Rendkívüli programok idén is a Zsinagógák Hetén!
Idén is várjuk a Zsinagógák Hete rendezvénysorozatra!
A hagyományosnak számító Sóletfesztivállal kezdődik idén a Zsinagógák Hete rendezvénysorozat. Augusztus 28-án, a Budai Parkszínpadon, a gasztronómiai fesztivál mellett, különleges gyerekprogramokkal is várjuk a család minden tagját. Aznap este a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, zsidó vonatkozású fiilmzenékből összeállított válogatását hallgathatják meg az érdeklődők. Felcsendül Leonard Cohentől a Hallelujah, John Williams Schindler listája, Bernsteintől a West Side Story, vagy éppen Vangelistől a Tűzszekerek fimzenéje.
A Zsinagógák Hetében átadják a közösségnek a felújított Vasvári Zsinagógát, megnyílik Flamm Ferenc kiállítása a szentendrei Zsidóházban és egy különleges könyvbemutató is lesz Erdő Péter bíboros és Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke részvételével. Az EMIH kulturális alapítványa, a Firgun szervezésében részleteket hallhatunk Márai Sándor feleségének, Lolának a naplójából és megnézhetjük az Igazgyöngy Alapítvány fiatal pártfogoltjainak előadását is, Júda népe címmel.
A programsorozat szeptember 7-én, Debrecenben zárul, az ottani Zsidóház hivatalos megnyitójával, Faigen Sámuel rabbi avatásával és egy új mikve alapkövének letételével.
A programról bővebb információ hamarosan, a zsinagogakhete.hu oldalon lesz olvasható.
Sóletfesztivál az egész családnak!
Igazi családi programnak ígérkezik az EMIH már hagyományosnak számító Sóletfesztiválja, melyet idén augusztus 28-án rendeznek meg a Budai Parkszínpadon. Ízelítőt kapunk négy ország hagyományos sóletjéből, kóser édességeket kóstolhatunk. A gasztronómiai élmények mellett pedig a legkisebbeket ugrálóvárral, vetélkedőkkel, kézműves programokkal, a nagyobbakat óriási társasjátékokkal várjuk, de lesz bábelőadás és koncert is gyerekeknek.
A programról bővebb információ hamarosan, a zsinagogakhete.hu oldalon lesz olvasható.
zsido.com