Otthon távol otthontól – Izraeli diákok Debrecenben
Debrecenben él Magyarország második legnagyobb, mintegy ezer főt számláló zsidó közössége. A hitközség alapjait 1840-ben betelepülő zsidó családok vetették meg. A Pásti utcában található, 1894-ben épült, késő-eklektikus zsinagógájukban mind a mai napig naponta kétszer gyűlnek össze imádkozni a közösség tagjai.
Debrecen a 16. századtól kezdve a magyar felsőoktatás fellegvára volt. A Debreceni Egyetem ma Magyarország legtöbb karral rendelkező felsőoktatási intézménye, egyben az ország legtöbb hallgatóját oktató egyeteme is. Összesen nagyjából 40 ezer diák tanul 15 különböző karon. A diákok között mintegy 4000 külföldi hallgató is van: az egyik legnagyobb létszámú csoport pedig az izraeli egyetemistáké.
Évente nagyjából 3-400 izraeli orvos- és fogorvostan-hallgató tanul Debrecenben. Őket segíti a debreceni Chábád központ, melynek vezetőjével, Faigen Smuel rabbival beszélgettünk.
Mióta élnek Debrecenben?
Kezdetben bócherként jöttem Debrecenbe szombatokra. 2010-ben, nem sokkal az esküvőnk után Raskin Sámuel rabbi javaslatára költöztünk a feleségemmel, Rikivel Debrecenbe. Ros Hásáná előtt érkeztünk és Köves Slomó rabbi is sokat segített, hogy minden rendben menjen a kezdeti időkben. Akkor még nem tudtuk, milyen lesz itt házaspárként élni.
És milyen az élet immár családosan Debrecenben?
Csendes, nyugodt itt az élet és mindenünk megvan. Egyedül vagyunk vallásos haszidok Debrecenben, senki nem néz ki úgy mint mi, de már megszoktuk. Gyakran járunk Budapestre, közösségi eseményekre és hogy feltöltsük a készleteket.
Milyen tervekkel érkeztek ide?
Azzal a céllal érkeztünk Magyarországra, hogy segítsünk Debrecenben annak a pár száz izraeli diáknak, akik itt tanulnak. Tudtuk azt is, hogy szép nagy közösség van a városban, és úgy gondoltuk, velük együttműködve segíthetünk a zsidó élet felpezsdítésében.
Meddig jutottak el ezalatt a hat év alatt?
Van saját Chábád központunk, ahol péntek esténként 50-100 diákkal együtt köszöntjük a szombatot. Hét közben előadásokat tartunk itt, ünnepeken mindenféle programokat. Tavaly indítottunk egy zsidó óvodát, a Gán Chánát, ahova izraeli diákok és magyar zsidó családok gyerekei is járnak. Reméljük ezt később sikerül bővíteni, hogy ezzel is segíteni tudjuk a zsidó családokat.
Az izraeli diákok mennyire veszik igénybe a központ szolgáltatásait?
A diákok kb. 80 százaléka vesz részt rendszeresen a programjainkon. A legnépszerűbbek persze az ünnepi rendezvények, de nagyon sokan járnak rendszeresen a közös tanulásokra is, vagy egyszerűen csak azért, hogy együtt legyünk. Sokan vannak, akik éppen itt, távol az otthonuktól találják meg a zsidó identitásukat: itt kezdenek el kóserül étkezni, gyertyát gyújtani, tfilint tenni…
Mi lehet a sikerük titka?
A Chábád központ egy igazi otthon, távol a hazánktól. A fiatal izraeli orvosgeneráció jelentős része tanul Magyarországon, és itt találkoznak sokszor először a zsidó vallási gyökereikkel, vannak, akik itt ismerik meg a zsidó lelküket, messze az otthonuktól. Ilyen távolságban, egy kis összetartó közösségben az emberek sokkal nyitottabbakká válnak.
Miben tudnak segítséget nyújtani, és milyen témákban kérik a diákok a támogatást?
Azért vagyunk itt, hogy segítsünk, bármire van is valakinek szüksége. Legyen szó kóser ételről, amit Budapestről hozunk, vagy bármilyen ügyintézésről, ha tudunk, segítünk. Vannak, akik családdal érkeznek az egyetemre, nekik nagy segítség az óvodánk, ahol anyanyelvi környezetben lehetnek az izraeli kisgyerekek. A legnagyobb nehézséget ugyanis a magyar nyelv jelenti a diákoknak. Sokan már Izraelből felveszik a kapcsolatot velünk. Közülük a legtöbben arra kíváncsiak, mennyire biztonságos itt az élet, mekkora az antiszemitizmus. Keveset tudnak Magyarországról, és a hírek sokszor ijesztőek lehetnek. Sokan tartanak attól, hogy támadás éri őket a zsidóságuk miatt, de amikor látják, hogy itt büszkén lehet vállalni az identitásunkat, minden gond nélkül lehet zsidóként élni, akkor megnyugszanak.
Tartanak kapcsolatot a Debreceni Zsidó Hitközséggel?
Igen, nagyon jó a kapcsolatunk. Minden nap együtt imádkozunk a zsinagógában, és rengeteg programot szervezünk közösen. Például Hanukakor közösen gyújtottunk gyertyát a Piac utcában, és együtt szerveztük meg, hogy a diákok meglátogassák az itt élő idős Holokauszt-túlélőket és velük ünnepeljenek.
Mik a távolabbi terveik?
Szeretnénk egy nagyobb, jobban kihasználható Chábád központot építeni, és persze fejlesztjük az óvodánkat is. Szeretnénk segíteni, hogy a zsidó családok megfelelő oktatást tudjanak biztosítani a gyerekeiknek. A helyi hitközséggel együttműködve igyekszünk minél több fiatalt bevonni a közösség életébe, hogy még aktívabbá tudjuk tenni a debreceni zsidó életet. Budapesten kívül itt él a legtöbb zsidó Magyarországon, úgyhogy mindig van mit tenni, van hova fejlődni.
Liebmann Flóra írása
A cikk az Egység magazin 86. számában jelent meg.
Az Egység magazin legújabb számát keresse a
Keren Or Központban (1052 Budapest, Károly krt. 20. vagy a Kóser Piacon 1074 Budapest, Dohány utca 36).
Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához!
Előfizetésért kattintson https://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.