Kreatív felhívás eltűnt zsinagógák nyomában
Sok fotós arra koncentrál, hogy megörökítse a megmaradt zsidó örökséget, még ha csak romjaiban is. Stepan Bartos cseh fotográfus hazájában azokat a helyeket fotózza, ahol egykor zsinagógák álltak, a hiányukra akarja ilyen formán felhívni a figyelmet. Fotóiból jelenleg szülővárosában, Pardubicében látható kiállítás, előtte Drezdában volt tárlata – írja a Jewish Heritage Europe.
Az egész projekt úgy indult, hogy zsidó építészeti emlékeket térképezett fel, ekkor szembesült vele, mennyi „üres hely” maradt. Olyan fotókat akart készíteni, amiken látszik, hogy valami hiányzik. „Láthatatlan zsinagógák” – ez a sorozatának a címe, korábban Lengyelországban is készítettek hasonlót, ott a felszámolt zsidó temetőkről – emlékeztet a műemlékvédelmi portál.
Bartos képein megjelennek rajzolva az egykori épületek sziluettjei, a projekt honlapját itt lehet megnézni. A lerombolt zsinagógák között vannak monumentális építmények, mint például Prágában és Ceské Budejovicében, és kis falusi zsinagógák is.
Száz évvel ezelőtt mintegy 400 zsinagóga állt a mai Csehország területén. A vidéki közösségek használatában lévő mintegy 50 zsinagógát jóval a második világháború előtt lerombolták vagy más célokra, többek között lakóházaknak alakították át. A határmenti területek 1938-as náci megszállásával kezdődően a háború végéig mintegy 70 zsinagógát, köztük sok kiemelkedő jelentőségű épületet pusztítottak el. A háború utáni kommunista rezsim alatt további mintegy 105 zsinagógát tüntettek el.
zsido.com