Hanuka a fény ünnepe, december 12 estétől – december 19 – ig, ide kattintva olvashatsz róla
Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött.
Ez a szerkesztő még nem írt biográfiát.A(z) Óbudai Zsinagóga felhasználó 775 bejegyzést tett közzé.
Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött.
Köves Slomó kifejtette: „Feladatunk három részből áll: felelősségvállalás, együttműködés és cselekvés.
A látogatók nem csak a tanárokkal, de leendő iskolatársaikkal is találkozhatnak, és beszélgethetnek.
„Sokféle módon lehet a zsidósághoz kapcsolódni, de nagyon
fontosnak tartom azt, hogy a saját zsidósága mindenkinek egy
személyes élmény legyen.”
egy mondatot emelnék ki, ami ott elhangzott és számomra mint egy ébresztő hatott: a születésnapodon azt ünnepeljük, hogy a Teremtő úgy gondolta hogy a világ nem létezhet nélküled.
Mit is jelent a száműzetés, különösen olyan időkben, mint a miénk, amikor a Szentföld, legalábbis politikailag és közigazgatásilag, zsidó kézben van.
rengeteg áruval készülünk, hogy biztosan mindenki kedvére választhasson a kedvezményes kóser húsáru kínálatból.
Aki érdeklődik a zsidó kultúra és vallás iránt, valamint szívesen gyarapítaná tudását a zsidó történelem és hagyományok terén, az igazán érdekesnek fogja ítélni a ZSTSZ óráit.
A vasárnaponként 10-12-ig tartó vasárnapi suli mellett mostantól hétköznap is zajlik majd az élet a Lajos utcai zsinagóga gyerekbirodalmában.
szeptember 29 este és szeptember 30
Ha van a zsidó vallásban jelentősége egy eszmének, úgy az a megtérés, a hibák, a bűnök elhagyása, illetve azok jóvátétele.
Cím: 1036 Budapest, Lajos utca 163.
Tel.: +36 30 396 9020
info@obudaizsinagoga.hu
NYITVATARTÁS:
hétfőtől - péntekig 9-14 • szombaton zárva • vasárnap előzetes megbeszélés alapján idegenvezetőnk rendelkezése áll
Egyházi technikai szám: 1287
Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány, adószám: 19663038-1-42
Adomány: 13597539-12302010-00031397
© 2019 • EMIH által fenntartott imaház