Egyedülálló oktatási lehetőséget indít az AlefKids

Ettől a héttől Magyarországon is elérhető a Civot Hásém program, ami egyedülállóan szórakoztató tanulási lehetőséget kínál. A program lényege, hogy a gyerekek minden elsajátított tudással magasabb „rangra” tesznek szert, amit az egyenruhájukon is viselhetnek.

A tanulásnak nincs sem kötött helye, sem ideje: a gyerekek bármikor foglalkozhatnak vele, amikor épp kedvük tartja. Havonta egyszer egy pizza partin gyűlnek össze a Civot Hásém tagok, ahol játékos formában adnak számot előmenetelükről. Aki jól teljesít: máris feljebb lépett a ranglétrán.

Az eredeti programot, amihez most az AlefKids csapata is csatlakozik, 1980-ban in­dította útjára a lubavicsi Reb­be, Menachem Mendel Schneer­son. A Rebbe, aki világszerte több százezer haszid vezetője, világi és vallási vezetők tanácsadója volt, egyik legfontosabb feladatának a gyermekek oktatását tekintette. A résztvevő gye­rekek száma hamarosan elérte a 100 ezer főt. A program nevéhez mára olyan kezdeményezések is fűződnek, mint a New York-i zsidó gyerek múzeum, vagy egy ukrajnai zsidó árvaház működtetése.

Az AlefKids szervezésében most a magyarországi zsidó gyerekek is csatlakozhatnak ahhoz a több százezer gyermekhez világszerte, akik részt vesznek a Civot Hásém programban. A magyar Civot Hásémhez teljesen egyedülálló oktatási programot állítottak össze a szervezők. A regisztrációkor a gyerekek arcképes igazolványt, egyenruhát (pólót és sapkát) és a „Zsidó gyerek jegyzetfüzetét” kapnak, amiből tanulhatnak. A program nem igényel semmilyen előképzettséget, ugyanakkor a vallásos családban felnövő gyerekek számára is szórakoztató és tanulságos elfoglaltság.

201601_civot_hasem_web_fb (1)

Regisztráció és további információ:

+36 70 379 1177, alefkids@gmail.com

Első találkozó: február 21. 12:30,

Óbudai Zsinagóga (1063 Budapest, Lajos utca 163.)

Regisztrációs díj: 2500 Ft

ÓBUDAI ZSINAGÓGA