Mire jó az 1+1 %
Az EMIH, a zsidó közösség tagjai között végzett felmérése egyértelműen megmutatta, hogy az egyházak mellett a legtöbben a gyermekeket támogató szervezetek számára ajánlják fel szívesen adójuk 1%-át. Az eredmények ismeretében az EMIH úgy döntött, hogy az idei évben az 1%-os felajánlásokból befolyt összeget két kiemelt szociális programjának, a havi rendszerességű utcai ételosztás, valamint a gyermekotthonok támogatásának szenteli.
Ma Magyarországon a gyermekek mintegy 1 százaléka él állami gondozásban, ami összesen nagyságrendileg 21 500 fiatalt jelent. Felmérések szerint, közülük majdnem minden második gondolkozott már azon, hogy az életének semmi értelme sincs. Ráadásul az ország területén működő, több mint 600 gyermekotthon jelentős része küzd anyagi gondokkal. Ezért döntött úgy 2016 elején az EMIH, hogy először négy hazai gyermekotthont fog lehetőségeihez mérten támogatni. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozva a CEDEK Szeretetszolgálat adománygyűjtésbe kezdett, hogy tevékenységükkel hozzájárulhassanak a legrosszabb helyzetben élő gyermekek életkörülményeinek javításához.
Fontosnak tartjuk, hogy a zsidó közösség is részt vállaljon az általános társadalmi felelősségvállalásból. Ennek jegyében a kiválasztott otthonok semmilyen formában nem kapcsolódnak sem az EMIH, sem pedig a CEDEK szervezetéhez. Hisszük, hogy a segítségnyújtás fontosságának eszméje független a hitünktől vagy származásunktól. Azzal, hogy kilépünk a megszokott keretek közül és egyházunkhoz nem kapcsolódó szervezeteket segítünk, nagyon fontos üzenetet fogalmazunk meg: függetlenül az identitásunktól, a vallásunktól, a segítségnyújtás parancsa egyetemleges, és általa tehetjük jobbá egész Magyarországot, közös otthonunkat. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség minden projektet támogat, kérjük, Ön is legyen részese ennek a nemes ügynek!
Egy nyilatkozat kitöltésével rendelkezhet adójának mindkét 1%-áról. Az Önnek megfelelőnyomtatvány felső részén töltse ki személyes adatait (az email cím megadása nem kötelező), és juttassa el ezt a nyomtatvány az adóhivatalnak.
További, részletes információkat a CEDEK oldalán találhatóak awww.cedek.hu/gyermekotthonok oldalon
Bemutatkozás
A világszerte sok ezer közösségnek testi-lelki segítséget nyújtó Chábád Lubavics mozgalom 1989-ben kezdte meg működését Magyarországon. A néhai lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi küldötteként Oberlander Báruch rabbi és felesége, Batsheva Budapestre költöztek, hogy a hazai zsidó közösségnek segítséget nyújtsanak. A Chabad mozgalom az elmúlt 25 évben több tízezer embert ért el, és segített hozzá ősei kultúrájának és vallásának megismeréséhez. 2004 májusában ebből nőtte ki magát az EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség – amely a hagyományokhoz való ragaszkodást és a világ felé való nyitottságot tűzte zászlajára. Az EMIH az ősi gyökerek után kutató fiatal nemzedék képviselőjeként egyesíti az autentikus értékrendet és hagyományokat a nyitottsággal és dinamikus gondolkodással. Az EMIH és a Chábád fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy minden magyar zsidó első kézből találkozhasson ősei hagyományaival, és hogy a több ezer éves zsidó szellemi örökség az egész magyar társadalom számára ismert legyen. Hiszünk abban, hogy a közös jövőt elsősorban a pozitív identitás teremtheti meg. Szóljon a zsidóság a több ezer éves tudásról és hagyományról, a pezsgő közösségi és szellemi életről, arról, ami pozitív azonosulási lehetőséget nyújt. A valódi közösségi élet kulcsa az erős társadalmi bázis. Tevékenységünk sikerét az a széleskörű civil szerveződés biztosítja, amely adományokkal, közösségi- és önkéntes munkával hitközséget varázsolt egy alulról jövő kezdeményezésből. Számítunk Önre a közös jövőért.
EGYHÁZI technikai szám 1287
Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási alapítvány adószám: 19663038-1-42
Adomány:
Bankszámlaszámunk:
Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség 1052 Budapest, Károly krt. 20.
KDB Magyarország, 1054 Budapest, Bajcsy Zsilinszky út 42-46.
13597539-12302010-00031397
Iban: HU94 13597539 12302010 00031397
SWIFT code: KODBHUHB