Olaszliszka község, Borsod – Abaúj – Zemplén megye Sárospataki  járásában, Miskolctól 57 kilométerre keletre, a Bodrog jobb partján,  szőlődombok  mellett, a  Tokaj – hegyaljai  borvidéken  terül  el.

1239-ben említik először IV. Béla magyar király egyik levelében, Lyska néven. IV. Béla király olasz szőlősgazdákat telepített a környékre, innen ered az Olaszliszka elnevezés. A környék népessége később ruszin, szlovák, lengyel, sváb, rác, görög, zsidó, cigány betelepülőkkel színesedett.

Olaszliszka, hétköznapi nevén Liszka, a vészkorszak előtt az egyik legnépesebb zsidó hitközségnek számított.

Az első zsidó letelepedők az 1600-as években jelentek meg Hegyalja számos településén, de nagyobb számban az 1700-as évek közepén, így Erdőbénye, Erdőhorváti, Bodrogkisfalud, Mád, Olaszliszka, Abaújszántó települések lettek az otthonaik. Galíciából érkeztek haszid zsidók is, akik rögtön nagy figyelmet váltottak ki, nem csak életvitelükkel, hanem külső jegyeikben is a környezetükben élőktől. A haszidizmus egy vallási irányzat az ortodox zsidóságon belül. Feloldja a merev formákat és életet önt a vallás megélésében. Hívei nem gépiesen, hanem örömmel, emelkedett hangulatban imádkoznak. A levéltári kutatásokból tudjuk, hogy igen rövid idő alatt sikerült beilleszkedniük, így fokozatosan kialakíthatták a zsidó vallási élet alapjait szolgáló létesítményeiket. A zsidó letelepedők elsősorban helyi, illetve vándorkereskedelemmel foglalkoztak, majd különféle mesterségeket űztek, kézműves, foltozó, üveges, szabó, gyógyszerész, napszámos, majd az orvoslással is segítették a falvak életét. A helyi jogok szabályozása mellett fokozatosan kaphattak lehetőséget a földművelésre, a szőlőtermesztésre, ezáltal rövid idő alatt elindulhatott a bor, és a pálinka kereskedelem is. A Tokaj-hegyaljai zsidó közösségek szőlőtermelésükről és borászatukról is hamar híresek lettek. A térségben a XVII. század elején már bizonyosan folyt kóser bortermelés. E különleges jogért természetesen meg is kellett fizetni, és a különféle írásos emlékekben gyakran találkozhatunk azzal, hogy a kóser bor készítéséért, illetve az azzal való kereskedésért a zsidó közösségnek súlyos adót kellett fizetnie helybeli uraságok számára. Nem csak kóser borral, hanem a többi híres tokaj-hegyaljai borokkal is kereskedtek.

Az 1800-as évek elejére már a nagy arányban zsidók által lakott településeken szükség volt a zsinagógák és imaházak mellett, zsidó iskolákra, és jesivákra is, előbbiek pedig sok esetben nem csak oktatási, hanem kulturális szerepet is betöltöttek. Ezt a folyamatot felgyorsította az 1800-as évek második fele, amikor is a kiegyezést követően mások mellett Eötvös József báró nevéhez köthetően az „izraeliták teljes egyenjogúságáról” hoztak törvényt 1867-ben.

A legnevesebb közösségeket olyan karizmatikus személyek vezethették, akiknek messze földön híres volt tudásuk és sokszor – csodarabbiként – tisztelték őket, nem csak az ott élő zsidók, hanem a társadalom más tagjai is, felekezetre, nemzetiségre való tekintet nélkül. A vallás ismeretük, jámborságuk mellett értettek a természetes gyógyítás tudományához, tanácsokkal segítették az embereket ellenszolgáltatás nélkül. A csodarabbi igazságos és prófétalelkű. Ez időből származó följegyzések alapján Liszka virágkora és mondhatni világhírűvé válása akkor történt meg, amikor a Horovitz, Klein, Veinmann, Goldberger család által vezetett hitközség rabbit választott. Döntésük hosszú évtizedekre meghatározta a liszkai zsidóság nagy részének sorsát, életvitelét, egyúttal a falu nevét plántálta a világ haszidjainak lelkébe.

