon át a Hősök Templomáig”, Egység (2017) 27. évf. 98.; szám, 23–25. old.; ⁸ „Hirek – A pesti izr. hitközség templomtelke”, Egyenlőség (1909) 28. évf. 43. szám, 9. old.; ⁹ Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.137

zsido.com