Arany Jeruzsálem – fotókiállítás
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség valamint a Szochnut – The Jewish Agency for Israel tisztelettel meghívja Önt és kísérőjét az „Arany Jeruzsálem” fotókiállítás megnyitójára.
Az „Arany Jeruzsálem” című fotókiállítás, a Szochnut — The Jewish Agency for Israel és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség gondozásában jött létre, azzal a céllal, hogy bemutassa Jeruzsálem, a három világvallás szent helyének kapcsolatát a zsidósággal és Izraellel. Az UNESCO Végrehajtó Tanácsa a történelmi tények ellenére nemrég elfogadta azt a határozatot, amely megkérdőjelezi a zsidóságnak a jeruzsálemi Templomhegyhez és a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát. Ezt követően az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban kijelentette, hogy az úgynevezett 1967-es tűzszüneti, zöldvonal mögötti területen a zsidó jelenlét jogtalan, ez alapján például a Jeruzsálem óvárosi negyedében lakó zsidók nem kívánt telepeseknek számítanak. A kiállítás az UNESCO és az ENSZ által született állásfoglalásokra kíván reflektálni Angyal László és Arató Mátyás és Szabados Attila képeivel
A megnyitón beszédet mond:
Őexc. Yossi Amrani, Izrael Állam rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete
Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija
Alex Katz, Szochnut-kiküldött, Kelet-Közép-Európa
Időpont: 2017. február 7. kedd 10:00
Helyszín: Izraeli Kulturális Intézet, Budapest, VI. ker. Paulay Ede u. 1.
Részvételi szándékát kérjük, 2017. február 1-ig jelezze!
a 06-1-268-0183-as telefonszámon, vagy a posta@zsido.com email címen.