A hitközség vezetőinek választása a  haszidizmus magyarországi népszerűsítőjének, a sátoraljaújhelyi nagyhírű rabbi Teitelbaum Mózes (1759-1841) tanítványára a fiatal, tudós Friedmann Herselére (1808-1874 / 5634. áv hó 14.) esett. A szentéletű fiatal tudós magával hozta nagy mesterének szokásait, életformáját. Olyan szerény volt, hogy az egy forintban megállapított heti fizetését, sem engedte, hogy fölemeljék. Önzetlenségének, aszketikus, életmódjának, tiszta lényének, végtelen jóságának és bölcsességének gyorsan elterjedt a híre. Olyan ellenállhatatlan erővel terjesztette a haszidizmust, hogy az 1840-es évek közepétől a kicsiny Olaszliszka lett a magyarországi haszidizmus központja, ő lett az ország cádikja, Olaszliszka pedig zarándokhellyé vált. Ezrével jöttek Liszkára az emberek, hogy láthassák és beszélhessenek a rebbével. A zarándokok forgalmassá tették a városkát, amely egyre több kereseti lehetőséget nyújtott lakosainak. Teitelbaum Mózes halála után őt ismerték el legméltóbb utódjául az ország határáig terjedő megyék haszidjai, ami nemcsak a hitközség, de a helység fejlődésére is döntő befolyást gyakorolt. A hitközség zsinagógáját is ő építtette fel a 19. század második felében, amely 500 hívőt tudott befogadni. A zsinagóga falába, nem engedett zárókövet rakni, hogy ezzel is emlékeztesse híveit a jeruzsálemi Szentély pusztulására. Saját házának falait is alap nélkül építtette, hogy a földi élet ideiglenességére emlékeztessen. Sírja ma is zarándokhely. Friedmann Hersele tanítványa volt a későbbi Bodrogkeresztúri rebbe, Steiner Sájele, aki annyira tisztelte és becsülte tanítóját, hogy a mester halála után is, a zarándokok  kvitlijeit, vagyis a hozzá érkező kérőcédulákat, mindig a liszkai rabbi sírjához vitte – melyet legalább havonta egyszer felkeresett. A leveleit pedig élete vége felé is úgy írta alá, hogy „az olaszliszkai rabbi szolgája”.

Reb Tietelbaum Mózes                                Reb Steiner Sájele

Olaszliszkai zsinagóga egykor

Olaszliszka hitközség vezetősége ebben az időben: Seidenfeld Izsák elnök, Plohr József pénztáros, Pähmer Lajos ellenőr, Gottlieb Sándor iskolaszéki elnök, Guttmann Mór, Kohn Márton, Lőwy Ignác, Weimann Izrael, Lefkovits Dávid, Klein Mihály, Lefkovits Ernő, Heimlich Lipót képviselőtestületi tagok; Lebovics Izsák jegyző.  A Hevra Kadisa vezetői: Lefkovits Ernő, Klein Márton, Lebovics Izsák, a Nőegyleté: Gottlieb Fülöpné, Lefkovics Hermanné.  Az elemi iskola tanítója Sándor Margit, a Talmud-Tóráé Braun Ignác. Olaszliszka, nagyközség Zemplén vármegye ekkor 2682 lakosú volt, ebből a zsidó (orthodox) hitközség 70 családban 312 lelket számlál, 52 adófizetővel. 1 nagykereskedő, 17 kereskedő, 4 iparos, 2 gazdálkodó, 2 köztisztviselő, 4 magántisztviselő, 2 tanító, 1 vállalkozó, 2 magánzó, 5 szabadpályán, 8 munkás, 20 egyéb.  A hitközség, amelyhez Vámosfalu és Sára is tartozott, évenkint 5000 Pengőt fordít hitéleti célokra, ezenkívül fenntartja az 1872-ben alapított elemi iskolát (1 tanerővel és 36 tanulóval), a Talmud Tórát (l tanerővel és 25 tanulóval), amely 1912 óta működik. Gondozza a jesivát is, amelynek tanulóit lakással és élelmezéssel látja el és rendszeresen gyarapítja a jesiva könyvtárát, a Könyvbeszerzési Egylet (Hevra Kinján Szeforim) közreműködésével. Emberbaráti célok szolgálatában áll a Hevra Kadisa (alapították 1830.), a Segélyegylet (1922.), a Szegényház (1921.) és a Nőegylet (1909).

A ,,rebbe” halála után a régi boldog időknek csak az emléke maradt meg.

