Sávuot ünnepéhez nem kapcsolódnak olyan különleges és bonyolult előírások, mint a másik két zarándokünnephez, szukkothoz és pészahhoz. A zsidó törvénykódexben, a Sulchán Áruchban hiába is keresnénk a sávuoti előírásokról szóló fejezetet. Az ünnepre vonatkozó utasításokat a pészahi törvények fejezetének végén találjuk, három rövid bekezdésben, amelyek az imák és a tóraolvasás rendjéről szólnak, illetve a böjtölés tilalmát említik. Mégis létezik egy különleges szokás, amely az utóbbi évszázadokban minden zsidó közösségben gyökeret vert. Ez pedig nem más, mint az, hogy a tóraadás ünnepének éjszakáját nem alvással, hanem – legalábbis nagy részben – tanulással töltik. Vannak, akik ehhez a különböző változatokban elérhető Tikun léjl sávuot könyvet használják, amelyben a zsidó vallási irodalomból találhatunk szemelvényeket, mások saját belátásuk szerint válogatják össze a tanulnivalót, és vannak olyanok is, akik a zsinagógájuk vagy más közösség által szervezett előadásokat hallgatják.

Az éjszakai tanulás szokása a zsidó misztika alapművében, a Zohárban gyökeredzik, amely sávuot ünnepét Isten és a zsidó nép menyegzőjeként értelmezi. Erre egyébként a Talmud (Táánit 26b) is utal, az Énekek énekét elemezve. Sávuotkor ezt a különleges eseményt éljük át ismét, évről-évre megújítva a frigyet. A kabalisták szerint az éjszakai tanulás felkészíti az embereket a Tóra átvételére. Mire feljön a Nap, már egészen magas spirituális szinten állnak, amely képessé teszi őket az ünnep teljes megélésére, s ennek következtében hatalmas áldás ragyog rájuk. Az éjszakai tóratanulásra úgy tekintenek, mint a menyasszony (Izrael népe) felékszerezésére, hogy elnyerje a vőlegény (a Teremtő) tetszését az esküvői baldachin alatt állva.

A neves cfáti misztikus, a XVI. században élt szent Ári szerint, ha valaki alvás nélkül végigtanulja sávuot éjjelét, az bizonyára megéli a következő évet és védelmet kap minden negatív erőtől, hiszen a Tóra biztosítja a világ és a benne élők fennmaradását.

Egy másik magyarázat szerint (Mágen Ávráhám 494) a virrasztás oka az, hogy így próbálják meg kijavítani az ősök hibáját. A sivatagban vándorló zsidók ugyanis a Színáj-hegyi kinyilatkoztatás előtti éjjel mély álomba merültek és Mózesnek kellett felébresztenie őket. „És Mózes kivezette a népet Isten elé a táborból, és megálltak a hegy tövében” – áll a Tórában (2Mózes 19:17). A midrás szerint ez azért alakult így, mert a zsidók nem értették meg a rájuk váró esemény jelentőségét és így nem is készültek fel rá megfelelően. Ezt ellensúlyozandó, a későbbi nemzedékek nagyon is készülnek a tóraadásra és alvás helyet a Tórával foglalkoznak.

Ahogy fentebb áll, ez a tradíció nem szerepel a Sulchán Áruchban és a törzsszöveget az askenáz szokásokkal kiegészítő Remá is csak annyit említ, hogy sávuotkor szokás növényekkel feldíszíteni a zsinagógákat, továbbá tejes ételeket fogyasztani. Eleinte csak a tóratudósok virrasztottak ezen az éjjelen, majd nagyjából négyszáz évvel ezelőtt – elsősorban a szent Ári tanításainak elterjedésével – lett széles körben népszerűvé ez a hagyomány.

Az éjjeli, közös időtöltés azonban könnyen átfordulhat vidám beszélgetéssé, szórakozássá, ezért Bagdad híres főrabbija, Joszef Chájim rabbi (1934-1909) a következő figyelmeztetést fogalmazta meg (Ben Is Cháj, Dvárim 3.): „Ügyeljen az ember, hogy ezen az éjszakán egyáltalán ne beszéljen hétköznapi dolgokról… ugyanis minden olyan alkalommal, amikor sok ember gyűlik össze, a rossz ösztön igyekszik nekik gáncsot vetni azzal, hogy fecsegésre ösztönzi őket, ami hamar átfordul olyan tilalmas dolgokká, mint a pletykálkodás és az illetlen beszéd. Igyekezzen az ember nagy kedvvel, örömmel és szívből jövő lelkesedéssel végigtanulni az éjszakát, mert az ezen az éjjelen végzett tanulást nagyra értékelik az égben, továbbá szentté és tisztává teszi az ember lelkét”.

Mindezzel együtt a sávuoti virrasztás nem kötelező érvényű törvény, hanem egy szép szokás.

Ha valakinek nehezére esik ébren maradni egész éjjel, akkor tanuljon valamennyit, majd térjen nyugovóra. A nagy rabbik közül is sokan ezt a gyakorlatot követték, ugyanis az alvás elmaradása járhat azzal, hogy a másnap reggeli ima során az ember képtelen lesz kellő odafigyeléssel és összpontosítással imádkozni és a tóraolvasást meghallgatni, fáradt és kedvetlen lesz napközben, s így többet veszít, mint amennyit az előző éjjel nyert.

Mások úgy gondolják, hogy még így is megéri végigtanulni az éjszakát, mert ezzel az erőfeszítéssel fejezik ki a szeretetüket Isten és a Tóra felé, továbbá az a tudat, hogy a Színáj-hegyi kinyilatkoztatás és a Tóra átvételének ünnepét intenzív tanulással töltik, olyan spirituális élménnyel tölti fel őket a szürke hétköznapokra, melyből erőt tudnak meríteni akkor, amikor lelkesedésük kissé alábbhagy az év során.

zsido.com