Összefoglaló cikkünkben az Egyenlőség című zsidó hetilapból szemlézzük az 1921 májusában megjelent fontosabb írásokat, érdekesebb történeteket.

A volt angol miniszterelnök aggodalma

Az 1920-as években Trianon és a numerus clausus után a magyar zsidók helyzete nem csak a hazai értelmiséget foglalkoztatta, hanem a külföldi kultúrembereket is – akikről az akkori antiszemita narratíva azt bizonygatta, hogy cseppet sem képviselnek releváns véleményt, hiszen ők zsidók és kommunisták. A valóság azonban az volt, hogy Nyugat-Európában a vezető réteg nagyon is aggodalommal figyelte a hazai történéseket. Herbert Henry Asquith (1852–1928), az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöke például azt mondta a londoni alsóházban, hogy „Megszomorít, hogy Magyarországon, ahol eddig a zsidók igazságos védelmet élveztek, ma heves antiszemita-mozgalom uralkodik.”

Töröljék el a numerus clausust!

Na de, nem ám azért, mert rasszista törvény volna… Andaházi Kasnya Béla (1888–1981) – egyébként festő – a nemzetgyűlés új képviselője a következőkkel érvelt a numerus clausus eltörlése mellett:

„Nem is hiszik, milyen nagy szolgálatot tett a kurzus a zsidóságnak a numerus clausus törvénybeiktatásával. Ennek az igazságtalan törvénynek következtében a magyar ifjúság nagy része kénytelen volt külföldi egyetemeken folytatni tanulmányait. A világ minden részében, Bécsben, Berlinben, Prágában, Brünnben, Párisban, Oxfordban, sőt Rómában is tanulnak most a budapesti egyetemről kizárt hallgatók. A miniszter mindig azt mondja, hogy lehetetlen, hogy ezek az emberek, akiket kizártak az egyetemről, elnyomják a keresztény ifjúságot. Folyton hangoztatták, hogy meg kell szüntetni a zsidók szupremáciáját. Kérdezem, ha a külföldön végezték tanulmányaikat és szerezték meg a tudományos képesítést, ha visszatérnek ide, nem hoznak-e magukkal magasabb, tökéletesebb tudást, mint amilyennel az rendelkezik, aki itt maradt az országban. Akkor ismét csak az történik, hogy a magasabb képesítéssel, a szélesebb körű tudással rendelkezők kerülnek szupremációba a többi fölött.”

A felszólalást Meskó Zoltán (1883–1959) – az első magyar nyilaskeresztespárt, a Magyar Nemzeti Szocialista Földműves- és Munkás Párt alapítója – az alábbi közbeszólással szakította meg: „Nem a tudományosság fontos, hanem a hazafiság és a becsületesség!”

Az Egyenlőség szerkesztői a tudósításhoz hozzátették: a mintegy háromezer kiszorított izraelita vallású diáknak legfeljebb a 10%-a van olyan anyagi helyzetben, hogy külföldre mehessen tanulni, ahol egyébként jellemzően igen nyomorúságos körülmények között tengődnek.

Tálesz-szövő hadiárvaház

Lichtenstein Jekutiél (Reb Kisziél, 1882–1944) balkányi rabbi egy zsidó hadiárvaház felállítását határozta el, ahol az első világháborúban árván maradt gyermekek szállást és kóser kosztot kaptak és tanulhattak is. Az árvaház külön érdekessége volt, hogy az ott lakó gyermekek különféle mesterségeket is elsajátíthattak, például a szövészetet, melynek kapcsán a fő termékük a tálesz volt.

Közigazgatási pogrom Miskolcon

Az 1921-es miskolci „közigazgatási pogrom” alapját az 1914 után Magyarországra telepedett (menekült) zsidók kiutasítása jelentette, melynek kapcsán rengeteg olyan zsidó embert is megpróbáltak eltávolítani az országból, akik régen itt élő – sokszor régebben, mint az akkor „nagymagyaroknak” számító sváb, szláv egy egyéb nemzetségből származók – megbecsült polgárok voltak. Miskolcon 1921 tavaszán 21 ilyen embert próbáltak meg eltávolítani, akikért a hitközség elnöke, dr. Halmos Géza (1864–1940) – orvos-közgazdász, a Miskolci Népbank alapítója, aki a világháború alatt 100 ágyas hadisérült kórházat nyitott, melyet maga vezetett, törvényhatósági bizottsági tag stb. – erélyesen szólalt fel. Kiket akartak tehát kiutasítani? Őket:

– Flink Mór 61 éves kereskedőt, aki 42 év óta él Magyarországon, öt gyermek apja és kinek legidősebb fia hadirokkantként tért vissza a frontról.

