Felkerekedni és messzi tájakon, akár külföldön tanulni: ez sosem ment ritkaságszámba a zsidóságban. A zsidó fiataloknak manapság szinte természetes lehet, hogy ezt Izraelben tegyék, különösen, ha a zsidó hagyománnyal akarnak mélyebben megismerkedni. Hogy jobban megismerjük az izraeli vallási oktatás belső világát, két magyar fiatalt kerestünk meg, hogy meséljenek tanulmányaikról, szentföldi életükről. Kovács Kristóffal (Jichak) Jeruzsálemben, Izrael fővárosában találkoztunk, míg Perlaki Szintiával (Cívija) Cfáton, ahol egy vallásos női szemináriumban tanul.

Kristóf Jeruzsálemben a „Máájánot” (Források) nevű lubavicsi jesivában tanul, ami a fiatal felnőtt férfiak számára nyújt tanulási lehetőséget. A bentlakásos intézmény a Mácháne Jehuda piac közelében található.

Cívija Cfáton szintén egy bentlakásos lubavicsi szemináriumban tanul, ami a „Machon Alte” nevet viseli. Itt hatvan fiatal lány tanul különböző programokon. „Amikor megérkeztem, az első napok persze nehezek voltak, meg kellett szokni az izraeli mentalitást, de nagyon hamar beleszerettem ebbe a helybe.” – emlékszik vissza a kezdeti időkre. – „Sok különböző program van, itt lehet maradni  egy-két hétig vagy akár két évig is.”

Kristóf kezdetben bizonytalan volt, hogy szeretne-e Izraelben tanulni: „Köves Slomó rabbi 2015 tavaszán felvetette, hogy lenne lehetőségem Jeruzsálemben egy jesivában tanulni. Engem először ez egyáltalán nem érdekelt, azt gondoltam, hogy ez biztos nem nekem való, de aztán néhány hét múlva jelentkeztem Slomónál, hogy mégis kipróbálnám a dolgot. 2015. augusztus 23. óta vagyok itt, azelőtt egyáltalán nem jártam Izraelben.”

Cívija szintén Köves rabbi javaslata alapján került az országba: „Két-három éve Köves Slomó rabbival beszélgettem arról, hogy hogyan is képzelem el a jövőmet. Ő azt ajánlotta, hogy menjek Izraelbe, hogy ott tanuljak, és jobban megismerjem a zsidóságot és a haszidizmust. Utánanéztem a dolognak az interneten és azt mondtam magamnak, miért is ne? Így aztán 2014 szeptembere óta itt vagyok.”

A Máájánotban külföldi diákok tanulnak, legtöbben angolszász nyelvterületről érkeztek és van két chilei is. „Volt egy szobatársam, aki orosz származású, de Németországban él. Én vagyok egyedül magyar.”

Cívija szintén egyedüli magyarként tanul a cfáti iskolában, ahol sok az amerikai, de vannak franciák és egy diák Kubából is. A szemináriumban tanuló izraelieknek külön programjuk van.

„Öt napon át reggeltől estig tanulunk, Tórát, Talmudot.” – kezdi Kristóf ismertetni a jesivabeli mindennapokat – „Természetesen naponta háromszor imádkozunk. Az oktatás angol nyelven folyik. Bár én jól tudok angolul és gyakorlatom is van benne, az első hetekben a nap végére nagyon kimerültem, nagyon oda kellett figyelnem, de gyorsan belejöttem. Pénteken szabadnap van és péntek este illetve szombaton délben családoknál vagyunk vendégségben. Rendszeresen járok egy edzőterembe. Az egyik tanárunk, egy fiatal rabbi is odajár és egyfajta csereüzletet kötöttünk. Az edzőteremben én vagyok az ő személyi edzője, ő pedig Talmud magánórákat ad nekem.”