1944. április 13-án csendőrök terelték össze a lakosságot a zsinagóga udvarára. Összesen 66 családot ültettek lovasszekerekre, ami elvitte őket az Olaszliszka-Tolcsva vasútállomásra. Innen indították útba őket marhavagonokban Sátoraljaújhelybe, a gettóba. Sorsuk itt fonódott össze Zemplén több településének zsidó lakosaival, s teljesedett be az ismert haláltáborok valamelyikében. Összesen 242 főt hurcoltak el Olaszliszkáról, és alig tíz érkezett haza. Nem sokan élték túl a munkaszolgálatot sem, de akik igen, azok visszatértek a településre. Az újabb politikai változások ezt a maroknyi embert is arra kényszerítette, hogy az 1950-es években külföldre költözzön. Néhányan az újonnan alakult Izraelben telepedtek le, voltak, akik itthon maradtak, de számuk egyre csak fogyott. Az 1969-ben elhunyt Lefkovits Ernővel teljesen kihalt az olaszliszkai zsidóság.

A vészkorszakot megelőző időszakig a zsidó közösségek aktív és szerves tagjai voltak a helyi közösségeknek. Nem csak gazdasági szempontból voltak meghatározók, hanem barátságok és szerelmek is szövődtek, amelyek a ma élők emlékezetében élénken megmaradtak. Az emlékek megőrizték a korábban itt élt zsidók szokásait, az ünnepekkel, a kóser étkezéssel és azzal az egyedi, máshoz nem hasonlítható zsidós hétköznapokkal.
Hegyalján, ma már üresen állnak az esetleg még álló zsinagógák, vagy másra használják őket, de a legtöbbjüket már lebontották, pont úgy, mint azt a számos épületet, amelyek a zsidó vallási életet segítették megélni. Velük együtt eltűntek a közösségek is.[1]

A második liszkai Rebbe, Ráv Friedlander Hájim (1840-1904 / 5664. ijár 9.), híres volt nagy Tóra tudásáról, szent szavai miatt nagyra becsülték, ,,egész élete a Tóra volt”. Sokszor annyira elmerült a Tóra tanulásban, hogy még enni is elfelejtett vagy hideg vízbe rakta a lábát, hogy el ne aludjon. Friedmann Herselének az első rebbének a lányát vette feleségül, akitől három gyermeke született. Amikor a feleség meghalt a Friedmann család azt akarta, hogy Hajim a családban maradjon, ezért másik lányukat adták hozzá. Hájim egyik gyermeke, Friedlander Hermann (1878-1944) lett a következő rebbe. A holokausztot túlélt, a háború előtti utolsó rebbe egyik fia, Ráv Yosef Friedlander újra megalapította a ,,Liska  Court” – ot Brooklynban, New Yorkban. Ő lett a negyedik liszkai rebbe. A liszkai örökség ma is él, a jelenlegi rebbe Ráv Tzvi Hersch Friedlander vezetésével.[2]

A régi liszkai zsidó életből a temetőn és a zsinagóga emlékhelyen kívül minden nyomtalanul eltűnt, azonban az 1970-es évek végén egy magánház udvaráról a Miskolci Herman Ottó Múzeumba került egy szépen faragott kő ,,Legyen szívetek teljes” felirattal, valamint Jancsó Miklós dokumentumfilmjei őrzik a hegyaljai zsidó sors szimbólumaként, az azóta szinte teljesen elpusztult zsinagógát. A megmaradt romos falrészlet meghagyásával, a zsinagóga homlokzatának újraépítésével 2016-ban az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség interaktív emlékhelyet hozott létre a Tokaj-Hegyaljáról elhurcolt zsidó családok emlékére.

Olaszliszkai zsinagóga romja 2015

Olaszliszka Zsinagóga Emlékhely 2016

Olaszliszka Zsinagóga Emlékhely 2016

Olaszliszka temető az ohellel

Friedmann Cvi Hersele és Friedlander Hajim sírja

Friedmann Cvi Hersele és Friedlander Hajim sírjánál imádkoznak

A patakparti festői domboldalon, magas kőkerítés mögött találjuk a temetőt, (Belsőkocsord út 29.), amelybe a menórát (hétágú lámpást) ábrázoló kapun juthatunk be. Az ohelben (híres rabbik sírja fölött emelt kis épület) három sírt találunk, középen Friedmann Cvi Hersele (1808-1874.) csodarabbi, mellette a felesége és a vejük,  Friedlander Hajim (1840-1904) rabbi nyugszik. A szépen faragott sírok tetején, a lemezborításon, kvitlik (,,kérőcédulák”) számára készült nyílásokat találunk. A sírok fölött imádkoznak a messze földről naponta ide zarándokolók, – a rebbék jorcájtjakor, (halálozási évfordulójakor) akár többezren is. A temetőben 400 sír található, a többszáz évestől az 1978-ban, utolsóként felállított sírkőig. Az egyszerű, csak jelképekkel díszített, lekopott régi kövek őrzik az egykori közösség emlékét.