– Korn Fülöp 49 éves bádogosmestert, aki szintén 42 év óta él Magyarországon, nyolc gyermek édesapja, aki a világháborúban két évet harcolt, ahonnan rokkantan tért haza.

– Schütz Henrik 40 éves férfiszabót, aki 30 éve él Magyarországon, négy gyermeke van és négy és fél éven át a kassai 34. gyalogezredben szakaszvezetőként teljesített szolgálatot.

– Wener Simon 53 éves szabómestert, 36 év óta magyarországi lakost, hat gyermek apját, aki két és fél évig katonáskodott, Ármin fia pedig négy évig volt tüzér, aki három kitüntetéssel és rokkantan tért haza.

– Lichlenberg Miksa 54 éves cipészmestert, aki 45 éve él Magyarországon, három gyermek apja, kinek Lajos fia gyalogos rokkantként tért haza.

– Huppert Henrik 36 éves szabót, aki 21 éve él Magyarországon, három gyermek apja, négy és fél évig szolgáló katonát.

– Gottfried Márton Mayer, 41 éves gyári előmunkást, aki 23 éve él Magyarországon, két gyermek édesapja.

– Slawny Hermann 44 éves pincemestert, aki 17 éve él Magyarországon, hat gyermek édesapja.

– Lüsthabel Frida 37 éves háztartásbelit, aki 11 éve lakik Magyarországon a nővérénél, Goldstein Jakabnénál, akinek férje még 1916-ban halt hősi halált, s nővérének segít a hat hadiárváját nevelni és az ellátásukról gondoskodni.

– Steiger Bernát 46 éves pincemestert, aki 38 éve él Magyarországon, és 1918 telén tért vissza orosz hadifogságból.

– Birn Jakab 38 éves pékmestert, aki 25 éve él Magyarországon, három gyermek apja. Már 1914 előtt kérte honosítását, azonban ő is és ügyvédje is bevonultak, így az ügy elaludt. Négy évig küzdött a háborúban, ahonnét kitüntetésekkel, de sebesülten tért haza.

– Mützenmacher Áron 46 éves szatócsot, aki 14 éve lakik Miskolcon, három gyermek apja, akik közül Elek fia végigharcolta a háborút.

– Mützenmacher Mór 34 éves lakatosmestert, aki 13 éve él Magyarországon és két gyermeke van.

– Lippner Mihály 46 éves szobafestőt, aki 25 éve él Magyarországon, négy gyermek apja és három és fél évig volt katona.

– Lippner Salamon 40 éves szobafestőt, aki 22 éve él Magyarországon, öt gyermek apja és három és fél évig volt katona.

– Führer Mór 58 éves pincemunkást, aki 39 éve él Miskolcon, akinek két fia volt katona, küzülük Hermann 1917-ben hősi halált halt.

– Eisner (Ziegler) Oszkár 37 éves ékszerészt, aki 8 éve él Magyarországon, három gyermeke van, a négy és fél éves katonai szolgálata alatt három kitüntetést kapott és egyébként 1920. szeptember 18-án a belügyminisztérium hivatalosan is magyar állampolgárságot adott neki.

– Schönbach Jónás 46 éves bőröndösmestert, aki 27 éve él Magyarországon, négy gyermek apja, aki 1920 nyarán, öt éves orosz hadifogságból tért haza.

– Langesfeld Hermann 49 éves szabómestert, aki 32 éve él Magyarországon és három gyermek apja.

– Birnbaum Bernát 42 éves kereskedőt, aki 25 éve él Magyarországon, öt gyermek apja és honosítását már 1909-ben kérte, de az azóta sem kapta meg.

– Schächter Hermann 46 éves esernyőkészítőt, aki 20 éve Magyarországon keresi a kenyerét és három gyermek apja.