Cívija is szoros napirend szerint él: „Az időnk reggel kilenctől este nyolcig be van osztva. Előadásokat hallgatunk, illetve tanulunk. A témák a Tóra, a Tánách [Biblia], az imádságok és a haszidizmus világa. Tanulunk a Tórában szereplő nőalakokról, és sokat tanulmányozzuk a Tánját [a haszid filozófia alapműve] különböző szempontok szerint. Vannak hosszabb-rövidebb szünetek is, ezeket pihenésre vagy chevrutában, kettesben való tanulásra lehet felhasználni. Hétvégén nincs tanítás, ilyenkor legtöbbször családoknál vendégeskedünk, velük töltjük a szombatot. Néha kirándulásokra is elmegyünk az iskolával.”

Távol az otthontól, a családtól néha nehéz eligazodni az életben. A zsidó oktatási rendszerben erre is van válasz, a Máspiá. „Ez egyfajta mentor, tanácsadó. Lehet az egyik tanár vagy bárki, akit a személyisége és az élettapasztalata erre alkalmassá tesz, akivel nagyon közeli személyes kapcsolatot lehet kialakítani. Nekem például egy fiatal kétgyermekes rebbecen a mentorom, akit egy fábrengenen ismertem meg.” – meséli Cívija – „Bármilyen problémám van, azt megbeszélhetem vele.”

A világ legtermészetesebb dolga

Bár mindketten az Óbudai zsinagógába jártak Budapesten, nagyon különböző úton jutottak el oda. „Szüleim nem voltak vallásosak, inkább hagyományőrzők.” – kezdi útjának ismertetését Cívija – „Rendszeresen jártunk a Thököly úti zsinagógába szombatonként és persze az ünnepekkor. Akkor ez engem nem vonzott igazán, jó közösség volt, de ott nem találtam meg magamat. Aztán a nagymamám, aki velünk él, egyszer elújságolta, hogy újra megnyitották az Óbudai zsinagógát. Ez nagyon fellelkesítette őt, hiszen Óbudán született, ott nőtt fel, és ebben a zsinagógában voltak a családjának fontos eseményei, az esküvő, brit milák. [Perlaki Katalin történetét olvasóink az Egység 85. számában ismerhették meg.] Ragaszkodott hozzá, hogy elmenjünk oda. Ott egészen más világot találtam. Vidám, fiatalos légkör, tele pozitív energiákkal. Ott büszke lehettem a zsidóságomra. Elkezdtem az AlefKids programban dolgozni, táboroztatni, ez öt évvel ezelőtt volt. Egyre inkább belevetettem magam a zsidó életbe, és igyekeztem vallásos életet élni. Ma is az egész család az Óbudai zsinagógába jár.”

„A családomban a zsidóság egyáltalán nem volt téma.” – meséli Kristóf – „Valami olyan dolog volt ez, amitől óvakodni kell, jobb nem is bolygatni. Aztán mintegy két és fél évvel ezelőtt nagyon érdekes dolog történt. Abban az időben olyan munkám volt, hogy fitnesz gépeket szállítottunk ki és állítottunk be a megrendelők lakásán. Egyik nap egy hölgynél voltam, aki a szüleim korosztálya lehetett, és elkezdtünk beszélgetni. Valamit láthatott rajtam, mert a zsidóságra terelődött a beszélgetés. Szó szót követett és végül meghívott, hogy menjek el az Óbudai zsinagógába. Mondtam, hogy jó, de nem igazán gondoltam bele a dologba. Egy óra múlva hívott telefonon, hogy találkozzunk két nap múlva a péntek esti istentiszteleten. Meglepődtem, ilyen hirtelen, már ezen a héten? De végül is elmentem. Meg kell, hogy mondjam, én akkor jártam életemben először zsinagógában. Az élmény, így utólag visszanézve, megrendítő és egyben felszabadító is volt. Arra emlékszem, hogy nyolc-tíz éves gyerekek kipával a fejükön vidáman rohangáltak és énekeltek, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. És akkor hirtelen megértettem, hogy ez tényleg a világ legtermészetesebb dolga. Amikor a közösség elénekelte a Sálom Áléchem szombati dalt, akkor megéreztem, milyen nagy erő van ebben az együtt éneklésben. Az első péntek este után már teljesen másképpen viszonyultam a zsidóságomhoz.” Kristóf ezután egyre gyakrabban ment zsinagógába: „Eljártam először péntek esténként, majd naponta, a reggel fél hétkor kezdődő, Sacharitra, a reggeli imára is. Elkezdtem a zsidóságot tanulni, különböző keretek között, a Látivban, a Tikvában és az Átidban is.”

