E heti tóraszakaszunk többek közt a kamatszedés tilalmáról beszél. A kamatra kölcsönzéssel a zsidó jog szerint az a probléma, hogy azzal egy sok idővel ezelőtti erőfeszítésemnek lehetek jelenidejű haszonélvezője, anélkül, hogy ezért bármi jelenlegi erőfeszítést hoznék.

Legyen szó bármiről – munka, családi élet, gyermekek oktatása stb. – időről időre azt a sikert tapasztaljuk meg, hogy képesek vagyunk másokra pozitív hatást kifejteni. Ilyenkor telje­sen természetes, hogy elégedettséget érzünk, hiszen azt éljük meg, hogy elértünk valamit. Beszéljünk egy érték átörökítéséről, egy módszernek vagy attitűdnek az átadásáról, ilyenkor úgy érezzük hogy sikerült nyomot hagynunk magunk után a világban.

Ettől a kellemes elégedettségtől eltelten azonban mindig fennáll annak a veszélye, hogy sikerünk szépségében sütkérezve hátradőljünk, és megszűnjünk továbbra is aktívnak lenni. Ilyenkor öntudatlanul is az a csábító érzés kerít hatalmába, hogy a további erőfeszítés és verejtékkel kikövezett munka helyett a korábban elért eredménynek a kamataiból éljünk tovább.

A Tóra, a kamatszedés tilalmán keresztül, a fenti attitűdre kíván egy határozott nemet mondani. Nem számít, hány emberre sikerült hatnunk korábban, hogy milyen komoly eredményeket könyveltünk el, az mit sem von le jelenlegi azon kötelességünkből, hogy továbbra is keményen dolgozzunk, hassunk másokra, s hogy hiteles élő példaként szolgáljunk az általunk hirdetett értékek képviseletében.

A jó parancsnok az „Előre!” utasítás helyett az „Utánam!” vezényszóval irányítja katonáit, ezzel mintegy azt mondva: „Veletek vagyok, én is egy vagyok közületek. Bármit is mondok nektek, én is pontosan azt fogom tenni. Egy csónakban evezünk.”

A tegnap eredménye csak annyiban fontos, hogy hitet adjon: a kellő erőfeszítéssel a mai nap küldetését is sikerrel fogjuk venni. Ne éljünk a kamatainkból, hanem maradjunk mindig aktívak, hűek önmagunkhoz és az általunk vallott értékekhez.