Saul és Joel tóramagyarázatai

Bét Choglá. Egy apró, alig néhány család által lakott település Izrael egyik legforróbb területén, nem messze az ősi várostól, Jerichótól. Természetesen – mert ezen a területen másként nem is lehetne – bibliai gyökerekkel bír mind a település neve, mind pedig maga a helyszín.

A település neve azt jelenti: Choglá háza. Ki ez a Choglá? Hetiszakaszunkban, a Pinchászban értesülünk arról, hogy a fiúgyermek, vagyis örökös nélkül elhunyt Celofchád öt lánya: Máchlá, Noá, Choglá, Milká és Tircá a nép vezetője, Mózes elé járultak az elhunyt apjuk utáni örökösödés ügyében:

„Atyánk meghalt a pusztában, ő azonban nem volt ama község között, mely összegyűlt az Örökkévaló ellen, Kórách községében, hanem saját vétke által halt meg, fiai pedig nem voltak. Miért vesszen ki atyánk neve családja köréből, mivelhogy nincs fia? Adj nekünk örökséget atyáink fivérei között.” (M.IV. 27:3-4)

Bét Choglá éppen szemben fekszik Sitim völgyével (ma Jordániához tartozik), azzal a hellyel, mely az előző, Bálák hetiszakaszban megkezdett és ebben a hetiszakaszban véget ért Pinchász-történetnek a helyszíne volt. A terület különlegessége, ahogy Saul és Joel is elmesélik a filmben, hogy öt törzs területének találkozásánál fekszik. Tartsanak velük ezen a héten is, hallgassák meg a hetiszakasz főbb pontjait, és ismerjenek meg egy újabb különleges bibliai tájegységet.

A Pinchász hetiszakaszról szóló kisfilmet itt nézhetik meg:

Saul és Joel korábbi filmjeit a YouTube csatornájukon tekinthetik meg.

A hetiszakasz: Pinchász (M.IV. 25:10-30:1)

Háftárá: Jirmijá 1:1-2:3

Gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:08

Gyertyagyújtás időpontja Jeruzsálemben: 19:00

A szombati gyertyagyújtás szövege

בָּרוּךְ אַתָּה ה’ אֱלֹהֵינוּ מֶלֶךְ הָעוֹלָם, אֲשֶׁר קִדְּשָׁנוּ בְּמִצְוֹתָיו וְצִוָנוּ לְהַדְלִיק נֵר שֶׁל שַׁבָּת..

Báruch Átá Ádonáj Elohénu melech háolám, áser kidsánu bemic­votáv, vecivánu lehádlik nér sel sábát.

Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, aki megszentelt minket pa­rancsolataival és meghagyta, hogy meggyújtsuk a szombat fényét!

A szombat kimenetele Budapesten: 21:00

A szombat kimenetele Jeruzsálemben: 20:20

zsido.com

ÓBUDAI ZSINAGÓGA