A temető gondnoka csaknem 40 éve Krajnyákné Marika, aki nagy gonddal, szeretettel vigyáz a temetőre és éjjel-nappal a zarándokok rendelkezésére áll. Évekkel ezelőtt amerikai adakozók szépen bekerítették a temetőt, de mivel még nagyon sok tennivaló van, – az Olaszliszkai Zsidó Örökségekért Alapítvány tovább próbálja javítani, óvni, megőrizni az öreg temetőt és környékét.

Faltöredékből kibontakozó világok – Holokauszt emlékfal, Olaszliszka

Jancsó Miklós Jelenlét sorozatában 1965-ben, 1978-ban és 1986-ban forgatott Olaszliszkán, ahol rögzítette, miként pusztul el az egykori népes zsidó közösség építészeti öröksége, hogyan válik az enyészetté a híres csodarabbi, Friedmann Hersele (1808–1874) által felépíttetett 500 fő befogadására is alkalmas zsinagóga. A film ugyanakkor az emlékezetre, az emberi jelenlétre is reflektál. Kifinomultan érzékelteti, hogy minden rémtett, pusztulás ellenére a hely kitörölhetetlenül része a zsidó örökségnek.

Valószínűleg ennek a kettősségnek a bemutatása az olaszliszkai emlékhely tervezői számára is cél volt, hiszen olyan alkotás született, amely nem csupán az áldozatok, egy halálra ítélt közösség előtt fejet hajtó emlékmű, hanem olyan építészeti-művészeti projekt, amely a Jancsó által is megfogalmazott jelenlétet emeli át a materiális világba. Ugyanakkor az olaszliszkai zsinagóga kövenként elhordott épületének maradványaiból kialakított hely a holokauszt emlékművek másik problémájára is választ ad: hogyan lehet egyszerre beszélni az áldozatokról, a gyászról, a hiányról és a vészkorszakot megelőző időszak közösségeinek a világáról?

Szécsi Zsolt és M. Juhász Ágnes nem építették, nem zárták le újra falakkal és tetővel az évtizedek alatt megnyílt teret. A 21. századra már csak a keleti fal részletei és a tóratartó fülke nyomai maradtak meg abból a zsinagógából, amelyre maga Friedmann Hersele sem helyeztetett zárókövet, hogy az örökös befejezetlenség a jeruzsálemi Szentély pusztulására emlékeztesse a híveket. A megmaradt faltöredékek nem voltak elegendők, hogy megidézzék az eredeti épület térélményét és ezzel együtt az egykori hegyaljai haszidok világát, gazdagságát, a rabbi körül kialakult pezsgő zarándokseregletet, majd a 20. században bekövetkező hanyatlást és végül a vészkorszak okozta tragédiát.

Az építészek a nyugati fal visszaépítésével tették észlelhetővé az épület eredeti méreteit, ennek révén tetőszerkezet nélkül is átélhetővé vált a kint és a bent érzete.  Az új fal az eredetitől eltérő anyagból és szerkezettel készült el. A látogató az emlékhelyen barangolva, saját maga fedezi fel a korábbi struktúrákat, a bimát megérintve pedig még inkább megélénkül a „hely szelleme”. A megmaradt keleti fal közepén látható tóratartó fülkében a tórafüggönyöket Hári Andrea és Szeidl Dóra betonplasztikája idézi, amelynek héber nyelvű üzenete az emlékezet fontosságát helyezi középpontba: „Írd meg ezt a dolgot emlékezetül könyvben” (2Móz.17:14).

A szöveg akkor válik különösen erőteljessé, ha megfordulunk, hiszen az újonnan emelt falra került fel annak a 63 családnak a neve, akiket 1944. április 14-én deportáltak.[3]

Egy hegyaljai legenda szerint a kállói pap, Taub Eizikl Izsák a harangodi pusztákon sétált egy tavaszi reggelen… ”Egyszercsak furulyaszó üti meg a fülét, meg egy kedves gyermekhang. Megáll… A dal amilyen egyszerű, olyan lenyűgöző szépségű… A Kálever lehorgasztott fejjel figyel… A szívében valami csodálatos érzés ébred, amely a múltba ragad, és a jövőbe szárnyal… Bús emlékezés, bizakodó remény… Révedező szemmel elmúlt századok mélybe lát és babiloni fűzek árnyékában hazátlan léviták hárfáján ugyanez a dal száll a magasba…

Várj rózsám, várj,
Te csak mindig várj…
Ha az Isten néked rendelt,
Tied leszek már…

Az elragadott lélek csakhamar újra itt van és meglátja a pásztorfiút a fa tövében. Közelebb megy hozzá. Rátekint mélytüzű szemével és lankadtan ereszkednek le a fiú kezei, szemei lezárulnak és mély álomba merül… Mire felébredt, elfeledte a dalt…
Rabbi Eizikl Taub szombat délutánjának alkonyatán új dalra tanította meg híveit…

Szól a kakas már…                            Várj, rózsám, várj
Majd megvirrad már…                     Te csak mindig várj,
Zöld erdőben, sík mezőben               Ha az Isten neked rendelt,
Sétál egy madár…                             Tied leszek már.