Milyen jogrend vigyázott hát a hazai zsidókra? Mondhatjuk, hogy szinte semmilyen, hiszen másképpen, az évtizedek óta Magyarországon élő, ide házasodó, magyar anyanyelvű, becsületes foglalkozással bíró, az adóját fizető embereket nem zargathattak volna…

Neológ statisztika Pestről

A Pesti Izraelita Hitközség pénzügyi ügyosztályának beszámolójából értesülhetünk, hogy 100 évvel ezelőtt 50 000 adófizetője volt a pesti neológ hitközségnek (ekkoriban a budai hitközség még önálló volt), akik az 1920-as 22 millió koronás költségvetésükből 6 millió korona kultuszadóként folyt be, a kerületi megoszlások szerint a következőképpen:

Városrész	Adófizető (fő)	Kultuszadó (korona)
Belváros	1822	42 716
Lipótváros	7065	1 692 000
Terézváros	10 827	1 621 000
Erzsébetváros	14 275	1 532 000
Józsefváros	5495	554 460
Ferencváros	2895	406 560

Az adatokból úgy látszik, hogy az antiszemitizmus nem csak negatív hatással bírt a fővárosi zsidókra, hiszen ezek alapján rengetegen voltak olyanok is, akik nem a kitérést, vagy a hitközségtől való minél nagyobb távolságtartás elvét választották, hanem felébredt zsidó önérzetük és a valláshoz való közeledést választották. Míg 1918-ban csupán 18 000 adófizetője volt a neológ hitközségnek, addig az 1920-ra 50 000 főre emelkedett. Ehrlich G. Gusztáv (1849–1941) pénzügyi vezető az 1921-es évre 33 milliós költségvetést irányzott elő, melynek mintegy negyedét, 7 millió koronát zsinagógaépítésre terveztek be, jelentős összeget a kasrusz fejlesztésére, 6 milliót a kórházaknak, illetve számottevőbb összeget az 540 főből álló tisztviselői gárda anyagi helyzetének javítására szántak.

Egy zsidó tudós jubileuma

Dr. Blau Lajos (1861–1936) még ma is sokak számára beszédes név: rabbi, a Rabbiképző Intézet rektora, tanár, történész, aki majdnem ezerre menő – magyar, héber, angol, francia, német és olasz nyelvű – publikációban írt népszerűsítő és ismeretterjesztő tudományos munkákat a Talmudról, a TáNáCh könyveiről, zsidó irodalomtörténetről, nyelvészetről, pedagógiáról és persze a gazdag zsidó folklórról is (a Zsidó bűvészet című könyvét – benne a zsidó miszticizmus színe-java az asztrológiáról, alkímiáról, démonokról stb. – ide kattintva olvasható el online).

Blau professzort 60. születésnapja alkalmából köszöntötték kollégái és tisztelői, dr. Fischer Gyula (1861–1944) rabbi és dr. Hevesi Simon (1868–1943) rabbi klasszikus héberül üdvözölték az Országos Rabbi-Egyesület és az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület nevében, Bánóczi József (1849–1926) akadémista az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) és az Országos Izraelita Tanítóképző nevében kívánt neki még sok boldog évet. A köszöntők sora még hosszúra nyúlt, amelyekre Blau a következőképp felelt:

„Uraim, midőn önöket itt együtt látom, úgy érzem, mintha a próféta szavát hallanám: szei szoviv énájich… »Járasd körül szemedet és nézd, hogy mindnyájan eljöttek tiszteletedre, mindnyájukat mint ékszert öltöd fel és magadra kötöd, mint a menyasszony.« [Jesájá 49:18. – Cs. V.] Együtt látom a magyar zsidóság színét-javát, szervezeteit és testületeit, vezéreit és munkásait. Nagy megtiszteltetés reám, melynél nagyobb nem érhetett. Fogadjátok érte mindnyájan forró köszönetemet. Biztosítom Önöket, hogy e napot életem legszebb napjai közé sorolom, hogy emlékét ereklyeként fogom mindig őrizni. A szeretet szemüvegén át nézték működésemet és érdemeimet, amiért külön hálával tartozom önöknek, egyetemlegesen és egyenkint.”

„Jó doktor bácsi, Isten áldja meg!”