Izrael, az optimizmus földje

A két fiatal számára az izraeli élet önmagában is nagy élményt nyújt: „Én azelőtt alig jártam külföldön, szóval ez nekem már maga egy különleges élmény.” – mondja Kristóf – „Szeretem, hogy itt az emberek barátságosak, nyitottak, segítőkészek. Sajnos még nem sokfelé jutottam el itt Izraelben, de igyekezni fogok minél több helyet bejárni. Én is nyitottabb, elfogadóbb lettem. És az eredendő pesszimista világlátásom talán kicsit optimistább lett itt Izraelben”

Cívija is hasonló érzésekről számol be: „Tetszik, hogy az emberek elfogadják egymást, tetszik az élethez való pozitív hozzáállásuk. Tapasztalataim szerint itt egy irodában vagy egy orvosi rendelőben gyorsan el lehet intézni a dolgokat, és akár még rád is mosolyognak. Az emberek segítőkészek, odafigyelnek a másikra. És még sehol sem láttam ennyi macskát.” – teszi hozzá nevetve – „Mielőtt Izraelbe jöttem volna, láttam, hogy a Chábád milyen fantasztikus, de nem tudtam igazából, hogy én hogyan illeszkednék bele ebbe a világba, mennyire vagyok ez én. Nem tudtam, ki vagyok, mi vagyok, mit akarok. Itt, ahogy elkezdtem tanulni, olyan emberek vesznek körül, akik segítenek. A mentorom segítségével megértettem azt, hogy ki vagyok én most, és azt, hogy amit tanulok, azt hogy tudom beilleszteni az életembe úgy, hogy eljussak oda, aki szeretnék lenni.” Cívija tanulásprogramja hamarosan véget ér, így már a jövő tervei foglalkoztatják: „Június végén visszautazom majd Magyarországra és részt veszek az AlefKids táboroztatáson. Aztán több lehetőségen is gondolkozom. Továbbtanulni Izraelben vagy slichának lenni egy Chábád házban, Izraelben vagy másutt… Idén már húsz éves vagyok és lassan a férjhez menés is aktuális lesz. Azt még igazán nem tudom, hogy hol is laknék. Szívesen élnék Magyarországon, hogy a Chábád keretében dolgozhassak, segíthessek.”

Kristóf még néhány évig mindenképpen jesivában szeretne tanulni, majd rabbivizsgát tenni. „Engem nagyon érdekel a történelem és a tóra- illetve a talmudtanulás összeköt minket a zsidó nép történelmével. Utána Magyarországon a zsidó élet újjáépítésében szeretnék részt venni, a Chábád közösség keretében. Úgy látom, hogy a magyar zsidóság tragikus történelmi háttere miatt rengeteg a sérült identitású, utat kereső zsidó fiatal, akik egyszerűen nincsenek tudatában annak, hogy a zsidóságnak milyen pozitív arculata is van. Őket szeretném elérni és segíteni abban, hogy eltaláljanak a saját identitásukhoz.”

Dan Diamant írása

A cikk az Egység magazin 86. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Budapest, Károly krt. 20.) vagy a Kóser Piacon (1074 Budapest, Dohány utca 36.)          

Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához!                                                                                                                                                                            

Előfizetésért kattintson https://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.