De micsoda madár…                        De mikor lesz az már!…
De micsoda madár…                        De mikor lesz az már!…
Sárga lába, kék a szárnya,              Jibóne hámikdos ir cijajn tömále²⁷
Engem oda vár…                             Akkor lesz az már…                                                De mikor lesz az már!…”

Erről a dalról, a Kállói Cádik daláról – mely a hászidoknak valamiféle himnusza lett, éneklik a mai napig a világon mindenütt, érteni nem értik, mert magyarul van, de Izraeltől Amerikáig éneklik – nekem erről a dalról egy ősi magyar háromsoros versike jut eszembe mindig: ott van a ”Három veréb hat szemmel”, című gyűjteményben, de ismerte Kosztolányi is:²⁸ ”…Nyugtass meg hajnal és helyeseld, amit az éjszakának dadogtam. Te rólad tudok egy verset, amit még az öreganyám mondogatott. Így szól: Csontkürttel kürtölnek, Arany deszkák hasadnak, Földi férgek mozognak. Tudjátok mi ez? A csontkürt az a kakas csőre, az arany deszkákat fönn az égi asztalos fűrészeli, a földi férgek pedig mi vagyunk. Nincs ennél szebb vers…”
Ezért jelenti nekem a ”Szól a kakas már” az öröklétet, s azt az a kakas is, melyet írásom címéül választottam.
MIT MOND A KAKAS? – kérdést egy XVIII. századi héber kéziratos kakas ábrázoláson olvastam²⁹. Mellette állt a válasz is: a Példabeszédek 6. fejezetének 9. verse: Oh te rest, meddig fekszel? mikor kelsz fel a te álmodból?[4]

Ez az angol szöveg olvasható a Zsinagóga Emlékhely kerítésére elhelyezett márványtáblán:

The Shul in Olaszliska (Liska) was originally built by the town’s first Jewish inhabitans in the 18th Century.

Chassidus thrived throughout Hungary under the influence of the revered Rav Zvi Hersh of Liska, the first Liska Rebbe and author of Ach Pri Tevuah. By the 1830’s Olaszliska emerged as a focal point of Chassidic life in Hungary.

In about 1873, the Rebbe commenced and personally oversaw the construction  of a new shul on this same site. But the final stages of construction were completed after his passing in 1874. The shul was inaugurated is 1875 by his successor, the second Liska Rebbe, Rav Chaim, author of the Tal Chaim. He was followed by his son, the third Liska Rebbe, Rav Tzvi Hersh, author of Sharei Hayosher – the only sefer printed in his lifetime. Over 30 manuscripts were lost in the Holocaust.

In this shul, the Liska Rebbes displayed their vast Torah scholarship, most notably during the traditional Shabbos Shuva and Shabbos Hagadol drashas.

The Liska Rebbe, Rav Tzvi Hersh graced the town of Olaszliska and its environs until he was deported by the Nazis along with the rest of the Jewish population of the town on April 12, 1944. This last remaining wall of the shul in Liska was preservesd and reinforced, complemented by the construction of a corresponding wall where the entrance to the shul once stood. This delineates the exact area of the footprint of the original shul. Int he post-Holocaust era, remnants of Jewish life returned to Olaszliska. The shul was in ruins but it still remained in operation until the last remaining Jews left the town int he 1960’s.

A surviving son of the third Rebbe, Rav Yoizef Friedlander, re-established the Liska Court in Brooklyn, NY. He became the fourth Liska Rebbe.

Today, the Liska Chassidic dynasty lives on. It is perpetuated by the current Rebbe, Rav Tzvi Hersh Friedlander, Shlita, who carries forward the mantle of leadership of the Liska Kehilla.[5]

[1] Heller Zsolt a Csodarabbik világa, avagy zsidók a Hegyalján

[2] Macho Bais Liska,  www.ChasideiLiska.org

[3] zsido.com 2016.

[4] Hidvégi Máté: Mit mond a kakas?

[5] Source: Machon Bais Liska www.ChasideiLiska.org

AK