100 éve májusban köszöntötték dr. Lőwy Mórt (1848–1932) a Zala vármegyei orvosok nesztorát, keszthelyi doktort a működésének fél évszázados jubileuma alkalmából. Az ünnepségen a város teljes orvosi és gyógyszerészi kara megjelent felekezeti különbség nélkül, akik tanúsították, hogy Lőwy doktor az 50 éves működése alatt egyszer nem kérdezte azt a hozzá fordulótól, hogy gazdag-e, szegény-e, milyen templomba jár, csupán az érdekelte, hogy mije fáj és azt hogyan tudja csillapítani, gyógyítani. Dr. Büchler Sándor (1870–1944) keszthelyi főrabbi – díszülési jegyzőkönyvben is megörökített – beszédében többek között az alábbiakat mondta:

„A régi magyar zsidó orvosok tradícióinak hű követőjét tiszteltük mi mindig önben is, az egykori nagykanizsai és csurgói rabbi fiában, kinek szívós akarata, hogy a tudomány tiszta vizeinél csillapíthassa szomjúságát ifjúságában diadalmaskodott a létfenntartás súlyos gondjaival. Doktort vallásunk »Mornénu« címmel illeti, ami »Tanítónk«-at jelent és ön nemcsak tanítómesterül állhat fiatal nemzedékünk előtt, hogy kitűzött tudományos cél elérése feltartóztató akadályt ne ismerjen; oktatónk volt s marad, hogy lelkiismeretesen töltsük be a kört, mely hivatásunkká vált; mintaképünk egyszersmind puritán jellemével, melyre úgy vigyázott, mint műtőszerszámainak tisztaságára.

Sajnos ma már nem helytálló a latin közmondás: dat Galenus opes, az orvostudomány gazdagságot ad. Vagyont az orvosok nem kis hányada, ahogy az ön példája szintén bizonyítja, jelenleg nem gyűjthet már annyit, melyből félszázados tevékenység után nyugalomba vonulva gondtalanul megélhetne; csak egy kincset szerezhet, azt a nagy értékű honoráriumot, mely önnél se hiányzik, azt a fölemelő tudatot: javára voltam a köznek, jót míveltem naponta, családokat tartottam fenn, mert családfenntartókat visszaadtam az életnek, egészséget vittem az elernyedt testekbe, hogy újra ésszel, izmokkal dolgozhassanak maguknak, a társadalomnak.”

1921 májusában Dr. Lőwy Mór mellett egy másik orvos is az 50 éves jubileumát ünnepelte, csak nem Keszthelyen, hanem Budapesten, dr. Löw Sámuel (1845–1936), aki szintén rabbigyermek, a híres Löw Lipót (1811–1875) szegedi működéséről elhíresült főrabbi egyik fiaként látta meg a napvilágot. Löw doktor a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetének volt legfőbb orvosi intézője, de részt vett a zsidó kórházak bizottságában is, ahonnét számos fejlesztési tervvel állt elő.

Egy dadai zsidó halász

1919 novemberében a román csapatok visszavonulásakor „Csonka-Magyarország” átmenetileg két részre szakadt: Tiszán innen és Tiszántúlra. Ekkor jutott nagy szerep egy dadai zsidó halásznak, Krámer Bernátnak (1866–1944). Krámer tizedesi rangban harcolta végig az első világháborút, ahol legidősebb fia, Krámer Jenő (1898–1916) a fronton eltűnt és amikor ezt a felesége megtudta, az belehalt bánatába, így a halászra egyedül maradt hét gyermeke. Bár szabad perce nem sok maradt Krámer Bernátnak, Lipót (1904–1944) fiával mégis újból felajánlotta szolgálatait a hazának, hogy titokban átcsempészik a magyar kormány leveleit a debreceni kormánybiztosnak és vissza, de ha kell, akkor tutajukon át is juttatják akit kell. A megszállás elmúltával Krámer úr sorban kapta a köszönőleveleket a különböző magas rangú uraktól, mint például Kálnay Zoltán főszolgabírótól:

„T. Krámer Bernát úrnak Tiszadada

Az átkos emlékű s járásomban is csak szenvedést és panaszt kiváltó oláh megszállás elmúltának évfordulója alkalmából egy régi, de még mindeddig leróvatlan tartozást vélek teljesíteni, mikor kötelességérzetemnek engedve, Krámer Úrat ezen levelemmel felkeresem. Hálás meleg köszönetet mondok azon eléggé nem becsülhető és meg nem jutalmazható érdemeiért, melyeket a megszállás alatt járásom közönsége szükségletének fedezésére szolgáló cikkek, de még inkább nagyon fontos hivatalos levelezéseinknek, fontos misszióban – a volt fővezérségtől – Erdélybe és visszautazó tiszteknek, fő- és alispánok hivatalos ügyben utazó futárainak, az oláhok büntetése elől menekülő, nem egyszer már halálraítélt s a szó szoros értelmében a siralomházból megszökött erdélyi véreinknek a Tiszán önzetlenül és saját önfeláldozásával való átcsempészésével szerzett. Szétdarabolt hazánk érdekében kifejtett eme működéséért Krámer úrra a magyarok Istenének áldását kérve vagyok kész híve.

