Mit tanulhatunk a fogyó Holdtól?
Idén augusztus 16-ára esik tu beáv, a zsidó naptár kevéssé ismert, ám annál örömtelibb napja. Tu beávról így ír a Misna a Táánit traktátus végén: „Azt mondta Rábán Simon ben Gámliél: Nem voltak jobb napok Izrael számára, mint áv hó 15. és jom kipur.”
A lubavicsi Rebbe érdekes kapcsolatra mutatott rá a Hold és áv hónap 15. között. A misztikus zsidó gondolkodók egyfelől úgy magyarázzák a nap jelentőségét, hogy ez az első telihold a zsidó naptár legszomorúbb napja, a Szentélyek lerombolásának évfordulója, áv hónap 9. után. Azonban, ha továbbgondoljuk, a hónap 15. napján a Hold „fogyni” kezd. Mit tanulhatunk tehát éppen a hónap közepén a Holdtól, amikor csökkenni kezd?
A hónap első felében, amikor a Hold növekszik, azt látjuk, hogy valami még nem teljes, még dolgozni kell magunkon, hogy a lehető legtöbb fényt áraszthassuk a világba. Teliholdnál elértük a lehető legnagyobb fényességet mind az istenszolgálatban, mind pedig abban, hogy mennyi fényt hozunk a világba. Az ember azonban hajlamos rá, hogy elbízza magát a teljesítményeitől, ám a valódi spiritualitást csak azok érhetik el, akik szerények és alázatosak. Ezt az alázatosságot szimbolizálja az épen csökkenni, fogyni kezdő égitest.
zsido.com
ÓBUDAI ZSINAGÓGA
Cím: 1036 Budapest, Lajos utca 163.
Tel.: +36 30 396 9020
info@obudaizsinagoga.hu
NYITVATARTÁS:
hétfőtől - péntekig 9-14 • szombaton zárva • vasárnap előzetes megbeszélés alapján idegenvezetőnk rendelkezése áll
Egyházi technikai szám: 1287
Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány, adószám: 19663038-1-42
Adomány: 13597539-12302010-00031397
© 2019 • EMIH által fenntartott imaház