A smitá év tanítása: semmi sem a mienk, minden az Örökkévalóé
A hetiszakasz a hetedik év szabályaival foglalkozik. Mi pedig azzal, hogy ezeknek mi az értelme.
Ez a szerkesztő még nem írt biográfiát.A(z) Óbudai Zsinagóga felhasználó 850 bejegyzést tett közzé.
A hetiszakasz a hetedik év szabályaival foglalkozik. Mi pedig azzal, hogy ezeknek mi az értelme.
A XVIII. századból eredő hászid mozgalom számára a tánc az istenszolgálatból fakadó öröm egyik kifejezőeszközévé vált.
A szent könyvnek van egy kijelölt helye…
A második liszkai rebbének Friedlander Hájimnak ezekben a napokban (május 14.) van a jorcájtja és a világ minden tájáról érkeznek
sírjához, hogy leróják kegyeletüket.
Helyszín: Zsinagógánk: 1036 Budapest, Lajos utca 163. Sok érdekes épülettel és előadóval
A széder esti lakomához képest, mely a múltat ünnepli, ezen az étkezésen megízlelhetjük a jövőt, a messiási kor békéjét és tökéletes szabadságát.
Peszách és sávuot, a tóraadás ünnepe között ötven nap telik el. Ez az ómerszámlálás ideje.
Olaszliszka, hétköznapi nevén Liszka, a vészkorszak előtt az egyik legnépesebb zsidó hitközségnek számított. Ma zarándokhely a Zsinagóga Emlékhellyel és a csodarabbik sírjával a temetőben.
Peszách, a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a több mint két évszázados egyiptomi rabság után, kivonultak Egyiptomból.
Cím: 1036 Budapest, Lajos utca 163.
Tel.: +36 30 396 9020
info@obudaizsinagoga.hu
NYITVATARTÁS:
hétfőtől - péntekig 9-14 • szombaton zárva • vasárnap előzetes megbeszélés alapján idegenvezetőnk rendelkezése áll
Egyházi technikai szám: 1287
Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány, adószám: 19663038-1-42
Adomány: 13597539-12302010-00031397
© 2019 • EMIH által fenntartott imaház