Tiszalök, 1921. márc. 8. Kálnay főszolgabíró”

A makói rabbi-városatya

100 évvel ezelőtt Makó első kerületi szavazói, abból a városrészből, ahol az ott élők 90%-ban római katolikus vallásúak voltak dr. Kecskeméti Ármin (1874–1944) neológ főrabbit választották törvényhatósági bizottsági tagnak. Kecskeméti 1898 óta állt az ottani neológ hitközség élén, aki vallási vezető pályája mellett kiváló irodalmár és történész is volt, megválasztása pedig jól példázta osztatlan szeretetét és tiszteletét.

És Löw rabbi háza elől távozott a börtönőr…

Még 1920 tavaszán pattant ki a szenzációhajhász és lejárató cikk, miszerint Löw Immánuel (1854–1944) szegedi főrabbi felségsértő, izgató és a kormányzót gyalázó kijelentéseket tett. A főrabbit április 23-án bebörtönözték, ahol július 12-ig tartották fogva, utána pedig házi őrizetet rendeltek el neki, ahol csak a vizsgálóbírótól engedélyt kapott személyek kereshették fel. A kafkai per ideje alatt a főrabbi végig méltósággal viselte megalázó fogságát, miközben nemzetközi szintű összefogás is indult a rabbi szabadon bocsájtásáért. Ügyvédjei beszámolója szerint Löw rabbi a fogdában legszívesebben Mikszáthot olvasott, házi őrizetében pedig megírta grandiózus munkájának a Die Flora der Juden című könyvének nagyobb részét, egyébként pedig ha csak az időjárás engedte, akkor kertjében töltötte idejét a szenvedélyes botanikus. A szegedi királyi törvényszék vádtanácsa 1921. május 20-án mentette fel a felségsértés és izgatás koholt vádja alól, a kormányzósértés vádját viszont még továbbra is fenntartották, de legalább a házi őrizetnek véget vetettek, így a börtönőr este 6 órakor elhagyta addigi őrhelyét.

Arról, hogy a szegedi társadalom, hogyan fogadta Löw főrabbi szabadon bocsátásának hírét, arról dr. Balassa Ármin (szül.: Weisz Áron, 1861–1924), az egyik védőügyvéd az alábbiakat mondta:

„Észleletem szerint általában a legnagyobb megnyugvást keltette a vádtanács határozata. Ennek magyarázata pedig az, hogy Szeged keresztény társadalmának irányadó egyéniségei az egész eljárás alatt sem vonták meg rokonszenvező tiszteletüket a főrabbitól, mert őt hazafiságában meg nem gyanúsítható férfiúnak ismerték és bár neveket nem akarok említeni, akiknek nyilatkozataira véleményemet alapítom, mondhatom, hogy társadalmilag dr. Löw Imánuellel szemben a bűnvádi eljárást kezdettől fogva megszűntnek lehetett tekintenünk és éppen ezért a vádtanács döntését az előlegezett társadalmi ítélet megerősítéseként fogadták.”

Cseh Viktor

Források:

„Andaházy-Kasnya Béla harcias beszéde a közállapotokról”, Az Est, 1921. 12. évf. 99. szám, 8. old.

„Asquith és Budaváry.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 18. szám, 1–2. old.

„Egy nagy zsidó tudós jubileuma. (Blau Lajos ünneplése)”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 18. szám, 4–5. old.

„Egy uj képviselő”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 18. szám, 5. old.

„Harmincmilliós költségvetés. Ötvenezer adófizetője van a pesti hitközségnek”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 19. szám, 7–8. old.

„Hirek – A makói rabbi-városatya.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 20. szám, 11. old.

„Hirek – Löw Sámuel.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 20. szám, 12. old.

zsido.com