Magyar zsidó történelem, kóser gasztro nem csak fiataloknak és ösztöndíjas program a fiataloknak
A tavaszi félév még több izgalmas újdonsággal várja a hallgatókat.
Ez a szerkesztő még nem írt biográfiát.A(z) Óbudai Zsinagóga felhasználó 850 bejegyzést tett közzé.
A tavaszi félév még több izgalmas újdonsággal várja a hallgatókat.
Zsinagógánk rabbijával, Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjével készített interjút a Klubrádió műsorvezetője, Böcskei Balázs.
Gasztro kurzus 2018. február 1. és március 22. között csütörtökönként 19:00 órától
Történelmi kurzus 2018. február 6. és május 22 között keddenként 19:00 órától
,,Kamaszkoromban a nyári hónapokat azzal töltöttem, hogy kis zsidó közösségeket kerestem fel világszerte, Texastól Románián át Szibériáig…”
A nyolc napon át égő gyertya melegséget hoz szívünkbe, és ezeken a napokon is együtt ünnepelhetünk mi, emberek.
Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött.
Köves Slomó kifejtette: „Feladatunk három részből áll: felelősségvállalás, együttműködés és cselekvés.
A látogatók nem csak a tanárokkal, de leendő iskolatársaikkal is találkozhatnak, és beszélgethetnek.
„Sokféle módon lehet a zsidósághoz kapcsolódni, de nagyon
fontosnak tartom azt, hogy a saját zsidósága mindenkinek egy
személyes élmény legyen.”
egy mondatot emelnék ki, ami ott elhangzott és számomra mint egy ébresztő hatott: a születésnapodon azt ünnepeljük, hogy a Teremtő úgy gondolta hogy a világ nem létezhet nélküled.
Cím: 1036 Budapest, Lajos utca 163.
Tel.: +36 30 396 9020
info@obudaizsinagoga.hu
NYITVATARTÁS:
hétfőtől - péntekig 9-14 • szombaton zárva • vasárnap előzetes megbeszélés alapján idegenvezetőnk rendelkezése áll
Egyházi technikai szám: 1287
Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány, adószám: 19663038-1-42
Adomány: 13597539-12302010-00031397
© 2019 • EMIH által fenntartott imaház